Az ötlet gazdája és motorja, a Budapesti Városi Villamos Vasút vezére, Balázs Mór 1897-ben elhalálozott, s halálával az esetleges hálózatbővítésre vonatkozó elképzeléseket is elnyelte az asztalfiók. A földalatti 1896 őszétől (ekkor zárt be a kiállítás) a fogaskerekűhöz hasonló kirándulójárattá változott, és több mint hetven éven át működött így. Sokak számára meghatározó gyerekkori élmény volt, ahogy a szerelvény előbújik a Hősök tere után a felszínre, hogy az állatkertet meg a cirkuszt elhagyva kikössön a Széchenyi fürdőnél kialakított felszíni végállomáson.
A járat története 1973 utolsó napjaiban vett fordulatot, új járművek jelentek meg, a vonalat meghosszabbították a Hungária körút alatt a Mexikói útig, ahol busz- és villamos-végállomásos közlekedési csomópont is épült. E nagy változás a 2-es metró egy évvel korábbi átadásához volt igazítva: a Deák téri átszállásnak köszönhetően ekkor már „budapesti metróhálózatról” is lehetett beszélni. A vonalhosszabbítás jelentőségét nem vitatta senki, de a gyerekeknek ettől fogva nem adatott meg az előbukkanás élménye. Az új végállomás a mélyben maradt, bár az alagút folytatása felől beszűrődő fényből sejteni lehetett, hogy a remíz nem a mélyben épült.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
