Magyar Narancs: A héten indul az 5. Tisza-tavi PET Kupa. Mit tud a nagy testvérrel, a felső-tiszai kupával összehasonlítva, amit augusztusban tizenkettedszerre rendeznek meg?
Molnár Attila Dávid: A magyar néplélek úgy viszonyul a Tiszához, hogy a ciánszennyezés óta nem nagyon hisszük el, hogy itt bármi jó történhet. A mi munkánk a Felső-Tiszáról indult, a Tiszabecs és Tokaj közötti szakaszról, amely rengeteg szennyezést kap. A Tisza-tóra a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság hívott minket, ebből aztán nagyon sok minden kinőtt. Míg a Felső-Tiszán joggal érezhetik úgy a vízügyesek – és mi is –, hogy a végeken harcolnak/harcolunk, addig a Tisza-tó sokkal inkább szem előtt van. A „Kelet Balatonjánál” többeket zavart a szennyezés, itt ismertük meg igazán a probléma „stakeholder map”-jét, azaz azt, hogy ki mindenkit érint negatívan – önkormányzatokat, horgászokat, szállásadókat –, és elkezdtünk ezzel mélyebben foglalkozni, ami megalapozta a nemzetközi elismertségünket.
MN: A PET Kupa az idén bekerült a világ legnagyobb hulladékgazdálkodási szövetsége, az ISWA jó gyakorlatokat bemutató kötetébe. Egész évben számos projekt fut húsz munkacsoporttal, tizenöt állandó munkatárssal, rengeteg szakmai partnerrel, kerekasztalokkal, konferenciákkal, több ezer önkéntessel. Mi a PET-kalózok titka?
MAD: Sokan emelnek ki szemetet a folyókból, de a többség ezt valahol egyszerűen deponálja. A mi hulladékos munkánk igazából ott kezdődik, ahol a gyűjtés véget ér. Jókor csatlakoztunk a nagy nemzetközi folyómentők sorába, 2013-ban egyszerre indultunk az Ocean Cleanup, a River Cleanup és a német Plastic Pirates szervezetekkel. Mára az Ocean Cleanup is felismerte, hogy a folyókon érdemes megállítani a szennyezést, hiszen az óceáni szemét kétharmada onnan kerül be. Mire ők átálltak, mi már vagy nyolc éve ezt csináltuk.
MN: A kiskörei duzzasztóműnél nyílt az első „folyómentő központ”, ezt követte az olaszliszkai. „Horgonyhelyek” működnek Nagykörűn, Szegeden és Nyírtelken. Mi történik ezeken a helyeken?
MAD: A folyómentő központokban kezeljük a folyóból és az árterekből begyűjtött hulladékot, ami 30–40 csoportra válik szét fajta szerint: műanyag, üveg, fém, mérgező anyagok, kommunális, organikus hulladék… Van bálázógép, présgép, daráló, innen viszik el a hulladékot a teherautók. Ezek igazából munkaterületek, de azért ide is szervezünk önkéntes akciókat és csapatépítéseket. A horgonyhelyek kisebb bázisai a lakókörnyezeti folyótisztításnak, ami nagyon erős közösségépítő erő tud lenni. Ezeket helyi magánszemélyek, civil szervezetek üzemeltetik, akiknek nem akarjuk megmondani a tutit, de kapnak zsákot, kesztyűt, szaktudást, és hajrá! A tele zsákokat pedig a folyómentő központok befogadják tőlük.
Fontosak még a szemléletformáló Műanyag Műhelyek (MüMü), ahol a folyóműveltség és a műanyagműveltség alapismereteit tanítjuk meg észrevétlenül. Különböző mélységben, a guruló konténerbe berendezett nagyobb műhelytől kezdve – amelyben van daráló, olvasztó, prés, és a gyerekek helyben elő tudnak állítani hétköznapi használati tárgyakat –, az úszó kompkiállításon keresztül egészen az edukációs minikészletig, amely elfér egy hátizsákban.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
