A Balaton sajátos geológiájához tartozik, hogy a számos, hol a földtörténeti régmúltban, hol az alig néhány millió éve keletkezett hegy mellett több, szintén érdekes földtani hátterű magas fal szegélyezi a partvidékét. Ezek a sokszor több kilométer hosszú formációk jól ismertek a kirándulók, nyaralók, bizonyos szakaszokon a kerékpárral túrázók előtt: innen jó messzire ellátni, és a festői kilátáshoz még az efféle magaslatok sajátos élővilága is társul. Arról nem is szólva, hogy a magas partfalak nem csupán madarak, esetleg kisemlősök hajlékául szolgáltak, de nehezebb időkben emberek is éltek bennük. Jó példa erre a tó keleti partszakaszán, Balatonkenese mellett, a Soós-hegy oldalában megbúvó kilenc mesterséges üreg, amelyeket Tatár-likaknak neveznek annak emlékére, hogy a környékbeliek a tatár, no meg a török elől ide próbáltak rejtőzni. Később is lakták e romantikus, ám egészségesnek és biztonságosnak sem nevezhető búvóhelyeket. A Tatár-likakat még akkor vájták a magaspart fontos részét adó hegy meredek oldalába a helybéliek, amikor a Balaton kiterjedtebb volt mai méreténél. A Balaton 19. század közepi (1861-es) szabályozása nyomán, a csökkenő vízszinttel együtt a Tatár-likak is veszélyessé váltak, így lakóikat is kiköltöztették. Azóta legfeljebb a turisták látogathatják az üregeket, habár megközelítésük inkább gyakorlott alpinistáknak ajánlott.
Lösz vagy sem
A balatoni magaspartokat a geológiában járatlan laikusok többnyire löszfalakként emlegetik, ami sok esetben többé-kevésbé helytálló is, más esetekben viszont jelentős leegyszerűsítése az ennél jóval bonyolultabb földtörténeti-geológiai folyamatoknak. A tavat valóban hatalmas löszplatók határolják, főleg délről, nyugatról, illetve délkeletről. Ehhez képest a Balatonakarattya–Balatonkenese–Balatonfűzfő szakasz gyakorta szintén löszösként emlegetett partfalát nem hagyományos lösz, hanem annál bonyolultabb és egyben izgalmasabb összetételű, jórészt miocén kori üledékek alkotják, amelyek a lassan összeszűkülő és kiszáradó Pannon-tóból rakódtak le. Ez az agyagmárga, mészmárga, mésziszap, kőliszt (aleurit) és homokrétegek váltakozásából kialakuló formáció abban feltétlenül hasonlít az egész más módon keletkezett löszre, hogy instabil. Főleg nedvesség és geológiai vagy éppen emberi eredetű erőhatások nyomán hajlamos elmozdulni, jól látható rétegei mentén megcsúszni, szaknyelven suvadni. Ez az egész vidék nagyszerű példa arra, hogy a Kárpát-medencében napjainkban sincs „készen” a táj: folyamatosan alakul, formálódik, és ez így lesz a jövőben is.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
