Női "körülmetélés"
Isteni elrendelésre Ábrahám pátriárka nyolcvan - más vélemények szerint százhúsz - esztendősen önkezével vetett véget körülmetéletlen állapotának. Példáját nemzedékek sokasága követte, az eljárás a vallásos zsidók és a mozlimok számára máig kötelező. A keresztény angolszász világban a viktoriánus korszakban harapódzott el, akkoriban úgy hitték, lehetetlenné teszi az önkielégítést. Van azonban egy sajátos változata is, a női körülmetélés, amelyet sem szigorú vallási parancsok, sem egészségügyi szempontok nem indokolnak.Afrika húsz-egynéhány országában, az Arab-félsziget némely részein és Kelet-Ázsia bizonyos tájain gyakorolják - lényegét tekintve valójában nem is körülmetélés. Jobb híján nevezik így.
Három változata van, legenyhébb formájában a csikló hegyének lemetszését jelenti. Ezt a beavatkozást hívják szunna-cirkumcíziónak, Ománban, Jemenben, az Egyesült Arab Emirátusokban, Bahreinben, továbbá Malajziában és Indonéziában honosodott meg. A következő fokozat a csikló és a kis szeméremajkak teljes kiirtása, de ezen is túltesz a harmadik változat, a nők "fáraói körülmetélése", az infibuláció, amelynél - miután mindent levágnak - összeöltik a nagyajkakat, és olykor még a hüvelybemenetet is szűkebbre varrják. Ez utóbbi történik minden dzsibuti nővel, továbbá sokakkal Etiópiában, Kenyában, Szudánban. Csinálják mindennel, aminek éle van, akár használt borotvapengével vagy üvegcseréppel is, sőt növényi rostokkal, tövisekkel. A WHO szerint 1998-ban 130 millió ily módon megnyomorított nő élt a világon.
A felsorolt kváziperverziók
történelmi képződmények,
és egyszer talán véget érnek. Érvek bőven akadnak a női genitáliák csonkolásának (female genital mutilation - FGM) felszámolására, hiszen hátrányai nyilvánvalóak. Már maga a kaszabolás is életveszélyes, ezen túl megfosztja a nőket a szex örömétől, megsokszorozza a fertőzések, vizelési problémák, szülési komplikációk, sipolyok kialakulásának valószínűségét. Az infibuláció például minden egyes szülésnél, de néha még a közösülésnél is újabb nyiszálásokat tesz szükségessé.
Itt-ott próbálkoznak a dolog higiénikus kivitelezésével. Egyiptomban már 1947-ben törvény írta elő, hogy az efféle beavatkozásokat állami kórházak végezzék. (Juszef al-Badri mozlim teológus-politikus 1997-ben bírósági keresettel elérte ugyan az addigi gyakorlat megszüntetését, de egy év múlva megsemmisítették az ítéletet.) III. Senuda kopt pápa és Mohamed Szajjid Tantawi, a kairói Al-Azhar mecset-főiskola sejkje pedig többször figyelmeztette az egyiptomi keresztényeket és mozlimokat, hogy vallásuk nem követeli meg a nőcsonkítást, ám azok, úgy tűnik, nem értenek a szóból: inkább a szokást, mint felekezetük főpapjait követik.
Az FGM hátrányainak és veszélyeinek természetesen azok is pontosan tudatában vannak, akik körmük szakadtáig ragaszkodnak hozzá, mégsem tehetik meg, hogy egyik napról a másikra felhagyjanak vele. Akadályozza őket ebben a tradíció: a körülmetéletlen asszony számos helyen éppúgy tisztátalannak számít, mint a körülmetéletlen férfi. Esetleg erkölcstelennek is - bizonyos vidékeken a magára valamit is adó férfi feleségül sem vesz ilyen nőt. A műveletet a lányokon akár már három- éves korukban is végrehajtják, a keresztény Etiópiában azonban arra is akadt példa, hogy a nászéjszakán a férj és barátai végezték el. Az sem számít, hogy Afrikában tizennégy állam tiltja az FGM minden formáját, az európai - leginkább a brit - igazságszolgáltatás pedig évi három-négyezer esetben indít büntetőeljárást bevándorló családok ellen, akik új hazájukban is ragaszkodnak az ősi úzushoz. Ám hiába a hagyomány, az érintettek mostanában már nem egykönnyen nyugszanak bele, hogy rajtuk is beteljesedjék anyáik, nagyanyáik sorsa. A humanitárius intézmények százszámra fogadnak be - és gondoznak - olyan fiatal nőket, akik inkább elmenekülnek családjuktól, semhogy kitegyék magukat a tradicionális ollóknak, borotváknak, üvegcserepeknek.
Az FGM-et sokkal inkább a helyi népi hagyomány ("a jó erkölcs"), mint a vallás tartja életben, tehát
nem reménytelen,
hogy kikezdhető és felszámolható. Az adaptálható módszert Kínában, európai misszionáriusok találták fel: egész közösségeket vettek rá, hogy hagyjanak fel a lánygyerekek lábfejének mesterséges eltorzításával. Amikor sok ember tapasztalta egyszerre, hogy az ősi szokás a becsület sérelme nélkül elhagyható, és hogy az elkötetlen lábú lányok is férjhez adhatók, példa és hivatkozási alap jött létre további hasonló felfogású közösségek létrehozásához. Kínában 1911-re gyakorlatilag megszűnt a lábelkötés, vagyis a kísérlet körülbelül harmincöt évet vett igénybe. Ezer év után százmilliók vették tudomásul, hogy azok, akik nem kötik el kislányaik lábát, éppoly tiszteletre méltó, becsületes, erkölcsös emberek, mint eleik.
Szenegálban, Szomáliában, Ománban, Bahreinben és másutt nem szadista vadállatok pártfogolják és gyakorolják az FGM-et. (Igaz, némely szorgalmazójáért azért nem tennénk tűzbe a kezünket.) Az afrikaiakat is meg lehet győzni, hogy másképp akarják a jót a következő nemzedéknek. 1996-ban egy civil szervezet és a szenegáli kormány az UNICEF támogatásával FGM-ellenes programot indított egy háromezer lelkes faluban. Rávették az embereket, hogy egyelőre tekintsenek el az esedékes kaszabolásoktól, és hogy ezt az elhatározásukat nyilatkozatban is rögzítsék. A következő évben a falusiak eleve kihagyták az FGM-szezont, sőt - mivel a világ nem dőlt össze, és a kötelességmulasztók nem haltak bele a szégyenbe - más falvak is csatlakoztak a fogadalomhoz. Afrikában és az arab világban jelenleg számos ilyen program működik. Az érintett országok műveltebb osztályai egyrészt maguk sem kultiválják az FGM-et, másrészt emberbaráti megfontolásokból küzdenek is ellene. Egyiptomban az FGM legfőbb ellenzője "Mubárak anya", Huszni Mubárak elnök felesége.
H
A teljességhez tartozik, hogy Európában és Amerikában még a 19. század utolsó negyedében is végeztek sorozatos csiklóirtást, mivel úgy vélték, így gyógyítható a nimfománia, a hisztéria és más tisztázatlan kórokú abnormitás; szikével akarták megelőzni a női önkielégítést és számos vélelmezett következményét: az elmebajt, a rákot és a meddőséget.
Kőrösi László
Nem szentírás
A női genitáliacsonkolásra nincsen általánosan elfogadott muzulmán álláspont - a rituáléhoz annyiféleképpen viszonyulnak, ahány kisebb-nagyobb teológiai-egyházjogi iskola létezik.
A bizonytalanság oka az, hogy a Korán e tárgyban nem szolgál egyértelmű útbaigazítással. A 32. szúra 7. verse szerint "... (Isten) jól csinált meg mindent, amit megteremtett..."* - ám ez többek szerint nem vonatkoztatható a külső nemi szervekre. Azt, hogy a férfiak körülmetélése vallási kötelesség, egyetlen mozlim sem vitatja: az iszlám ebből a szempontból is Ábrahám örökösének tekinti magát. Erősíti ezt Mohamed példája, aki - hasonlóan barátaihoz és harcostársaihoz - ugyancsak körül volt metélve. (A mekkai nagymecset egyik teológusa valamikor a nyolcvanas években egyenesen vérét vétette volna egy líbiai bírónak, aki óvatosan megpendítette, hogy a muzulmán férfiúsághoz nem okvetlenül tartozik hozzá a fityma hiánya.)
Muzulmán szorgalmazói és művelői a női körülmetélést a mozlim jog (a sari´a) másik fő forrásával, a szunnával indokolják. Szunnának a próféta tetteiről és megnyilatkozásairól szóló hagyományok összességét nevezik, amely szent történetekben, úgynevezett hadithokban maradt az utókorra. Ezekről írta Goldziher Ignác, minden idők egyik legnagyobb orientalistája: "...nem akarjuk kategorikusan kizárni, hogy a hadith-megnyilatkozásokban [...] itt-ott megmaradt a régi kincs egy-egy morzsája - még ha nem is közvetlenül a próféta, de mégiscsak az iszlám tekintélyeinek legelső generációja szájából. [...] külsőleg tökéletesen korrekt hadith-formában dokumentumokat koholhattak, melyeket végső soron a legfőbb tekintélyektől, a prófétától és társaitól eredeztethettek." (Előadások az iszlámról, Cartaphilus Kiadó, sajtó alatt.)
A női körülmetélés alapformáját a mozlimok egy jelentős része azért tartja legalábbis megengedhetőnek, mert létezik egy hadith (Abu Dawud gyűjteményének 1888. fejezete), amelyben Mohamed ilyen értelemben nyilatkozik róla. Az elbeszélés a próféta és egy Um Habiba vagy Um Atijja nevű nő eszmecseréjét rögzíti. Az asszony rabszolganők körülmetélésével foglalkozott, s egyike volt azoknak, akik Mohameddel együtt vándoroltak ki Mekkából Jathribba, a későbbi Medinába. A próféta megkérdezte tőle, gyakorolja-e a mesterségét, mire Um Habiba-Atijja igennel felelt, de hozzáfűzte: "hacsak nem tilalmas, te pedig nem parancsolod nekem, hogy hagyjak fel vele". "Megengedett dolog" - mondta neki Mohamed. "Gyere közelebb, hogy taníthassam neked: ha vágsz, ne vidd túlzásba, mert [tudniillik mértékletesen végezve] ragyogóbbá teszi az arcot, és kedvesebb/kellemesebb a férjnek. [...] A körülmetélés férfiaknál hagyomány, a nők esetében makrúma (kb. tiszteletre méltó cselekedet)."Ezt a véleményét Mohamed másokkal is közölte, saját asszonyai azonban mind körülmetéletlenek voltak. Az FGM-et a fontosabb iszlám jogi iskolák közül csak egy (a Sáfi-követők csoportja) tartja kötelezőnek, egy hasonló súlyú irányzat (a málikiták) szerint viszont "mindössze a férjnek tett udvarias gesztus". A mozlim hittudósok egy része azért ítéli előnyösnek a szunna-cirkumcíziót, mert úgy tartják, a közösülés során a körülmetélt csiklót erősebb ingerek érik, tehát nagyobb élvezetet biztosít. Ezen az alapon úgy vélik, hogy legfeljebb a csikló fitymája (arabul: bazr) távolítható el, az egész klitorisz nem.
Az Amerikai Mozlim Nőszövetség szerint viszont "fiatal lány, főképp kislány esetében gyakorlatilag lehetetlen megállapítani, meddig tart a fityma, és hol kezdődik maga a klitorisz. A lecsupaszított csiklót kellemetlenül, sőt fájdalmasan dörzsöli a ruha, és korántsem biztos, hogy ez fokozza a nők orgazmusképességét."
Abu Dawud egyébként maga is érezte, hogy a hadith, amelynek filológiai pedigréje itt-ott homályos, nem a legmegbízhatóbb, da´ifnak, "gyenge hadith"-nak ítélte. Akadnak muzulmánok, akik az FGM-et az iszlám előtti dzsáhilijja (´tudatlanság´, sőt talán: ´barbárság´) kései örökségének tartják, s mint ilyet elvetik. Igazuk lehet, mert Afrikában ma olyan népek is művelik, amelyekről lepergett a mozlim térítés.
*Ford. Simon Róbert
