"Egyelőre nem találtam adatot, hogy milyen magas volt Jan Antonín Bat'a, ez még nem végleges terv" - mutat Gyurcsek Ferenc szobrászművész az egész alakos szobor gipszvázlatára, melyen a "modell" a gyárépület makettjén pihenteti jobbját. A több mint kétméteres bronzszobor talpazata kőből, a gyár makettje vörös gránitból készül. "Nem rakhattam a kezébe cipőt, mert az elég szerencsétlenül nézne ki, viszont ebben a gesztusban mégiscsak ott a lényeg, a gyár alapítása" - teszi hozzá a 69 éves művész, akinek legutóbb 2010-ben, Szeged belvárosában avatták fel Radnóti Miklósról és feleségéről, Fanniról készített bronzszobrát.
A szoborvázlatot a fotózás kedvéért kivisszük arra a most még kissé viharvert térre, ahová szánják. "Régen egy kézilabdapálya volt itt, Martfű az NB I.-ben játszott - mondja Rágyanszky István képviselő, a szoborállítás egyik kezdeményezője. - Miután lebontották a pályát, áldatlan körülmények voltak itt, néhány éve kezdtük rendbe hozni. Az első lépés a 'gyerekfa'-ültetés volt, vagyis minden martfűi újszülött kap egy facsemetét egy táblával, amin a neve és a születési dátuma szerepel. Tavaly óta Bat'a térnek hívjuk ezt a területet, hiszen nemcsak, hogy nyílegyenes út vezet innen a gyár főbejáratához, de mellettünk áll az a lakótelep, amit a cipőgyáros építtetett munkásai számára. A gyár és ezek a házak voltak Martfű első komolyan vehető épületei. Korábban itt csak pusztaság, mezőgazdasági terület volt, ezért mi, martfűiek Jan Antonín Bat'át városunk alapítójának tekintjük" - teszi hozzá a képviselő.
De mindezt nemcsak egy martfűi polgár mondhatná. 1942-ben, amikor az Alföld közepén megkezdődött a cipőgyártás, Dél-Amerikától Afrikáig, a Távol-Kelettől Indiáig már sok-sok "Bat'a-város" létezett. A cseh konszern addigra ugyanis olyan termelési és piaci stratégiát dolgozott ki és honosított meg szerte a világon, ami egyszerre példamutató és hátborzongató. Kevés olyan társaság akad, amelyre a 16 tonna című dal közismert sora - "a lelkem a vállalatot illeti meg" - annyira passzolna, mint a Bat'áéra. Ott a csavar, hogy a cseh cég nemcsak követelt, adott is. A semmiből induló vállalatbirodalom sikere a legvadabb amerikai karriertörténetekkel vetekszik, bár ha megfilmesítik, rendezőnek alighanem Fritz Lang lett volna a legalkalmasabb.
Tomás birodalma
A céget három testvér, Antonín, Tomás és Anna Bat'a alapította a morvaországi Zlínben, 1894-ben. Noha kisiparosként érkeztek - csupán két varrógépük volt -, hamar rájöttek, hogy jobban járnak, ha a helyi lakosságot alkalmazzák bedolgozóként, a morva parasztok ugyanis háziipari keretek között már régóta egyszerű, ám jó minőségű nemezcipőket készítettek főleg saját célra, és csak ritkán a piacra. Bat'áék nagy húzása az volt, hogy felismerték: szervezett keretek közt a nemez- és vászoncipőket lényegesen gyorsabban és olcsóbban lehet előállítani, mint a hagyományos lábbelit, s így olyan vásárlóréteget célozhattak meg, amely addig nem is álmodott saját cipőről. 1896-ban jelent meg az első, vászonból készült filléres Bat'a-termék, ami voltaképpen a tornacipő ősének tekinthető, ám ahhoz, hogy közismertté váljon az újdonság, szükség volt arra is, hogy Bat'áék a kereskedelmi teendőket is maguk intézzék - ez a kisebbik testvér, Tomás Bat'a feladata lett. Az ambiciózus huszonéves lankadatlanul járta a Monarchia területét, megrendeléseket gyűjtött, s a századfordulóra már a kisüzem és bedolgozóhálózata alig tudta teljesíteni a piaci igényeket: az olcsó vászoncipő Bécset, Prágát és Budapestet is meghódította. Bat'áéknak kapóra jött, hogy 1900-ban Zlínbe is eljutott a vasút, új gyárukat már a vasútállomás mellett építették. Tomás 1904-ben Amerikába utazott, ahol nemcsak korszerű gépeket szerzett be, de a tengerentúli munkamódszereket - elsősorban a teljesítménykihasználás és a sorozatgyártás területén - is megismerte, majd meghonosította. Bátyja halála után, 1908-ban egyszemélyes tulajdonosa lett a cégnek, ahol 1910-ben már napi 3400 pár vászoncipőt gyártottak. Bat'a azonban nem érte be a termelés fokozásával, az áru terítését is maga irányította, saját üzleteket létesített - nemcsak a Monarchia területén, de a Balkánon is. Emellett úgy vélte, jobban jár, ha maga állítja elő a cipőkészítéshez szükséges berendezéseket és szerszámokat is, ezért gépgyártó üzemet is létesített Zlínben. 1915-ben sikerült tető alá hoznia egy 50 ezer pár bakancsra szóló megrendelést a hadsereggel, így már a bőrcipők is megjelentek a gyár termékei között. Végeredményben a Bat'át először e hadi megrendelés repítette a csúcsra: míg 1910-ben csupán 350, 1917-ben 3900 munkás dolgozott Zlínben, teljesítményük napi 20 ezer pár cipő volt.
A világháborút követően a Bat'a az újonnan alakult Csehszlovák Köztársaság egyik legfontosabb nagyvállalata lett, sikerének titka a folyamatos modernizáció mellett az lehetett, hogy Bat'a a corporate identityt illetően utcahosszal megelőzte a többieket. A gyáros a cseh építészet és dizájn ifjú titánjait alkalmazta, világszerte megnyíló, dekoratív cipőboltjai ugyanúgy ultramodern, ám költséghatékony szabvány szerint készültek, mint a sorra létesülő gyárépületek és a munkások számára épített lakótelepek is. 1923-ban már 427 Bat'a-bolt várta vásárlóit, amikor pedig 1927-ben a gyártó piacra dobta gumitalpú cipőit, nemcsak Csehszlovákiában, de az egész világon alig akadt versenytársa.
Tomás Bat'a időközben Zlín polgármestere lett, s beruházásainak köszönhetően a kisváros Európa egyik legdinamikusabban fejlődő településévé vált. Zlínben 1910-ben 3600-an éltek, húsz évvel később már majdnem 30 ezren, a Bat'a finanszírozta új városrész a funkcionalista építészet egyik legjelentősebb helyszínévé vált. Bat'a nem volt szűkmarkú alkalmazottaival, munkásai komfortos lakást kaptak, nem kellett fizetniük az áramért, a fűtésért, kedvezményesen jutottak élelmiszerhez, tanulhattak, de cserébe a gyáros feltétlen engedelmességet követelt. Bért nem egyéni, hanem üzemegységi teljesítmény alapján fizettek, vagyis a dolgozónak arra is kellett figyelnie, hogyan teljesít kollégája - és nemcsak a munka közben! Ha például valakit hétköznap, este kilenc után rajtakaptak, hogy az utcán csavarog, felelősségre vonták, hiszen a "pihenőidejét pazarolja", ami árthat a hatékonyságának. Bat'a semmiféle szakszervezetet, érdek-képviseleti kezdeményezést nem tűrt meg, és arról is gondoskodott, hogy a vállalattól távozó munkások megszégyenülten, földönfutóként menjenek el. (Az elbocsátott dolgozónak a lakást azonnal el kellett hagynia, és mivel járandóságának javát különféle utalványokban kapta, félretett pénze sem nagyon lehetett.)
Martfű meghódítása
Tomás Bat'a halálában is a legkorszerűbb eszközt "használta": 1932-ben repülőszerencsétlenség áldozata lett. A cégbirodalmat jóval fiatalabb féltestvére, a 34 éves Jan Antonín örökölte, akit már gyerekkorában úgy neveltek, hogy a vállalat érdekei mindennél előrébbvalók. Igaz, hogy amikor húszévesen megbízzák az amerikai üzem vezetésével, sikerül majdnem csődbe vinnie, de később már nem követ el hibát, sőt bátyjánál is nagyratörőbb terveket dédelget. Jan Antonín csodát tett a céggel: 1932-1938 között a Bat'a-gyárak száma 24-ről 120-ra, az üzleteké 1045-ről 5810-re nőtt, az évtized végén már világszerte több mint 105 ezren dolgoztak a cipőgyárnak. Zlínben külön filmstúdió működött, kizárólag reklámok készítésére, a cég tizenhét emeletes ultramodern felhőkarcolójában a főnök irodáját egy liftben (!) rendezték be, így folyamatosan ellenőrizni tudta a különböző emeleteken zajló munkafolyamatokat is.
Jan Antonín Bat'a azonban nemcsak gyárait, de egész Csehszlovákiát úgy akarta működtetni, mint egy Bat'a-üzemet. A cél érdekében megépíttetett 72 kilométer autópályát, megkezdte egy Duna-csatorna kialakítását is, de 1938-ban, a müncheni egyezmény után be kellett látnia, hogy álmai Csehszlovákiája sohasem jön létre. (Állítólag 40 milliósra akarta emelni a lakosság számát.) Miután a svájci-német határon mondvacsinált indokkal letartóztatta a Gestapo, szabadon bocsátásának feltétele volt, hogy megállapodást kössön Hermann Göringgel, és gyárai náci hadiüzemekké alakuljanak át. Bat'a 1939. március 13-án, egy nappal a német bevonulás előtt elhagyta Csehszlovákiát, és Amerikába költözött.
Bat'áék már az 1920-as években szerettek volna fióküzemet és boltokat létesíteni Magyarországon, de a hazai kisiparosoknak akkor sikerült megakadályozniuk, hogy a félelmetes konkurencia megjelenjen a magyar piacon. Ennek ellenére megjelent: a Bat'a a határ menti forgalmat szem előtt tartva megvásárolt egy bőrgyárat Érsekújváron, a Felvidéken pedig jelentős üzlet- raktár-hálózatot alakított ki - állítólag még Krasznahorka büszke vára is Bat'a-cipőraktárként működött - a magyar bevásárlóturizmus érdekében. Míg egy magyar gyártmányú cipőért 6-7 pengőt kértek, a Bat'ához háromért hozzá lehetett jutni.
A Felvidék visszacsatolása után a magyar cipészek minden igyekezetükkel azon voltak, hogy az érsekújvári gyárat és a Bat'a-lerakatokat zárják be. De míg a Kisiparosok Országos Szövetsége olyan felhívásokat tett közzé és aláírásokat is gyűjtött, hogy "ne engedjétek be Magyarországra a Bat'a céget és gyárait", s a Csizmadiák és Cipészek Lapja címlapján ez állt: "Minden Bat'a lábbelit ki az országból!", a csehek már régen megkötötték a maguk háttéralkuit a magyar kormánnyal. Cikta Kft. néven létrehoztak egy strómancéget, amely átvette az érsekújvári gyárat, ám mivel azt nem lehetett bővíteni, úgy döntöttek, hogy az alföldi Martfűpusztán létesítenek "szabványos" Bat'a-üzemet.
A nagyszabású terv 1940 elejére készült el, egyebek mellett ez állt benne: "Még az év folyamán egy ötemeletes gyárépületet, továbbá 8 db, egyenként hatcsaládos és 5 db, egyenként kétcsaládos lakóház felépítését kívánjuk megvalósítani. A lakóházak egyemeletesek, angol WC-vel, vízvezetékkel lesznek ellátva. (...) A gyártelep martfűi üzemében még az év vége felé fel tudja venni a munkát, ami 6-800 munkás állandó foglalkoztatását jelenti. (...) A végleges beruházási terv szerint az ez évben szükséges beruházásokon kívül még további 22 db tizenkét lakásos házat, 6 db internátust építünk fel (nőtlenek számára), összesen tehát 1090 családos és 3000 nőtlen befogadására. Ezek szerint tehát Martfű gyártelep 14-16 ezer lakosú város lesz, ami után még 5 db ötemeletes gyárépület épül. A telepen ezen felül kultúrház, kávéház, templom, iskolák, egészségház épül, mely intézmények kizárólagosan munkásaink valláserkölcsi, szociális, kulturális és közegészségügyi szükségleteit hívatottak kielégíteni."
A háború miatt azonban nem úgy alakultak a dolgok, ahogy a tervekben állt. Igaz, hogy a lakótelepet felépítették, de a rossz talajviszonyok miatt az üzem épülete csupán kétemeletes lett. Ennek ellenére szakemberek érkeztek Érsekújvárról, s megkezdődött az újdonsült dolgozók betanítása is. A termelés végül 1942 nyarán indult be, a gyár az 1944. októberi kiürítéséig hadiüzemként működött - és ennyi elég volt ahhoz, hogy Martfű tényezővé váljon a hazai könnyűiparban.
Az újdonsült települést a háború után nem hagyták magára, az 1950-es államosítást követően Tisza Cipőgyár néven tipikus szocialista nagyvállalattá nőtte ki magát. A hetvenes években már majdnem hatezren dolgoztak itt három műszakban, munka bőven akadt, az egyik legnagyobb megrendelőnek például a Magyar Honvédség számított. A gyárban a hetvenes évek végén már 20 millió pár cipő készült, és bár Martfű soha nem lett olyan nagy, mint ahogy 1940-ben képzelték, sikerült annyira kinőnie magát, hogy az egyik legjelentősebb ipari tényezővé váljon a környéken.
Martfű példája persze nem egyedi. A szocializmus éveiben számos falvat és várost duzzasztottak fel az iparosítás jegyében, de többségük a rendszerváltás óta csak vegetál. Martfű azonban minden nehézsége ellenére sem tartozik ezek közé. A majd' hétezer lakosú település éppen a leszálló ág nyitányakor, 1989-ben kapott városi rangot. "A rendszerváltás után a Tisza Cipőgyár részvénytársasággá alakult, majd egyszerűen szétesett, részlegei különféle magánvállalkozások kezébe kerültek, melyek aztán sorra megszűntek - mondja Kiss Edit polgármester. - A cipőgyártás mégsem állt le Martfűn, jelenleg egy osztrák cég gyártja itt a bőr lábbeliket, 720 embert foglalkoztatnak, egy másik osztrák vállalkozás pedig logisztikai központként használja a gyárat. Szerencsénkre a kilencvenes években egy növényolaj-ipari cég és egy sörgyár is a városba költözött, így Martfűn a munkanélküliség sokkal alacsonyabb a megyei átlagnál, körülbelül kilencszázalékos."
Kiss Edit azon kevés magyar városvezető közé tartozik, akik bizakodással tekintenek a jövőbe. "Korábban is jellemző volt, hogy a nagy válságok idején először a könnyűipar talált magára. Abban reménykedünk, hogy talán most is így lesz: a városban az elmúlt évben két jól prosperáló kisebb cipőipari vállalkozás is megkezdte működését. Nagyon bízunk abban, hogy általuk, illetve újabb könnyűipari vállalkozók bevonásával sikerül minél több munkahelyet teremteni. Higgye el, itt az emberek nem segélyt, hanem munkát akarnak - sóhajt fel a polgármester, majd hozzáteszi: a nehézségek ellenére is optimisták vagyunk, nem véletlenül indítjuk el ismét a cipőipari szakképzést - abban az iskolában, amit szintén Bat'a alapított."
Bosszú, rehabilitáció
Ki tudja, hogyan alakul Martfű története, ha valóban kiteljesedett volna mindaz, ami a tervekben állt? De Jan Antonín Bat'a annak ellenére is megérdemli ezt a szobrot, hogy nem tudni, járt-e valaha Martfűn. Az első kapavágás idején már a tengerentúlon felügyelte az "amerikai Zlín", a Maryland állambeli Belcampet felépítését. A háború után nem térhetett vissza szülőhazájába, mivel 1939-ben nem is rejtette véka alá Benes elnök iránt táplált ellenszenvét Csehszlovákia feldarabolása miatt, ezért az emigrációba kényszerülő elnök ellenségként tekintett rá, és a bosszúval nem is maradt adósa. Jan Antonín Bat'át 1947-ben 15 év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték mint náci kollaboránst. Az ítélet után az Egyesült Államokból is távoznia kellett, Brazíliába költözött, ahol négy újabb Bat'a-város alapítása fűződik a nevéhez. 1965-ben bekövetkezett haláláig nem hagyta el Dél-Amerikát, az ott található gyárak és üzletek főnöke volt, ám a világ más tájain a Bat'a brand felett unokaöccse, ifj. Tomás Bat'a rendelkezett, aki csak nemrégiben, 2007-ben kért fel egy cseh bíróságot, hogy vizsgálja ki nagybátyja ügyét. Az eljárás során kiderült, hogy Jan Antonín Bat'a a háború alatt Benessel való ellenségeskedésük dacára is dollártízezrekkel támogatta az emigráns cseh kormányt, és 300 zsidó alkalmazottnak biztosított munkát Amerikában. Bebizonyosodott, hogy az ellene felhozott vádak alaptalanok, a koncepciós per mögött az 1939-ban megsértett Benes elnök állt, meg persze az is, hogy a csehszlovák kormány államosítani kívánta a Bat'a-cipőgyárakat. 2007-ben, miután tisztázódott nagybátyja háborús szerepe, ifj. Tomás Bat'a 60 milliárd koronás kártérítést követelve beperelte a cseh államot, ám egy évvel később, 93 éves korában elhunyt. A Bat'a konszern központja Lausanne-ban és Torontóban van, a cég jelenleg is meghatározó szerepet tölt be a világ cipőgyártásában.
