helyrajzi szám

Olcsai-Kiss Zoltán sírja

Lokál

Olcsai-Kiss Zoltán 1914-ben, tizenkilenc évesen kezdte tanulmányait a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán, egy évvel később bevonult katonának, és rövid időn belül hadifogságba esett az orosz fronton. Szibériai száműzetésében kommunista lett, kinevezték a Vörös Hadsereg politikai tisztjének. Harcolt az orosz polgárháborúban, 1921-ben leszerelt, de mivel Magyarországra nem jöhetett, Bécsbe, majd Párizsba utazott.

A húszas–harmincas években tagja volt mindenféle illegális kommunista pártoknak, de visszatért a művészethez is; kisplasztikáit 1928-ban kiállították Párizsban, a sèvres-i porcelángyár alkalmazta tervezőként, és bábszínházat is vezetett. A veterán vöröskatona csak a 2. világháború után költözött Magyarországra, és eleinte példás művészkáderként tevékenykedett: vezetett rajziskolát és bábfilmstúdiót, még az Iparművészeti Főiskola tanára is volt. „Az ötvenes évek elejétől kezdve kollégáimmal együtt igyekszem a magyar szocialista realista szobrászat kialakításán; közben két évig a szövetség párttitkára voltam. Több munkám áll a fővárosban és vidéken” – nyilatkozta 1959-ben az Élet és Irodalomnak, külön is kiemelve a többszörös életnagyságú Ifjúsági brigád című szoborcsoportját, amelyet a Népstadion kertjében lepleztek le 1957-ben, különféle sportolószobrokkal együtt. Olcsai-Kiss alkotása ekkor még csak egy volt a sok közül – a Népstadion kertjében összesen tizenhat szoborcsoportot állítottak fel –, de a pártközpontból hamarosan olyan munkával bízták meg, amely a legnagyobb megtiszteltetés lehetett a hithű kommunista művész számára. Nem kisebb feladatot kapott, mint azt, hogy díszítse szoborral és domborművekkel a Munkásmozgalmi Pantheont a Kerepesi temetőben; az elvtársak több száz „férőhelyes” nekropoliszát 1957-ben kezdték kiépíteni. Olcsai-Kiss háromalakos szoborcsoportja a 365 urna elhelyezésére alkalmas mauzóleum előtt áll, a szobor kigombolt ingű, izmos főalakjának jobbján egy lehajtott fejű munkás, balján lobogó hajú asszony. „A szoborkompozíció alakjai több mint kétszeres ember nagyságúak, négy méter magasak – az ember szinte eltörpül mellettük” – nyilatkozta a Kisalföld című lapnak 1958 őszén az alkotó, hozzátéve, hogy a fő művének tekintett szoborcsoport három alakja „nem az elmúlást, hanem a mártíromságban rejlő erőt fejezi ki”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.