Nepál: Turistára nem lövünk

szerző
Linder Bálint
publikálva
2002/46. (11. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az ázsiai ország, miután az 1950-es években ajtót nyitott a Mount Everestre igyekvő hegymászóknak, szédületes karriert futott be. A végtelen kenderföldek és a nem létező drogtörvények nyomában járó hippik és az aktív pihenésüket a nyolcezres hegyek tetejére vagy szomszédságába megálmodó nyugatiak dömpingszerű beáramlása nyomán az ország bevételeinek stabil tartóoszlopa az idegenforgalom lett. Egészen addig, míg a Shangri-la, a Béke országa nem lett "Maoland".

Az ázsiai ország, miután az 1950-es években ajtót nyitott a Mount Everestre igyekvő hegymászóknak, szédületes karriert futott be. A végtelen kenderföldek és a nem létező drogtörvények nyomában járó hippik és az aktív pihenésüket a nyolcezres hegyek tetejére vagy szomszédságába megálmodó nyugatiak dömpingszerű beáramlása nyomán az ország bevételeinek stabil tartóoszlopa az idegenforgalom lett. Egészen addig, míg a Shangri-la, a Béke országa nem lett "Maoland".Amikor Kína bekebelezte Tibetet, és ajtót mutatott a Mount Everestet onnan ostromló hegymászó-expedícióknak, az India és Kína között fekvő himalájai hindu királyság anyagi rászorultságában rászánta magát, hogy enyhítve elszigeteltségén beengedje a turizmust. A tíz-nyolcezer méter fölé nyúló csúcs miatt izgatott hegymászó-expedíciók a bámulatos geomorfológiai adottságok mellett egy, a középkor vége óta keveset változó társadalmi-gazdasági struktúráról, életmódról adtak híreket, bár feszes menetrendjük, elfagyott lábuk és a hóvakság nem kedvezett az alaposabb tapasztalatgyűjtésnek. A kíváncsiak következő csoportja sem kifejezett turisztikai célból érkezett a Magyarországnál másfélszer nagyobb országba. A hatvanas évek végén a hippimozgalom zömmel amerikai tagjai a kenderszármazékok minőségéről és a fogyasztás szabadságáról szóló mendemondákat jöttek ellenőrizni. Gyakran a szárazföldön - évezredes kereskedelmi útvonalakat leporolva - zötyögtek Iránon, Afganisztánon, Indián át. Hetekre, hónapokra jöttek, és évekre maradtak. Bár idejük javát a főváros, Katmandu és a második legnagyobb város, a festői elhelyezkedésű Pokhara hasisbárjaiban, hindu templomok lépcsőin üldögélve töltötték, annyit azért láttak, hogy beszámolóik - amelyekben mindig ott szerepelt a nepáli nép legendás vendégszeretete -a hegymászók által már felcsigázott érdeklődést tovább srófolják. A könnyű drogok terjesztését és fogyasztását azóta már törvény szankcionálja, ám ez csak annyit tesz, hogy a kendert árulni, az országból kivinni, illetve rendőrautóban fogyasztani tilos. Valójában ki merné a vallási révületet kereső szent embert börtönbe penderíteni, és ki kattintana bilincset egy, a hegyeket jointtal a kezében szemlélő turista csuklójára, amikor annak egy hónapi költekezéséből egy helyi család egy évig megél? Nepált a világ

tíz legszegényebb

országa között jegyzik, és a turizmus bevételei nélkül valószínűleg a lista végére csúszna. A külföldiektől származó valutának köszönhetően a GDP a többszörösére nőtt, és sok modernizációs program indult el, de lassan már félteni kell a himalájai ökoszisztémát. A fejlesztések elsősorban a turisták kényelmét szolgálják: a serpafalvakban régiségboltok nyíltak, és internetezni lehet onnan, ahol eddig posta sem volt.

A turizmusnak a hippikorszakra emlékeztető jellegzetessége, hogy rengeteg fiatal érkezik egyedül, annak biztos tudatában, hogy a Thamel, Katmandu turista negyedének valamelyik bárjában, egy régi hippitanyán vagy egy helyközi, emberekkel és kecskékkel zsúfolt buszon úgyis összeboronálódik valakivel. Ha ez mégsem sikerül, az illető kiragaszt néhány cetlit szállodája, kávézója üzenőtábláján, közölve, hogy alkalmi társaságot keres. Az újdonsült ismerőst előbb Katmanduban próbálják ki, mielőtt több hétre összekötik vele magukat. Maga a város zajos, büdös és kaotikus, de a nyugalom szigetét is megtalálhatjuk, hiszen itt van a hindu világ csodálatos templomegyüttese, a Pashupatinath, ahol a Gangeszbe csorgó (és emiatt szintén szent) folyó mellé jön meghalni minden nepáli hindu, aki csak teheti. A halotti máglyák egész éjjel lobognak. Swayambunath és Bodinath, a világ legjelentősebb buddhista stupája - temploma - is itt található. Fenntartásukról és a tan tolmácsolásáról Tibetből menekült szerzetesek gondoskodnak, a fennsíkról érkezők jó része a hatvanas évek óta menekülttáborokban él és alkot. Kézművesiparuk remekei Nepálban termelői áron szerezhetők be. A völgy több kisebb, elvarázsolt középkori várost foglal magában, köztük Bhakthapurt, ami a világörökség része.

A konvencionális városnézést sokan fejelik meg

extrémsportprogramokkal

A Himalája folyói közül jó pár a világ leghíresebb és legfelkapottabb rafting terepének számít, aki pedig a folyóvölgyeket felülnézetből szeretné látni, ejtőernyőzni vagy paplanozni mehet, vagy repülőre ülhet, hogy közelről megnézze, mire is volt olyan büszke 1953-ban Sir Hillary.

A legtöbb szólóban érkező turista túrapartnert keres. Mert túrázni a hegyekben egyedül veszélyes, csoportosan pedig pénzbe kerül (bár egyszerűbb). Együtt el lehet például zarándokolni a Mount Everest alaptáboráig, alaposan körül lehet járni a gyönyörű és kulturálisan sokszínű Annapurna-hegységet, vagy Tibet határáig fölnyomulni a nélkül, hogy bármelyikük is sejtené, melyik végét kell megfogni egy jégcsákánynak. A trekking (az úti célok között vezető elem), a nepáliak ősidők óta használt gyalogútjain véghezvitt magashegyi túrázás nemcsak arra jó, hogy a világ legelképesztőbb ormai és völgyei között ájuldozzunk, hanem arra is alkalmas, hogy az ott élő népek életével ismerkedjünk. A túra természetesen annál élvezetesebb, minél jobb az ember fizikai kondíciója, mivel egy "trekk" két naptól három-négy hétig nyúlhat, és hiába jön rá valaki az ötödik napon, hogy neki elég, a bejárt úton saját lábán kell visszamennie, hacsak nem akar helikopteres mentésért óránként 1500 dollárt fizetni. Vasút ugyanis nincs, a buszok pedig csak addig imbolyognak a többnyire aszfalt és védőkorlát nélküli szerpentinen, míg az gyalogösvénnyé nem szűkül, vagy a nyári monszun által okozott földcsuszamlás el nem zárja. A "trekk" élvezeti értékét jelentősen befolyásoló tényező a ritka magashegyi levegőhöz való alkalmazkodás képessége is, hiszen számos túra vezet 5-6000 méter közötti magasságba, de már 3500 méter fölött is nagyon rosszul lehet lenni.

Az egészség megőrzésére tett kísérletek az otthoni védőoltásokkal kezdődnek, majd azzal folytatódnak, hogy az utazó igyekszik palackozott vagy házilag tisztított vízzel élni, valamint iparkodik higiénikusnak tűnő éttermet keresni, bár ettől függetlenül is a turisták zöme jó esetben is pár napig tartó hasmenést kap. Nepál konyhája - főleg a két gasztronómiai óriás, India és Kína árnyékában - elég egyhangú. Ezt jól ellensúlyozza, hogy sok helyen

Ázsia és a Nyugat

legfontosabb ízeit mind megtaláljuk, néhol még faluhelyen is. De mivel ezeket általában olyanok készítik, akik még életükben nem kóstolták, és nem is látták az étket, amit főznek, többnyire meglepő, de végeredményben ízletes dolgok születnek.

Meglepheti az is az idegent, hogy a férfiak gyakran kézen fogva, egymás vállát átölelve járnak, ha pedig leülnek, nemritkán egymás combján nyugtatják a kezüket. De ez nem ugyanazt jelenti, mint San Franciscóban. A testi kontaktus keresése a barátság járuléka, úgy vélik, az élet elég kemény, mindenkire ráfér, hogy érezze a baráti melegséget.

Különösen mostanában.

Nap mint nap mintegy tízezer katona és rendőr járőrözik országszerte, gerillák és fegyverek után kutatnak. Nepál hat éve nagy bajban van, hiszen sokkal többet kerül a tévécsatornák képernyőire véres belföldi összetűzések, mint a hegymászó szenzációk miatt. Amióta az országban maoista lázadások törtek ki, tűzharcban, merényletekben több ezer katona, lázadó és civil vesztette életét, falvak néptelenedtek el, nyomornegyedek híztak tovább, és a két tűz között rettegő lakosság sok helyen a termést sem takarította be. A lapokban már nincs hírértéke, ha "csak" öt vagy tíz ember vesztette életét az éjjel. Az alkotmányos királyság megdöntésén fáradozó kommunisták főleg az elkeseredett, elmaradottabb régiókat uralják, jelenleg már az ország területének egyharmada "Maoland"-nak számít. Noha a lázadók sohasem felejtik el megjegyezni, hogy a turisták nem voltak és nem is lesznek célpontjai akcióiknak, és a turizmus legfontosabb központjait nem is támadták, a nepáli idegenforgalmi bevételek az utóbbi öt évben több mint ötven százalékkal csökkentek.

Linder Bálint

szerző
Linder Bálint
publikálva
2002/46. (11. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...