Barna György hatvanegy éves miskolci vállalkozó. Harmincöt éve a lakótelepi Tokaj szolgáltatóházba jár dolgozni. Az ifjúsági törvény hátszelével, 1973 augusztusában, huszonhat évesen lett a komplexum vendéglátó-ipari egységének az üzletvezetője. "A ház a hetvenes évek legvégétől közművelődéssel foglalkozott, akkor volt itt Kóla bár, idegen nyelvű klub, kuktaszakkör, politikai kabaré, harmincvalahány rendezvény. Ez ment egészen 85-ig, amikor politikai megfontolásból kivégezték a programokat. Túlzottan liberális volt a hangulat." Ezt követően a Miskolci Varieté tízéves időszaka kezdődött a Tokajban. "A város nem nagyon tudott róla, külföldieknek csináltuk, zárt körben, évi háromszáz előadással. A rendszerváltás után gondolkodtunk, mi legyen. Volt diszkó, játékterem, söröző. 92-ben hagytam abba a vendéglátózást, akkor létrehoztuk a nyomdai előkészítő munkálatokra szakosodott Lézerpont Stúdiót." Az ügyvezető tizenkét év alatt részletekben megvásárolta a szolgáltatóház kétszintes, vendéglátó-ipari egységének a tulajdonjogát, összesen ezerhatszáz négyzetmétert.
Azóta, hogy a Tokajban dolgozik, Barna György folyamatosan gyűjt. "Mindent, ami a múlt." Ebből nőtte ki magát a látványtár, amely komplett képet ad az ötven-száz évvel ezelőtti Magyarországról.
"Nem tudom, miért gyűjtök, ahogy mondják, belső késztetés. Engem nem az olyan klasszikus értékek érdekelnek, mint a festmények, vagy az ékszerek. Ahová csak mentem a világban, ott
a bolhapiacon kötöttem ki,
Szibériától Európa nyugati végéig. Mindig azoknak a társaságát keresem, akik hozzám hasonlelkűek, vagyis gyűjtők; rajtuk keresztül is sok minden került hozzám. Volt, amit nagyon sok, volt, amit kevés pénzért vásároltam. És volt, amit ajándékba kaptam, mert azt mondták, nálam jó helyen lesz. Ennyi idő alatt komoly kapcsolatrendszerem épült ki, és még most is, ha jön egy telefon, hogy az ország másik végén van valami, ami érdekes lehet, akár éjszaka elindulok megnézni. A gyűjtők nagy része egy dologra csavarodik rá, én mindenre."
"Ezeket házaktól szereztem be, az eredeti viselőjüktől, mert így lehet a leghitelesebb gyűjteményt összerakni. A kiállításon százhetvenöt teljes népviselet látható majd, a fejfedőtől a lábbeliig, emberméretű babákon. További száznegyven ruha féltorzókon lesz kiállítva, ezeken nincs fejdísz és lábbeli. De a teljes gyűjtemény négyezer viseletből áll" - mondja az első teremben, ahol a Kárpát-medence huszadik századának első feléből való népviseletek gyűjteménye látható. A következőben viszont már mechanikus számológépek, írógépek - "minden, ami kifért a tárlókba", majd megérkezünk a "Népszuper" (ez egy Orion rádiótípus neve) kiállítóba, ami voltaképpen termékkavalkád a szocializmus korszakából. Az átlagember tárgyai. Korabeli cigaretták, csokoládék, férfikozmetikumok, agitációs plakátok, dísztárgyak, rádiók, játékok, telefonok, irodai felszerelések. Egy könyv - Szovjet népmesék Leninről és Sztálinról - és nagyon sok motorkerékpár.
"Ezek itt az 1945-től 68-ig Magyarországon gyártott motorbiciklik alaptípusai. Ez a kicsi, a Dongó, a szegény ember járműve: kerékpárra szerelhető motor és benzintank. Praktikus, ugyanakkor nagyon balesetveszélyes, mivel nem volt felkészítve a jármű arra, hogy a harminc-negyven kilométeres sebességgel száguldó pasas meg tudjon állni vele. Összevissza törték magukat rajta az emberek."
Ezután a mesterségek termébe lépünk. Akár egy skanzenben. A szíjgyártó műhely tárgyai egy losonci bőrdíszes és nyerges család hagyatéka. Barna Györgynek legalább egy évbe telt, míg összegyűjtötte. "Szétszóródott az örökség, úgy kellett mindenkitől összeszedni. Itt egyébként azt az élethelyzetet szeretném rekonstruálni, ahogy az egyes mesterek dolgoztak. Ezért a múzeumokkal ellentétben én nem egy-egy tárgyat, hanem az összes kacatot is megvásároltam, ami ezeknek a mesterségeknek a tartozéka. Itt látható egy régi fodrászüzlet, egy szabó-, egy suszter-és egy órásműhely, egy szatócsüzlet, egy asztalos-, egy kádár- és kerékgyártó és egy kovácsműhely. A kiállítás berendezése a gyűjtés után még egy öröm."
Barna György eredetileg nem akart kiállítást, csupán gyűjtögetett. Csak hosszas rábeszélésre döntött úgy egy évvel ezelőtt, hogy bemutatja a tárgyakat.
"Nem akarok múzeumot, a szigorú múzeumi törvény nem is tenné lehetővé, ezért is neveztük el a kiállítást egyszerűen látványtárnak. Itt a tárgyak megtekinthetőek, anélkül, hogy számos szakmai elvárásnak eleget kellene tennünk. Igaz, hogy zsúfolt lesz, de ebben a menynyiségben szerintem többet mond. Mivel
ez magángyűjtemény,
a magam véleményével, nincs mibe belekötni. A látványtár sok mindenre felmentést ad, mivel félúton van az amatőr gyűjtés és a múzeum között."
Újabb szobába lépünk, ez a mikroszkóp- és optikatörténeté az elmúlt kétszáz évből. Szemüvegek, térképészeti, tengerészeti eszközök, fényképezőgépek, filmfelvevők. Egy laterna magica 1860-bólÉ De még mindig nincs vége, bár meglehetősen váratlan fordulat, hogy az egyik sarokban Erdélyből származó ásványok sorakoznak. "Az a különlegességük, hogy három-ötszáz méter mély üregekben alakultak ki, ahová gyűjtő nem juthat be, ezért a bányászok csempészték ki. Ezek a kövek nagyon ritkák ekkora méretben, mert ha valaki hozzájut egy ilyenhez, általában összetöri, hogy minél több darabban értékesíthesse. De sikerült a bányászoktól, vagyis közvetlen forrásból egyben beszereznem őket. Nem nagyon van még egy ilyen gyűjtemény, ami egy területnek szinte a teljes ásványkészletét felvonultatja."
A Lézerpont Stúdió tárgyalójában, amolyan kegyelemdöfésként, megtekinthető egy "Miskolci képeslapok az ötvenes évekig" tárlat, de Barna György még egy kiállítást tervez: egy néni a Kárpát-medence népviseleteit festi tojásokra, azokat is szeretné bemutatni. A kollekció nyolcszáz darabból áll majd.
A látványtárból eddig szinte minden saját erőből készült el. "A segítségkérésnek mindig ára van: utána egy kicsit mindenki szeretné belelógatni a lábát a dologba. Úgyhogy inkább én és a kollégáim dolgozunk többet. Egyetlen támogatás volt, de azt nem is kértük: Káli Sándor polgármester egyszer megkérdezte, miért nem látogatható a népviseleti kiállítás. Mondtam, azért, mert a ruhák pár hónap alatt tönkremennének. Jeleztem neki, hogy benne vagyok a dologban, de akkor segítsenek a beüvegezésben. Majd amikor Miskolcon járt Lamperth Mónika akkori belügyminiszter, a polgármester elhozta ide. A Belügyminisztériumtól kaptunk ötmilliót, amelyet a város másik ötmillióval megtoldott, ebből készítjük el a ruháknak az üvegvitrineket."
A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója szintén járt a Tokajban, és megígérte, hogy a látványtárat áprilistól hivatalosan is beemelik országos programjaik közé. "A vezérigazgató meglátta a hely turisztikai vonzerejét. Szerinte a népviseletek egymagában is elvinnék az érdeklődést, mivel ilyen eredeti állapotban és ilyen mennyiségben nincsenek kiállítva viseletek egész Közép-Európában."
Barna Györgynek több vállalkozása van, de - mint mondja - a látványtár az első, amit "senki nem fúr". "Az országban nagyon sok magángyűjtemény vész a semmibe, mert nem tudják a bérleti díjat kitermelni. A hatszáz négyzetméteres látványtárnak az éves bérleti díja úgy tízmillió forint lenne, de mivel az ingatlan a társaságunké, nincs bérleti díj. Minden lehetőség adott, hogy összerendezzem a gyűjteményt, és lábra állítsam. Így megvan az esély, hogy ezek a tárgyak még harminc-negyven évig megmaradjanak. Szerencsére a gyerekeimet is nagyon érdeklik."
