Karácsony Gergely: a járvány második szakaszával szembeni védekezés kulcsa a kórházi fertőzések megelőzése

  • narancs.hu
  • 2020. július 20.

Lokál

A főpolgármester szerint mindez addig nem lehet sikeres, amíg a kormány tétlenül nézi a kórházi fertőzések szaporodását.

Megelőző intézkedésként újra fertőtlenítik a Pesti úti idősotthont – jelentette be Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, írtuk hétfő délelőtt.

Németh Szilárd  a XVII. kerületi idősotthon előtt tartott sajtótájékoztatóján arról is értekezett, hogy Karácsony Gergelynek is volna mit "meggyónnia", és a főpolgármesternek azt is felrótta, hogy még a katonákat sem látogatta meg, "akik helyette fertőtlenítettek az intézményben".

Karácsony Gergely hosszú Facebook-posztban reagált a sajtótájékoztatóra, amiből az is kiderült, hogy a mostani fertőtlenítésről már áprilisban megállapodtak.

Kormánypárti képviselők rendre Karácsony Gergelyt, mint a fenntartó főváros főpolgármesterét teszik felelőssé a Pesti úti otthonban tapasztalt fertőzés miatt. Ő azt mondta, az állami hiányosságok, az elhibázott járványügyi protokoll játszottak főszerepet a fertőzésekben.

Bár az otthonban a nyilvános információk szerint a járvány alatt legalább négy vizsgálat zajlott, közülük az első, április 11-i ellenőrzésen pedig a kormányhivatal még mindent rendben talált, (a későbbi vizsgálatokon egyre változatosabb hiányosságokat tártak fel), a kormánypárti médiában ma már arról szólnak a hírek, hogy november óta romlott az ellátás az otthonban.

A politikán túl – Célkeresztben a Pesti úti idősotthon

A kormánypárti média a Pesti úti idősek otthonában történtektől hangos, a főváros szerint viszont csak kipécézték az otthont, hiszen korábban mindig mindent rendben találtak a vizsgálatok. Összeszedtük, hogy mit lehet tudni az esetről. A magyarországi koronavírus-járvány egyik kiemelt témájává egy idősotthon vált, a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Pesti úti intézmény.

„A megelőzés azonban tényleg fontos, és ebben valóban sok dolga lenne a kormánynak. A járvány második szakaszával szembeni védekezés kulcsa ugyanis a további kórházi fertőzések megelőzése. Szívesen látnék erről is egy sajtótájékoztatót, de még inkább a beszéd helyett a cselekvést az állami fenntartású kórházakban. Mert senkit, de senkit nem lehet kitenni annak a veszélynek, hogy ahol gyógyulást remél, ott kapja el a fertőzést.” – írta most Karácsony.

A főpolgármester szerint „a járvány első hullámában is kiderült, hogy az idősotthonokba nagy valószínűséggel a kórházakból került be a fertőzés, hiszen az idősotthonok lakói rendszeresen szorulnak kórházi ellátásra. A fertőzés terjedéséhez pedig nagyban hozzájárult, hogy a fővárosi kormányhivatal márciusban még 'felesleges költségnek' minősítette a kórházból az idősotthonokba visszakerülő betegek tesztelését. Vagyis Németh Szilárd és más fideszes politikusok számára kitűnő sajtótájékoztató-helyszín lenne a kormányhivatal épülete is.”

Karácsony Gergely azt írta, ők mindent megtesznek, hogy megfelelően védekezzenek a saját fenntartású idősotthonokban, de ez csak akkor lehet sikeres, ha a kormány pedig a kórházi fertőzésekre figyel jobban.

„Nem tehetek mást ezúttal sem, mint hogy a tisztifőorvostól, a kormányhivataltól és Kásler minisztertől kérdezem levélben, milyen intézkedésekkel védik meg az idősotthonok lakóit és bármely kórházi kezelésre kényszerülő beteget attól, hogy a kórházban kapja el a fertőzést” – fogalmazott Karácsony Gergely.

Security Check Required

null

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.