Aparádé egyike a világ legunalmasabb (ún. kulturális) eseményeinek, ennél kiszámíthatóbb rendezvény nem létezik - itt szakmájuk terheibe belerokkant me-teorológusok és idült szerencsejá-tékosok is bízvást erõsíthetik pre-dikciós képeségeiket, s legott valamennyi jóslatuk valóra is válik. Még sehol semmi, amikor feltûnnek az Andrássy út szélén az egyszerû technikákkal operáló kufárok: a közértben olcsón felvásárolt piára rátesznek némi árrést (ez külföldiek, lúzerek és nagyon részegek ese-tében jelentõs is lehet), majd az egész készletet beáztatják egy gusztusos mûanyag lavórba. Következõ fázisként a környékbeli hivatásos kereskedõk egy elegáns gesztussal (igaz, csak néhány óra erejéig) drasztikusan felemelik áraikat, ráadásul a piakereskedelembõl eddig kimaradt békés paradicsom- és káposztadílerek is nagyobb mennyiségû alkopopot, sört, pezsgõt és rövidet halmoznak fel.
Külvárosból a belvárosba
Mire mindenki felkészült az ostromra, már érkeznek is az erõgépek - az élükön egy szép sárga darab, rajta rekordszámú, motorikus mozgást végzõ félmeztelen nõ és férfi. A kitalálhatóan a fõszponzor nevét viselõ kamion azután leparkol a Köröndön - állandó forgalmi dugót képezve, elvégre honfitársaink százai egyszerûen nem tudják levenni szemüket a táncosok fedetlen idomairól.
A zenés kamionok még mindig csak a távolban pöfögnek, mikor már jó alaposan meg is telt a nem célforgalom számára lezárt sugárút: a környékbeli érdeklõdõket hamarosan kisebbségbe szorítják a város minden pontjáról zúduló, mulatni vágyó tízezrek. Jönnek, mert népünk özönlik minden mulatságra, ami ingyen van, jönnek, mert végre egyszer egy évben kiszabadulhatnak a lakótelepekrõl és a lepukkant hagyományos város-részekbõl (ezek némelyike pont a rendezvény szomszédságában található), érkeznek tehát a bûnbakok, akik egyszer már állítólag eldöntöttek egy szavazást s vélhetõen még továbbiakat fognak, amint lassan betöltik majd a tizennyolcat.
Rázzák az utcát
A kamionok zenekínálata nagyjából meg is felel a tömegek kimondatlan, ám annál erõsebb igényeinek: javarészt a legegyszerûbb darabok szólnak, lehetõség szerint semmi bonyolítás, holmi burzsoá formalizmus, a zenék javarészt a lemezboltok sajnos még csak virtuálisan létezõ kamionos techno és lakossági trance rekeszébõl vétettek. Vannak persze kivételek is: hallható (többnyire lényegesen halkabban, általában lo-fi hangminõségben) reggae (ez speciel a lapunk által is támogatott kocsin), hiphop, elektropunk, keleti zenékbe ojtott breakbeat, drum & bass, sõt kemény rock (!) is a kínálatban, a francia testvérrendezvény (Technopol) kocsijáról Depeche Mode-remix üvölt, sõt, a Wan2 kamionjáról 100 szaxofonos (na jó, egy idõben legfeljebb a negyedük) tülköl a radikálisan más zenei koszthoz szokott publikum agyába. A közönség összetétele tekintetében a felhozatal lényegesen gazdagabb, mint néhány évvel ezelõtt: az obligát fukszos kopaszok, mélyen dekoltált bolti eladók, gyermekkorú nõimitátorok és kisstilû (jórészt még nem szavazóképes) bûnelkövetõk mellett egész családok tették tiszteletüket a parádén: papa, mama és kicsiny gyermekük teljes egyetértésben bólogatva a zene ütemére, s akkor még nem is szóltunk a nagy számban megjelent környékbeli nyugdíjasról, akik már jó elõre elfoglalták az Andrássy út padjait, s csak néha pattannak fel, mint akit a tabletta hajt. A résztvevõk amúgy fogyasztás tekintetében módfelett konzervatívnak bizonyultak: a felvonulókat túlnyomórészt és látnivalóan az alkohol hajtotta, a legendás eki-katonáknak se híre, se hamva - amennyiben kételkednénk a fogyasztók, amúgy egyértelmûnek tûnõ, preferenciáiban, úgy elég néhány lépést tenni az Andrássy úton, s máris érezzük, ahogy talpunk alatt recsegnek az üvegszilánkok, s a lassan bokáig érõ sörösdoboz-maradványok.
Idõsebbek is elkezdhetik
Kamiont, mint fent is látható, tetszõleges promóciós célból lehet felszerelni és útnak indítani: az egyik kereskedelmi tévé új valóságsóját, a neves mobilcég új készülékeit hirdeti, de akad itt bûnmegelõzési (!) és csendes kamion, hirdetnek italt, szexlapot, kocsmát, diszkót, és bemutatkozhat számos színház is: a TÁP színház teherautóján (immár hagyományosan) az undergroundot temetik stílusosan vasverõs darenbézzel, majd jön egy raklapnyi birka egy ismert fuvolás kíséretében, végül néhány csasztuskára beatbokszoló ismeretlen, nejlonzsákba öltöztetve. A parádé eme marketingközpontúsága, meglehet, a külföldi vendégeket is meglephette - ti. az eredeti berlini rendezvény idén elõször egyeztetési problémák miatt elmaradt (s igazából ezt csak kevesen sajnálták), így dr. Motte és társai is nálunk tolták, mondjuk nem túl feltûnõen. E rendezvény egyben alkalmat ad arra is, hogy cáfoljuk a korábban oktalanul elterjedt interetnikus sztereotípiát, s rögvest helyettesítsük egy másikkal: igazából nem is a németek, hanem éppenséggel mi, magyarok szeretünk birkaként, nagy tömegben, egy ütemre, kötelességszerûen mulatni, némi túlzással szinte már csak nálunk létezik a szórakozás gombnyomásra effektusa. Az együtt nyüzsögni és nyomulni vágyók mulatságát semmi sem ronthatja el az este: a magukat ünneplõk érezhetõen képtelenek betelni egymás társaságával, egybeforrasztja õket a seggek és a mellek (vs. a férfiseggek és a mellizmok) látványának közös befogadása, továbbá a tülök-, glowstick-, hülye paróka- és szintetikus lónyálhegyek, melyeket a mulatság vámszedõi sóznak a nyakukba. Másnap hajnalban már nagyban takarítanak, ám az erõfeszítés szinte reménytelen - hála például azon barmoknak, akik két négyzetcentis papírfecnikkel szórták tele az Andrássy utat: tapasztalat szerint ez a formátum a ma ismert technikai eszközökkel nagyjából eltávolíthatatlan.
Barotányi Zoltán
