helyrajzi szám

Nagy Imre tér 3.

Lokál

Magyarország 1941-es hadba lépé­sét követően az ipari miniszter elrendelte a Magyar Királyi Ipari Anyaghivatal felállítását, amit a terv- és készletgazdálkodásban testet öltő ipari centralizáció indokolt.

Az új hivatalnak lett a feladata, hogy az ország nyersanyagkészletének elosztását megszervezze, koordinálja és lebonyolítsa, ami hatalmas hivatali apparátust kívánt. „A nehézségek egyik legfontosabbika maga az épület kérdése volt, mert hiszen az Anyaghivatal felállításának semmi értelme nem lett volna, ha az nem kap egy központi székházat, ahol valóban centralizálni tudják az egész magyar nyersanyagellátás szerveit. Egy ilyen hatalmas épület nélkül az Anyaghivatal csak fikció lett volna, csak papiroson lett volna meg” – írta 1942 áprilisában a Honi Ipar című lap, beharangozva azt is, hogy a leendő székházat még novemberben kezdték építeni a Fő utca, a mai Nagy Imre tér és a Gyorskocsi utca határolta területen, és olyan jól haladnak, hogy nyárra befejeződhetnek a munkálatok. Janáky István és Szendrői Jenő zord épületét valóban átadták 1942 nyarán, ehhez azonban az is kellett, hogy az építészeti szabályok sokaságát értékeljék át. Nem volt pályázat, a hatemeletes, 10 ezer négyzetméteres épület tervvázlatai úgy készültek el, hogy az állam még meg sem vásárolta a kinézett telket, ráadásul 1941 novemberében úgy kezdték el az alapozási munkákat, hogy építési engedély sem volt. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a munka javát, rendhagyó módon, télen végezték, embertelen körülmények között és a részterveket menet közben kidolgozva, egyértelmű, hogy a hazai építőiparban addig példátlan munkavégzés zajlott.

„A háborús időkben oly nagyfontosságú hivatal nemesen és egyszerűen kiképzett formáival, újmódi architektonikus szerkezetével nemcsak célszerű otthona lesz a magyar anyaggazdálkodásnak, de jelentős és szép példája modern építőművészetünknek is” – írta az átadott hivatalról a Nemzeti Ujság 1942. szeptember 30-án, kiemelve annak „komoly és egyszerű, harmonikusan megoldott falfelületeit”, „szellemesen szerkesztett belső térrészeit”, illetve „a világháború óta szívesen alkalmazott” fényezett téglaburkolatot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.