Zsibongó melléklet - Kiállítás

„Ne hagyd magukra a cipőidet!”

Bocskor, csizma, paduka – Kalandozás a lábbeli körül

Lokál

Ha elég tétovák és/vagy figyelmesek vagyunk, még azelőtt belebotlunk egy pár cipőbe, hogy belépnénk a Néprajzi Múzeum időszaki kiállításának bejáratán. Én például csak úgy lődörögtem jobbra-balra a barátságtalan, márvány előcsarnokban, amikor megláttam az elnyűtt magassarkút egy vitrinben.

A Marie Claire márkájú, fehér cipőt 1995-ben vette Horváth Judit, az Iparművészeti Múzeum Dizájn Főosztályának vezetője, olvasom a kihelyezett szöveget, de mire hazaért, már nem tetszett neki annyira, úgyhogy befestette feketére, cipésszel kicsit átalakíttatta. Felvette párszor a tisztesség kedvéért, aztán lepasszolta: kitette az utcára vagy elajándékozta, erre nem emlékszik. Tíz évvel később egy kuka tetején véletlenül talált rá ugyanarra a pár cipőre, miközben a gyerekei­vel sétált. „Ezek az én cipőim” – mondta, a gyerekei azt hitték, megőrült. Továbbmentek, mesélni kezdett a cipőről a gyerekeknek, akik két sarok után visszaszaladtak a cipőért, és a kezébe nyomták: „Mama, ne hagyd magukra a cipőidet!” Zavartan felpillantok, ilyen szép történetre nem számítottam egy ennyire rideg és személytelen térben. Közelebbről megvizsgálom a több mint húsz­éves női cipőt, az ügyetlen festést, a kopást. Annyira valószínűtlen ez a giccsbe hajló sztori, hogy csak igaz lehet. Kicsit odébb egy szanaszét foszlott, jellegtelen, tépőzáras tornacsukát szúrok ki, mellette cetli: „A néprajzkutató cipője vagyok, egy idő után már nem is számoltam a kilométereket…” Egy beszélő cipőre számítottam legkevésbé, de kénytelen vagyok igazat adni neki: tényleg borzasztóan fest. Bevallom, már ezzel a két jelentéktelennek tűnő aprósággal megvett magának a kiállítás, pedig még át sem léptem a tárlat bejáratán.

Az első teremben aztán három pár cipő fogad. A romániai Inaktelkéről származó ráncos csizma tulajdonosa egy Békés megyei kórházban ápoló. A montenegrói bocskort 1911-ben vásárolta a Néprajzi Múzeum igazgatója a belgrádi néprajzi múzeum munkatársától, Sima Trojanovićtól. Mivel akkoriban kissé hanyagul rögzítették az adatokat, a gazdájáról nem tudunk semmit. A 19. századi Indiából származó ujjgombos fatalpcipő, a paduka tulajdonosa szintén homályba vész.

Indiai faszandálpaduka

Indiai faszandálpaduka

Fotó: Néprajzi Múzeum

Bár a három cipőnek csak annyi köze van egymáshoz, hogy mindegyik emberek talpát fedi – a fókabőr szánhúzókutya-csizma csak később jön –, együtt szinte drámai a hatás, főleg, ha észrevettük a muzeológusok saját cipőügyi vallomásait is. A kurátorok – Fülöp Hajnalka, Katona Edit, Kerezsi Ágnes és Sedlmayr Krisztina – nem kezdenek bele a cipőkészítés történetének elmesélésébe, hála a jó égnek, nem bontják külön a régiókat, kontinenseket, népcsoportokat, nem akarják egyenes vonalú narratívába rendezni az átadott néprajzi ismereteket, még csak különböző cipésztechnikák vagy cipőtípusok szerint sem csoportosítanak. Ehelyett a kiállítást olyan általános fogalmak szervezik, mint a munka, az ünnep, a divat vagy az identitás. Csak az a fontos, mit jelent a cipő az ember számára: milyen funkciók, szokások, titkok, történetek tapadnak hozzájuk. A cipő, legyen muszlim nők tornyos fapapucsa, kínai lótusztopánka vagy hanti férfiak ágyékig érő rénszarvasprém csizmája, ezen a tárlaton kulturális antropológiai koncepciók hordozófelülete, ember és természet viszonyának manifesztációja. Persze a múzeum széttartó műtárgykészlete is megköveteli a mellérendelő logikát, de ez nem von le sokat a kurátori munka értékéből, a szemléletmód frissességéből.

Krími tatár férficsizma

Krími tatár férficsizma

Fotó: Néprajzi Múzeum

Ugyan a kiemelt példák után a nyakunkba zúdítanak háromszáz pár cipőt, és ömlesztve kapjuk a kissé terjedelmes kísérőszövegekben az információt, érdemes rászánni az időt a részletek bogarászására, az összes mikrotörténet és meglepő képzettársítás felfedezésére. A mezítlábasságról szóló szobában például egymás mellé kerül a 18. századi Magyarországról származó mezítlábas Szent János-szobor és a bozontos hajú, óceániai emberalak. Velük szemben két fénykép függ, az egyiken egy bugaci csikós mezítláb üli meg lovát, a másikon egy indiai elefánthajcsár kapaszkodik fel a jószágra pucér talppal. Hogy a tánccipők és a nemzeti identitást erősítő lábbelik szomszédságában kiállított, hajból és madártollból készített, majd vérrel átitatott kurdaicsáról ne is beszéljünk! Ez az ausztrál bennszülöttek kizárólag vérbosszúhoz használt cipője.

Hiányérzetem csak azért maradt, mert a tömeggyártott cipőkhöz, a kortárs lábbelikultúrához – a fűzős konyhásnéni-cipőtől a piros cipőpertlis acélbetétesen át a tűsarkúig – csak a pesti járókelők lábát rögzítő videoinstalláció kapcsolja az anyagot, holott a Néprajzi Múzeum egy gördeszkás cipőt még az állandó magyar néprajzi tárlatán is kiállított. Ráadásul a múzeumnak több olyan cipője van, amit a menekültek a magyar pengekerítés közelében hagytak hátra, ezek szintén a raktárban maradtak.

*

Az intézmény a tervek szerint, stílszerűen a cipőkiállítással búcsúzik a Kúria épületétől, és továbbáll a Felvonulási térre. Minden alkalommal, amikor nekifeszülök a múzeum nagy, nehéz lengőajtóinak, és a küzdelem után beesek a szélfútta, tágas Kossuth térről a rideg és sötét előcsarnokba, egy hajszálnyival jobban kedvelem a Liget Projektet. Pontosítok: kedvelésről azért így sincs szó, mert ha a Városligetben tényleg megvalósítják azt az agyrémet, amit megígértek, akkor kevés dologgal vigasztalhatjuk magunkat. De az, hogy az ország egyik legjobb múzeuma egy múzeumi kiállítások rendezésére alkalmas épületben működhet, a mostaninál nyilván nagyobb látogatószám mellett, biztosan ezek között lesz.

Néprajzi Múzeum, nyitva november 30-ig

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Önkénytörvény

Jön a Szuverenitásvédelmi Hivatal, és rábök bárkire vagy bármire, újságra, szervezetre, vállalkozásra, aki vagy ami 1.) „külföldről finanszírozott”, és olyan tevékenységet végez, amely 2. a) alkalmas a „közélet befolyásolására” és 2. b) az alaptörvény öt, a tervezetben megjelölt bekezdésében megfogalmazott értékét „sérti, negatív színben tünteti fel, vagy az azok elleni fellépést támogatja”.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

„Erdélyi magyarként ideje elszakadni attól a hagy­mázas úttól, amelyen Magyarország masírozik”

A román elnökválasztás második fordulójában sikerült fordítania a függetlenként indult Nicuşor Dannak az első fordulóban az élen végzett szélsőjobboldali George Simionnal szemben. Az elképesztő fordításról, a kiugró részvételi arányról és Orbán Viktor zavarórepüléséről is beszélgettünk Eckstein-Kovács Péter egykori kisebbségügyi miniszterrel.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.