A húszas–harmincas években tagja volt mindenféle illegális kommunista pártoknak, de visszatért a művészethez is; kisplasztikáit 1928-ban kiállították Párizsban, a sèvres-i porcelángyár alkalmazta tervezőként, és bábszínházat is vezetett. A veterán vöröskatona csak a 2. világháború után költözött Magyarországra, és eleinte példás művészkáderként tevékenykedett: vezetett rajziskolát és bábfilmstúdiót, még az Iparművészeti Főiskola tanára is volt. „Az ötvenes évek elejétől kezdve kollégáimmal együtt igyekszem a magyar szocialista realista szobrászat kialakításán; közben két évig a szövetség párttitkára voltam. Több munkám áll a fővárosban és vidéken” – nyilatkozta 1959-ben az Élet és Irodalomnak, külön is kiemelve a többszörös életnagyságú Ifjúsági brigád című szoborcsoportját, amelyet a Népstadion kertjében lepleztek le 1957-ben, különféle sportolószobrokkal együtt. Olcsai-Kiss alkotása ekkor még csak egy volt a sok közül – a Népstadion kertjében összesen tizenhat szoborcsoportot állítottak fel –, de a pártközpontból hamarosan olyan munkával bízták meg, amely a legnagyobb megtiszteltetés lehetett a hithű kommunista művész számára. Nem kisebb feladatot kapott, mint azt, hogy díszítse szoborral és domborművekkel a Munkásmozgalmi Pantheont a Kerepesi temetőben; az elvtársak több száz „férőhelyes” nekropoliszát 1957-ben kezdték kiépíteni. Olcsai-Kiss háromalakos szoborcsoportja a 365 urna elhelyezésére alkalmas mauzóleum előtt áll, a szobor kigombolt ingű, izmos főalakjának jobbján egy lehajtott fejű munkás, balján lobogó hajú asszony. „A szoborkompozíció alakjai több mint kétszeres ember nagyságúak, négy méter magasak – az ember szinte eltörpül mellettük” – nyilatkozta a Kisalföld című lapnak 1958 őszén az alkotó, hozzátéve, hogy a fő művének tekintett szoborcsoport három alakja „nem az elmúlást, hanem a mártíromságban rejlő erőt fejezi ki”.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
