Magyar Narancs: Utoljára négy éve beszélgettünk az intézet akkori vezetőjével (lásd: „Megijednek, és kiugranak a hálóból”, Magyar Narancs, 2015. május 28.). Ökológiai léptékkel ez nem több egy pillanatnál a tó életében. Történt-e számottevő változás a Balaton élővilágában?
Jordán Ferenc: A Balatont igen jelentős mértékű emberi hatás éri, ennek megfelelően időről időre más-más zavaráshoz kell adaptálódnia a természetnek. A tó életében jelenleg talán az inváziós fajok okozzák a legnagyobb változást. Az invázió kutatásában az elmúlt években sokat léptünk előre. Tudjuk például, hogy a nem őshonos halak milyen útvonalakon keresztül érkeznek a tóba, hol van belőlük a legtöbb, milyen hatással vannak az őshonos fajokra. Egyre jobban látjuk azt is, milyen az invazív és nem invazív kagylók viszonya. Itt van például az agresszíven terjeszkedő kvagga kagyló és a vándorkagyló, ezek helyenként már kiszorították őshonos rokonaikat. Érdekes módon a tó keleti és nyugati medencéjében más-más faj tűnik sikeresebbnek. A nem őshonos kvagga kagyló megjelenése például a klímaváltozás és a globális kereskedelem kombinációjának köszönhető. A globalizáció és az ezzel járó intenzív közlekedés egy sor faj számára lehetővé teszi a természetesnél nagyságrendekkel nagyobb mobilitást. Sokszor persze a mobilitás önmagában nem elég a sikeres terjedéshez, mert a messzire kerülő egyedek nem élnek túl az új környezetben. A klímaváltozás hatására viszont a befogadó ökológiai közösség megtépázott szerkezete és működése már kevésbé ellenálló a jövevényekkel szemben, a megjelenő egyedek így valóban invazívvá válhatnak. Egy régi hasonlat szerint az ökológiai közösségek olyanok, mint a korlátozott tagságú klubok. Ahhoz, hogy valaki taggá válhasson, három kérdésre kell megfelelnie: hogyan jut oda, hogy érzi magát az új körülmények között, és hogy jön ki a többi klubtaggal. Rengeteg faj egyedei terjednek igen nagy távolságokra, de 100-ból 99 nem érzi magát jól, és rögtön kipusztul. Az marad meg, amelyik jól érzi magát, de ezzel egy időben sokszor ki is szorítja az őshonos fajokat.
MN: A halak között melyek a viszonylag új klubtagok?
JF: A halak között a nem szándékos inváziókra és a szándékos betelepítésekre is bőven akad példa. A busát az ember telepítette például, természetesen nemes szándékkal, de korlátozott előrelátással (és erre mennyi példa van!). A kettő közötti határeset az emberi felelőtlenség, amikor halastavakban kedvtelésre tartott halak önállósítják magukat. A legnagyobb ökológiai katasztrófát talán még a hatvanas évek végén a Cichla ocellaris nevű, sporthorgászat céljára betelepített halfaj okozta a panamai Gatun-tóban. Neki egy kiadós trópusi esőt követő árvíz segített abban, hogy az amúgy elvileg izolált horgásztavakból átjusson a tóba, és egy sereg őshonos hal- és madárfaj kihalását okozza. A Balatonba elsősorban Somogyból, a déli horgásztavakból kerülnek be invazív halak ily módon. A szúnyogok között is megjelentek invazív fajok, ilyen például a tigrisszúnyog (melyet sokszor érthetetlen okokból zebraszúnyognak hívunk magyarul), mely olyan betegségek terjesztésében játszhat szerepet, mint a csikungunya-, a dengue-láz vagy a sárgaláz. A probléma mindig az, beszéljünk halakról vagy szúnyogokról, hogy lehetetlen előre megmondani, mit hoz egy-egy invazív faj. Sok-sok példát ismerünk, ezek alapján van egy általános képünk, de nem tudjuk előre jelezni a hatásokat. Azok pedig lehetnek tragikusak is.
MN: Foglalkozik az intézet a klímaváltozás tóra gyakorolt hatásaival?
JF: Egyrészt leíró jelleggel foglalkozunk a klímaváltozással, ami azt jelenti, hogy több évtizedes adatgyűjtés folyik, és megpróbáljuk értelmezni, hogy ami változik, például egyes algák gyakorisága, hogyan függhet össze a klímaváltozással. Másrészt kísérleti szinten foglalkozunk vele. Van egy új mezokozmoszrendszerünk, amely 12 tartályból áll. Ezekben mesterséges kis vízi ökoszisztémákat tudunk létrehozni kísérletezés céljából. Ne feledjük, a gyógyszerész kísérletezhet ezer egérrel: ötszáznak ad gyógyszert, ötszáznak nem. Az ökológusnak viszont nincs ezer tava (nem, még Finnországban sincs). Nem könnyű kísérleteket megismételni, így az eredmények érvényessége igencsak korlátozott. Ha nem is ezer, de most legalább tizenkettő hasonló életközösségünk lehet. Ezekben meg tudjuk nézni például, hogy az általunk kialakított körülmények között egy adott életközösség hogyan reagál, mondjuk, 3 fok hőmérséklet-emelkedésre (de az általánosan elfogadott klímaváltozási szcenáriók közül bármelyiket választhatjuk). Ha a tizenkét tartály felében nem változik a hőmérséklet, a másik felében pedig megváltoztatjuk, akkor tudományosan igényes ökológiai kísérleteket folytathatunk. Egyelőre még teszt üzemmódban fut a rendszer, jövő őszre várhatók az első valódi eredmények. A klímaváltozás természetesen sokkal bonyolultabb, mint hogy például éppen 3 fokkal melegebb van, de azért valamit elmond róla. Ennél is izgalmasabbak azok a tervezett kísérletek, melyekben nem a hőmérsékletet változtatjuk, hanem egy-egy faj populációméretét növeljük vagy csökkentjük. A többi faj, az egész közösség válaszát fogjuk megfigyelni. Ily módon a szemünk előtt zajlik, melyik faj megzavarása mekkora hatással van a többiekre, miközben számítógépes szimulációkkal próbáljuk majd ugyanezt lemodellezni. Tehát egyúttal a különböző matematikai modelleket is teszteljük majd. Kérdés, melyik jósol a legjobban.
MN: Milyen a Balaton jelenlegi vízminősége?
JF: Jelenleg jó, az intézetben vizsgáljuk a víz ökotoxikológiai tulajdonságait, kémiai összetételét (a foszfort, a nitrogént, különféle szennyező anyagokat, hormon- és gyógyszermaradványokat). Ma már annyira fejlettek az analitikai kémia módszerei, hogy szinte minden anyag kimutatható mindenhonnan. Emiatt nem is az a kérdés, hogy mi van a vízben, hanem az, hogy mennyi. Hivatalos határértékek figyelembevétele mellett azt mondhatjuk, hogy igencsak jó a Balaton vízminősége. Legfeljebb csak rövidebb időre és térben is csak igen izoláltan emelkedik egy-egy anyag koncentrációja a közepesen veszélyes határérték közelébe. Nyilván a nyaralási szezon alatt és a nagyobb városok partközeli vizeiben fordulhat mindez elő, ebben nincs semmi meglepetés. De tartani itt sem kell semmitől: alaposan kidolgozott, ésszerű határértékekről beszélünk, tehát ha kell, én bármikor beleiszom. Biztos nem okoz annyi gondot, mint bármelyik energiaital.
MN: Új fejlemény, hogy a Balaton ökológiai folyamatainak vizsgálatára az intézet is elkezdi alkalmazni a tengereken használt, környezeti DNS-kutatási módszert.
JF: Kapcsolatban vagyunk a világ egyik legmodernebb és legnagyobb ökológiai kutatási kezdeményezésével, a TARA-konzorciummal, amelyben a partnerek a világóceánt kutatják. A mikroorganizmusokra koncentrálnak, a vírusok, a baktériumok, a növényi és állati plankton, apróbb gerinctelenek genetikai anyagait próbálják szisztematikusan feltérképezni és regisztrálni. Mindenhol. A hatalmas adattömeget bioinformatikai módszerekkel, új algoritmusokkal és statisztikai eljárásokkal vallatják, így próbálnak egy egészen újszerű leírást adni a tengeri ökoszisztémák mikroközösségeinek működéséről. Most arról tárgyalunk, hogy a Limnológiai Intézet legyen az első komoly édesvízi partnerük. Tehát amit a tengereken csinálnak most már közel másfél évtizede, azt most adaptáljuk a Balatonra és talán a Dunára is. Ez azt jelenti, hogy nagyságrendekkel többet fogunk tudni a mikrovilágról, ami egyértelműen a halak, madarak, bálnák, teknősök megértésének kulcsa. Ehhez fogható tudományos módszertani fejlődés talán csak a mikroszkóp felfedezése volt a biológiában. Ezekkel a módszerekkel ki lehet azt mutatni például, hogy egy adott tengeröbölben átúszott-e egy adott cápafaj az elmúlt pár napban. Ezek azok a módszerek, amelyeket a kriminalisztikában is alkalmaznak: egy hajszálat találnak, és megmondják, ki a gyilkos. Ilyen szinten tudjuk majd a tó élővilágát követni, ha minden jól megy. Meg tudjuk majd mondani egy horgásznak, hogy abban az öbölben, ahol horgászik, az elmúlt héten volt-e ponty. Kérdés, ettől boldogabb lesz-e, de ha emiatt okosabban tudjuk védeni a tavi ökoszisztémát, akkor biztosan hasznos az ilyen információ.
MN: Miért érdekes egy nemzetközi konzorcium számára egy olyan adottságú tó, mint a Balaton?
JF: Nem biztos, hogy érdekesebb, ez inkább személyes történet. A nápolyi Stazione Zoologica külső munkatársa vagyok, és ők fontos szereplők a TARA-konzorciumban. Sok módszertani kollaborációnk van, tetszik nekik, amit csinálunk itthon, emiatt szeretnék, ha bekapcsolódnánk, és hoznánk a tavunkat is. Emellett a tengerökológusokat nagyon érdeklik az édesvízi ökoszisztémák (fordítva sajnos kevésbé), látni akarják, mi lesz más a mi adatainkban.
MN: Nemrég környezetvédelmi engedélyt adtak ki az üzemi vízszint 110-ről 120 centiméterre emelésére. Ez milyen hatással lesz a tó ökológiai állapotára?
JF: Egy ökológiai rendszerben ezer szereplő van, bármilyen emberi hatás – talán az atombombát leszámítva – valakinek jó, valakinek rossz. Például a magas vízszint a vitorlázóknak jó, a somogyi agrártermelőknek viszont rossz, mert a földjeiket sokkal gyakrabban ellepi a belvíz. Az élővilág sok tagjának a 110 vagy 120 centiméter majdhogynem mindegy (a vízibolhának feltehetően), más fajoknak nagyon nem (a nádasnak biztosan rossz). Összességében az üzemi vízszint megemelése elsősorban turisztikai érdek. A nádasok degradációja viszont kézzelfogható, ráadásul területrendezés címén kíméletlenül körbebetonozzák a tavat. Ami nekünk területrendezés, az a nádnak pusztulás. Az nagyon látszik a tavon, hogy a nádasok minősége és mennyisége folyamatosan romlik. (Erről bővebben Megfogyva bár, de susog című cikkünkben olvashatnak – a szerk.). És egyre kevesebb olyan terület van, ahol a szárazföldi élővilág is hozzáférhet a tóhoz. Ennek hatása főleg akkor látszódik, ha nagyobb a szárazság. A természetesebb partszakaszokon ilyenkor szinte nyüzsögnek a vadak, alkonyat után sorban állnak, hogy átjussanak a part menti autóút túloldalára. A déli parton én már nem szívesen lennék vaddisznó.
MN: Mi lehet a Balaton eltartóképességének határa?
JF: Szerintem nincsen olyan szempont, mely szerint több ember nyaralhatna fenntartható módon a Balatonnál, mint amennyi most. A hetvenes-nyolcvanas évek óta túlzsúfolt a tó, és ez csak fokozódik. A hetvenes évek közepe még rendben volt, és annyi szálloda meg szennyvíz környezeti terhelése még kezelhető volt. További növekedésnek ökológiai értelemben a baktériumok és a szúnyogok örülnek majd, mindenki más megsínyli. Mi el tudjuk mondani a jelenleg folyó ökológiai hatásokat meg a veszélyeket, de a befektetők, politikusok hangja ezerszer hangosabb, őket nem tudjuk túlharsogni. Az ökológiai kockázat rendszerint hosszabb távú, a politikai siker hamarabb jön. Ettől szenvedünk – és ez nem csak a Balaton vagy Magyarország problémája.
MN: Egyre több elektromotoros eszköz jelenik meg a Balatonon, e-jachtok és e-jet skik, amelyek halkak ugyan, de hullámzást keltenek. Ezeknek az eszközöknek van hatásuk az élővilágra?
JF: Hangszennyezésük ismert: az emberek mellett a madarak nyugalmát is megzavarják, különösen fészkeléskor. A halak viselkedését ugyan kevésbé látjuk, mint a madarakét, de nekik sem jó. Védett siklókat és hüllőket bármikor elüthetnek. A fizikailag kibocsátott rezgés is károsít, arról nem is beszélve, hogy a száguldó jet ski az embereket is zavarja. Ez egy maroknyi ember érdeke, és senki másnak nem jó. Az előbb azt mondtam, hogy egy beavatkozás mindig valakinek jó és valakinek rossz: a jet ski szinte mindenkinek rossz. Csak annak jó, aki éppen a jet skin ül, meg a jet skis cég tulajdonosának.
