„Mert kevesen szeretik” - Mekler Zsuzsa és Schönberger Ádám, Auróra

Lokál

Józsefváros kulturális jövőjéről, az alulról jövő kezdeményezésekről, az egyre jobban futó Auróra közösségi ház és szórakozóhely munkatársaival beszélgettünk.

Magyar Narancs: Miért éppen a nyolcadik kerület elhanyagolt részét választottátok?

Schönberger Ádám: Eleinte Belső-Erzsébetvárosban akartunk maradni, annak ellenére, hogy egy idő után úgy láttuk, hogy a Sirály egy sziget a bulinegyed közepén, és egyáltalán nem passzol már a kerület megváltozott arculatához. (Bővebben: Az italozás Mekkája, Magyar Narancs, 2015. október 3.) Nyolc évvel ezelőtt, amikor elkezdtük, csak néhány hely üzemelt a környéken, de egy idő után hozzánk is beestek az angol kocsmaturisták, ráadásul nagyon felmentek a bérleti díjak. Egyértelművé vált, ha olyan kulturális és közösségi dolgot szeretnénk csinálni, amilyen a Sirály volt, akkor azt itt már képtelenség. De azt is tudtuk, ha nagyjából a belvárosban akarunk maradni, akkor a nyolcadik kerületben kell új helyet keresnünk, ahogyan a Müszi és a Gólya is tette.

MN: Tavaly novemberben nyitottatok. Hogy sikerült elfogadtatnotok magatokat a környékbeliekkel?

SÁ: Vegyes reakciókkal fogadtak. Voltak, akik kiakadtak, mert korábban nem volt itt semmi (a hely az Auróra utcában működik, innen az elnevezés – a szerk.), csendes volt a környék. Mások viszont örülnek, mert azért az egyből feltűnhetett, hogy ez nem kocsma, és rengeteg pluszt hoztunk a környékre. Előtte sokat kellett gondolkodnunk, hogy mit lehet kezdeni azzal, hogy az itteni emberek nem szoktak hozzá az ilyen típusú helyekhez. Ezért is hoztunk létre egy olyan közösségszervező csoportot az Aurórán belül, ami a környéken lakó emberekkel tart kapcsolatot. Rendszeresen szervezünk találkozókat velük.

Mekler Zsuzsa: Ezt úgy kell elképzelni, hogy az első körben szó szerint becsengetünk a közelben lakó emberekhez, tájékoztatjuk őket arról, hogy kik vagyunk, hogy szeretnénk helyet biztosítani a környék problémáiról szóló párbeszédnek. A dolog odáig fejlődött, hogy 15-20 lakos rendszeresen eljön az alkalmakra, ahol a közösségszervező csoport tagjai máshol már bevált gyakorlatok alapján próbálnak javaslatot tenni egy-egy ügy megoldása érdekében.

SÁ: Ezzel nem az a célunk, hogy növeljük a közönségünket, sokkal inkább az, hogy fejlesszük a helyiekben az érdekérvényesítő képességet és segítsünk az őket érintő problémákban.

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: Milyen ügyekről van szó?

MZS: Például a hajléktalanok jelenléte…

SÁ: Azt vettük észre, hogy az emberek számos problémát és kihívást érzékelnek maguk körül, de ezekre az első reakció mindig nagyon radikális. A hajléktalansággal kapcsolatban is az az első gondolatuk, hogy ne legyenek itt, és nagyjából mindegy, hogy ezt milyen eszközzel lehet elérni, a lényeg, hogy eltűnjön a probléma a szemük elől.

MZS: Sokat emlegetik, hogy ez azóta van így, mióta a Teleki teret felújították, és a hajléktalanok átkerültek erre a környékre. Az embe­rek pedig egyelőre csak a kitiltásban látják a megoldást.

SÁ: Nyilván mi ezt nem tudjuk megoldani, nem is dolgunk. Az a mi feladatunk, hogy másféle kontextusba helyezzük az ügyet.

MN: Nemrég rendeztétek meg a Népszínház Karnevált. Miért tartottátok fontosnak, hogy ilyen nagyszabású rendezvényt szervezzetek egy nem különösebben népszerű környékre?

MZS: Pont azért, mert kevesen szeretik. A legtöbb ember előítéletek mentén gondolkodik a környékről, és szerettük volna nekik megmutatni, hogy ez nem egy veszélyes, hanem egy rendkívül sokszínű és érdekes területe a városnak. Már az Auróra nyitásánál felmerült, hogy szeretnénk egy nagyobb felvonulást csinálni, végül a menekültválság adta az apropót, leginkább a kormány kommunikációja. Budapesten itt él a legtöbb bevándorló, a karnevál programjaival pedig többek között az ő kultú­rá­jukat szerettük volna bemutatni. Főleg azt, hogy igenis tudnak a különböző származású emberek békésen együtt élni, a különböző kultúrákból érkezők találkozása pedig gazdagabbá teszi a társadalmat.

SÁ: Mivel az egyik kiemelt célunk, hogy folyamatos párbeszédben legyünk a körülöttünk lévő szomszédsággal, év közben is szervezünk olyan beszélgetéseket és programokat, amelyek a migráció kérdésével foglalkoznak. Ezek főként érzékenyítő és tájékoztató beszélgetések.

MN: Milyen a kapcsolatotok az önkormányzattal?

SÁ: Ahogy az egész országban, a kerületben is sok aggasztó folyamat zajlik. Ezekre megfelelő válasz lehet az olyan közösségszervezéssel foglalkozó központok alapítása, ahol a lakossággal közvetlen kapcsolatban álló, mediációs szakemberek, önkéntesek dolgoznak. Az önkormányzat nagyon sok kerületi problémát nem vagy csak nagyon radikálisan próbál megoldani. Láthattuk a hajléktalansággal kapcsolatos döntéseket vagy a drogproblémával összefüggő intézkedéseket, ahol gyors és sajnos népszerűnek tűnő, ugyanakkor a helyzetet maximum rövid távon és csak egy bizonyos szempontból megoldó válaszokat adtak. Korábban erre utaltam, amikor azt mondtam, hogy a lakosság nagy része is radikálisabb megoldásokban gondolkodik.

MN: Az indulásnál voltak kompromisszumok? Volt olyan, amit szerettetek volna, de nem lehetett?

SÁ: Van egy építészeti probléma. Egy rendelet miatt nem tudjuk összenyitni a kertet az épülettel, emiatt körbe kell majd menni, aminek a szomszédok nem fognak örülni, de az önkormányzat másként nem engedélyezi. Egyébként a nyitásnál semmilyen akadályt nem gördítettek elénk, sőt, volt olyan programunk is, amire eljött az alpolgármester.

MZS: A kerttel a környékbelieknek is szeretnénk kedvezni, például az idősebbeknek, hogy legyen egy hely, ahova ki tudnak ülni. Ezzel kapcsolatban körbekérdeztük a lakókat, hogy minek örülnének, és azt mondták, hogy jó lenne, ha tudnának a szabadban sakkozni, kártyázni. A lakógyűléseken kívül egyébként más programokkal is igyekszünk a helyiek kedvében járni, van például vasárnaponként játszóház.

SÁ: Lényegében azt szeretnénk, hogy az Auróra ne legyen furcsa és elidegenedett tér, ahová átjönnek a fiatalok a hetedik kerületből. Hiszen nem véletlenül vagyunk itt. Azok a társadalmi problémák, amelyekről a különböző rendezvényeinken szó van, itt történnek körü­löttünk. Budapest azon kerületében vagyunk, ahol jelenleg komoly szociális, illetve dzsentrifikációs folyamatok zajlanak.

false

 

Fotó: Facebook/Auróra

MN: Tényleg „a nyolc az új hét”?

MZS: Szerintem nem, mert a mostani állapotában egyáltalán nem olyan a nyolcadik kerület, mint 8-10 évvel ezelőtt a hetedik volt. Ráadásul eddig úgy tűnik, hogy főleg olyan helyek nyílnak a környéken, melyek kulturális vagy közösségi értékeket képviselnek.

SÁ: Nagyon sok folyamat ellentmond ennek az állításnak. A nyolcadik kerületbe nem kezdtek el beköltözni tömegesen a középosztálybeli fiatalok, itt alapvetően nem cserélődik ki a lakosság. Amikor a Sirályt megnyitottuk, teljesen más volt a környék szociális összetétele, és eltérő folyamatok mentek végbe az évek során. Ott a legtöbb hely azért nyílt meg, hogy felmenjenek az ingatlanárak. Ez a gondolat jól látható például a Gozsdu udvar koncepciójában is. Visszatérve a nyolcban zajló folyamatokra: nekünk nagyon fontos, hogy itt úgy tudjunk aktívak lenni, hogy képesek vagyunk segíteni azoknak az embereknek, akik adott esetben kiszorulnának a kerületből. Hosszú távú tervünk, hogy a szociálisan rászoruló embereknek is tudjunk valamiféle platformot teremteni.

MN: Úgy vettem észre, hogy pusztán üzleti célból is kezdenek áttelepülni bizonyos helyek a hetedik kerületből.

SÁ: Nem baj, hogy nemcsak közösségi házak jelennek itt meg, hanem igényesebb kávézók és kocsmák, mert a helyieknek is jó, ha nem csak a késdobálókba tudnak beülni. Továbbra is azt gondolom, hogy a nyolcadik kerület nem lesz olyan típusú bulinegyed, mint a hetedik, bár ehhez az is kell, hogy a betelepülő helyek ne taroljanak le mindent, vegyenek tudomást az itt lakókról is. De egyelőre ezzel nincs baj, mert úgy tűnik, a folyamatokat sokkal tudatosabban alakítják azok a helyek, amelyek ideköltöznek. Egyébként is jó, ha kinyílik a város, és már nem csak a hetedik kerületbe lehet járni.

Neked ajánljuk