A lakosság mintegy tíz százaléka szenved különböző eredetű és mértékű halláskárosodástól, köztük több száz ezer a nagyothalló, és hatvanezren siketek. Az ország idén márciusban írta alá az ENSZ fogyatékosok jogairól szóló egyezményét, a kommunikációs gáttal élőket száz éve képviselő Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) ezt szeretné minél előbb átültetni a gyakorlatba. A joganyag talán a siketek számára a legfontosabb, célkitűzései ugyanis egy
"nyelvi kisebbség"
emancipációs törekvéseinek keretét adják. Az egyezmény egyenrangúnak mondja ki a jelnyelvet, a siket kultúrát és identitást, és biztosítja a jeleléshez való jogot az élet minden területén. Miközben a tolmácshálózat lefedettsége nő, egy másik alapjog, a jelnyelven történő oktatás kapcsán százéves viták kapnak újra lángra. A háttérben az integrációról vallott eltérő felfogások ütköznek. Az egyik oldalról a siketség elsősorban beszédtanulással kiküszöbölendő fogyaték, máshonnan nézve sajátos szubkultúrát teremtő kisebbségi lét, amelynek fennmaradását épp saját anyanyelvén keresztül kéne támogatni.
"...a drága tanulási időt szótagolással és beszédgyakorlással töltik el, és kevesebb ismerettel lépnek az életbe, mint egy 8-9 éves (...) tanuló" - az idézet nem egy aktuális siketoktatási konferencia záródokumentumából származik, a múlt század első felében vetették papírra. Az érdekvédők szerint semmit sem vesztett érvényességéből. Ahogy ma a speciális iskolára szoruló hallássérült fiatalokat oktatják, az tovább növeli a hátrányokat és sérti jogaikat - állítja a SINOSZ, amely törvénybe szeretné iktatni, hogy a siketek anyanyelve a magyar jelnyelv, és ehhez szeretné hangolni oktatásuk módszereit is. A XIX. század végéig egy siket gyerek (már amennyiben részesült bárminemű oktatásban), ha szülei akarták, jelnyelven tanulhatott. A gyógypedagógiai nézetek változása nyomán azonban a nem halló diákokat elkezdték beszélve és beszélni tanítani. "A szájról olvasástól húsz perc alatt kifáradnak, és beszédjavítással megy el a drága idő" - bírálja a gyakorlatot Kósa Ádám, az érdekvédő szervezet elnöke, aki szerint ma egy földrajzórán a siket felelő a térképnél percekig Afrika szép artikulációját próbálgatja. "Nem azzal törődtek, nekem mi a jó. Az orális képzéssel keveset kaptam.. (...) A gyerekek a szavakat nem értik, azok csak üres valamik, ők vizuálisak" - jelelik a kamerába a Kézkeringő című magyar dokumentumfilm siket főszereplői (lásd keretes írásunkat). "Az úgynevezett auditív-verbális módszer célja a rehabilitáció volna, amely integrál. Míg a nagyothallók bizonyos részét ezzel a módszerrel lehet rehabilitálni, a siketeken ez ritkán segít, az integráció elmarad. Az iskolából kijövők jelentős hányada viszont emiatt alig tanul valamit, a munkaerőpiacon ezért sem tudnak érvényesülni. Azt szeretnénk, ha az oktatás kétnyelvű lenne, ahol a magyar mint idegen nyelv szerepelne. A szaktárgyakat jelnyelven tanulnák a gyerekek. Álmunk egy olyan világ, ahol a jelnyelv a nemzeti kultúra része, a siket ember anyanyelvén tanulhat, dolgozhat, intézheti ügyeit" - foglalja öszsze törekvéseiket Kósa Ádám.
A gyógypedagógia ezt elszigetelődésnek tartja. "A társadalmi integráció a beszéden keresztül történik, amit egy jól működő tolmácsrendszer sem válthat ki" - mondja Perlusz Andrea, a hallássérült-oktatásban meghatározó szerepet játszó Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar (ELTE) Hallássérültek Pedagógiája tanszékének tanára. A hangos beszéd elsajátítása szerinte nemcsak azért fontos, hogy tudjon valaki
tíz deka parizert kérni
a boltban, de olyan kognitív képességekhez, fogalmi eszközökhöz is hozzásegít, amelyek a többségi társadalomban történő boldoguláshoz fontosak. "A bilingvális oktatásban a jelnyelv elnyomja a beszédet, az ezzel próbálkozó német iskolák sorra bezártak." A tanszék ugyanakkor elismeri, hogy van egy réteg - főleg a siketeknél - ahol a jelenlegi módszer nem eléggé hatékony, ráadásul a családoknak törvény adta joga lenne a jelnyelvi iskoláztatás. "Kéne egy iskolakísérlet, meg felméréseket kéne végezni, hogy a szülők mit szeretnének. Mi is érezzük, hogy nagy szakadék jön létre, de nincs olyan tudományos eredmény, amely más oktatási módszer jogosultságát igazolná. A párhuzamos rendszerhez hiányoznak a jól jelelő szaktanárok." A szakembereket a jelek szerint a halló társadalomnak kellene kitermelnie, a mostani szabályozás szerint ugyanis a Bárczi csak olyan siket hallgatót tud felvenni, akit hangos beszéddel is lehet oktatni.
Az elszigetelődés feloldásának egyik útja az integrált oktatás lehetne. Ez azonban nem mindenki számára járható út, a halláskárosodás sok esetben társult tanulási problémákat okoz. Jelenleg a hallássérült fiatalok fele jár többségi iskolába, az együtt tanulóknak viszont alig harmada részesül kielégítő képzésben. "Van elég hely, de nincs elég képzett szakember. Ebben inkább csak a nagyothallók tudnak részt venni, de közülük is sokan visszahullanak. Utána rengeteg hiányosságot kell pótolnunk" - állítja Tóth Egon, a hallássérültek Cinkotai úti iskolájának igazgatója. A tágas és szép alapfokú tanintézménybe száz diák jár, akik a korai beszédtanítás miatt tíz évig nyomják az iskolapadot. A hallók és nem hallók útja a középiskolában fut össze. "Ez már késő, nincs tapasztalatuk egymás világáról. A hallássérültek pedig nincsenek olyan nyelvi szinten, hogy értsék, ami ott történik. Azon vagyunk, hogy a gyerekek az egyszerűsített beszédet megértsék, és el tudják mondani, amit szeretnének. Mikor kikerülnek, egy kívülálló nem nagyon érti őket - mondja az igazgató. - A szülők is ragaszkodnak ehhez a módszerhez, csökkenteni szeretnék a különbséget. Ez gyakran illúzió, csakhogy vannak ezt erősítő jó példák." Tóth Egon maga is alkalmaz a felsőoktatáson magukat átverekedő siket tanárokat. Egy kiscsoportos magyarórára, tizennégy éves hatodikosok közé ülünk be, ők elvileg nyolc éve tanulnak beszélni. A tanárnő széles mozdulatokkal, nagyon hangosan és lassan kérdez a múlt órai olvasmányról, közben azt is megtudjuk, hogy diákjai nem szeretnek olvasni. "Nekik ez idegen nyelv." Három fiú és egy lány kikerekedett szemmel figyeli a száját, de az asszony néha eltakarja. A válaszokból sajnos szinte egyetlen szót sem értünk. "Év eleje van, egy nyári szünidő leront mindent. De így legalább szájról megtanulnak olvasni."
Az igazgató szerint vagy óvodáskortól kell együtt nevelni a gyerekeket, vagy érvényt kellene szerezni az 1998-as esélyegyenlőségi törvény rendelkezéseinek, ami a speciális továbbtanulás lehetőségét ígéri. Hallássérültek számára ugyanis nincs középiskola. "Ha az oktatáspolitika arra mozdulna el, hogy legyen szegregált közép- és felsőoktatás, nem kéne szenvedtetni a diákokat. De ha a mai körülmények között nem alakítunk ki valamilyen szintű beszédet, akkor elveszettek lesznek a munkaerőpiacon". A Cinkotai útról szakközépbe vagy szakmunkásképzőbe vezet az út, a fiatalokból jellemzően kárpitos, burkoló, festő vagy asztalos lesz. A nagyothallók számára az érvényesülés kulcsa egy jó hallókészülék. De a korszerű digitális és programozható készülékek drágák. Ráadásul a konvergenciaprogram részeként idén az OEP "gyógyászatisegédeszköz-kasszáját" visszanyesték. A tavalyi hétmilliárdos hallókészülék-finanszírozás támogatási keretet idén öt és fél milliárdra tervezték csökkenteni, az alacsonyabb minőségű és árfekvésű analóg készülékek támogatása 85-ről 50 százalékra sülylyedt, ami valójában háromszázharminc százalékos drágulást jelent. Mindez a nagyothallók nyolcvan százalékát érinti, a nagyrészt nyugdíjas csoport az eddigi 15-20 ezer forint helyett most ötven-hetvenezret fizethet, a felnőttek részére megszűnt az elemek támogatása is, ami éves szinten húszezer forint többletkiadást okoz. Bár az intézkedés egyik célja az volt, hogy a jobb minőségű, digitális készülékek felé mozduljon a kereslet, a 150-400 ezer forintos berendezések támogatása továbbra is 50 százalék maradt - így azokból sem adtak el többet.
Az OEP kiadásai fél év alatt végül 63 százalékkal csökkentek, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy sokkal kevesebben tudtak hallókészüléket vásárolni. "A drámai visszaesés oka egyrészt a támogatáscsökkenés miatt indult lefelé tartó árverseny (ami a betegek térítési díjának emelkedését kismértékben kompenzálta - L. B.) csökken, másrészt sokan a készülékek kihordási idejének lejártával sem tudnak új eszközt venni. Ilyen mértékű elvonás egyetlen társadalmi csoportot sem sújtott" - állítja Deményné Marada Györgyi, a forgalmazókat tömörítő Magyar Hallásakusztikusok Országos Szövetségének ügyvivője, aki szerint most kevesebb típus írható fel közgyógyellátásra (bizonyos jövedelemszint alatt vagy fogyaték esetén ingyenesen), és rövidebb lett a támogatott termékek listája is. 2007-ben egyetlen új típus sem került fel a listára, a gyártók sokallják egy-egy új készülék(család) bevizsgáltatásának költségét. A SINOSZ-hoz, felhívásukra, négyezer panaszlevél érkezett, de az egészségügyi tárca és az OEP is rájött, hogy túlhúzta a nadrágszíjat. A nyári korrekcióból azonban a hallókészülékesek végül nem részesültek. "Elsősorban azt szeretnénk, ha az analóg és a korszerű digitális készülékek támogatása egységesen 70 százalékra emelkedne" - mondta Kósa Ádám. Daubner Mónika, az OEP gyógyászati segédeszköz és gyógyfürdő főosztályának vezetője szerint a parlament, és nem az OEP döntött a segédeszközökre fordítható keret csökkentéséről, de a támogatás rendszerének átalakítását akarta mindenki. "Bővülni fog a választék, jelenleg több befogadási eljárás is zajlik. Mi is szeretnénk megemelni a támogatást. Ha lesz rá forrás, meg is valósulhat." Addig is sok ember
életminőségén javítana,
ha a tévéműsorok feliratozása felgyorsulna. Jelenleg 250-300 ezren lényegében ki vannak rekesztve az adásból. A kulturális tárca a jogegyenlőség megvalósulását 1996-tól évi 2-6 millió forintos összeggel támogatta, az MTV ebből hetente egy filmet fordított le. A Fidesz-kormány alatt a hallássérültek összedobtak egy jogszabálytervezetet, amelyben a szolgáltatónak egy türelmi idő után 20 százalékos arányról indulva évente 10 százalékkal kellett volna növelnie a feliratok arányát. Mivel a médiatörvényt nem sikerül módosítani, maradt a pályázati rendszer, miközben az érdekvédők szerint a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés törvényileg biztosított joga azt jelentené, hogy pár éven belül a köztévének minden műsorát felirattal kellene ellátnia. 2005-ben az ORTT saját forrásból húszmilliót pályáztatott országos lefedettségű csatornák számára, az összeget a TV2 vitte, ebből heti 150 perc lett, Columbo mellett szappanoperák és ismeretterjesztő műsorok is olvashatók voltak. Tavaly nem volt pénz, az idei húszmilliós keretösszeghez viszont a szociális tárca az ötszörösét tette hozzá. Mivel azonban a pályázat bizonytalan eszköz, sokan azt szeretnék, ha műsor-szolgáltatási jogosultságot csak az kapna, aki hajlandó növekvő ütemben feliratozni. Nagy-Britanniában, Hollandiában a televízióknak maguk kell kigazdálkodniuk műsorfolyamuk "szinkronizálását". A hallássérült érdekvédők számításai szerint egy kereskedelmi csatornának mindez évi kétszázmillió forint körüli összegbe kerülne.
Kézkeringő
Az idei filmszemle versenyprogramjában is megfordult 52 perces magyar dokumentumfilm kicsit keserédes, de életvidám integetés a hallók felé, hogy ismerjék meg és fogadják el a jelnyelvet. A mozi négy siket főszereplőjének sztoriját és mindennapjait megismerve nem marad kétség: a jelelés mint minden nyelv (az első jelenetben valaki jelbeszéddel verset mond) az identitás elválaszthatatlan része, pláne, ha a másik világból csak vizuális információk érkeznek. A jelelés külön világ, ahol más fogalmi eszközök és logikák működnek, és amihez a siketek körömszakadtukig ragaszkodnak. Ahogy egyikük fogalmaz: "Nekem a jel a valódi információ. Ezen gondolkodom, nem szavak, képek vannak a fejemben."
A klubban
A SINOSZ Benczúr utcai székházában csütörtökönként tartott klubdélutánra főleg közép- és időskorúak járnak. Egy asztalnál hevesen gesztikulálva kártyáznak, megy a tévé is, de a többség az asztalok körül jelel. A büfés szerint unalmasak az esték, a fiatalok a bevett városi szórakozóhelyekre járnak. Két középkorú asszony, Zsuzsa és Éva ül az asztalhoz, tolmácsunk szerint ők jelentik a krémet. Zsuzsa útja a vidéki siketiskolából szakmunkásképzőbe vezetett. "Az iskola nem engedte a gimnáziumot, azt mondták, siketnek ez való. Sokat sírtam." Az üvegcsiszolás nem tetszett, ezért tanult, előbb adatrögzítő, majd jeltanár. Úszóként Európa-bajnokságon indult, férjét is onnan ismeri. Szeret utazni, régebben halló lányukkal együtt mentek. Éva lánya is halló. "Tudta, érezte, hogy mi a helyzet, már babaként is. Odajött, az arcomba mondta, mit akar, mutogatott veszettül." Mellettünk egy siket mamájával kézen fogva érkező, négy év körüli halló kisgyerek azon van, hogy megértesse magát, mimikában és gesztusokban lemossa Macaulay Culkint. Éva félig halló, elég jól beszélő férjével együtt egy szikvizet gyártó vállalkozást működtet. Büszke rá, szeretne példát mutatni, mert kevesen mernek bármibe is belevágni. "Munka után internetezünk, dumálunk. A lakásunk oké, de egy olyan dekóder, ami feliratot gyárt, meg a videotelefon, amilyet az USA-ban láttam, jó volna. Ott egyetemre járnak a siketek, és együtt temetnek a tolmácsoddal." Mindkét családnak kevés halló barátja van. "Nincs türelmük az embereknek. A halló világ rosszkedvű, mi többet viccelődünk. Lehet, hogy azért, mert a mimikánk látványos, a jelek sokszor vidámak, tudunk bármit utánozni. Más a vicckultúránk is, ti sokkal hosszabban meséltek." "Nem nagyon érdekli a politika a siketeket - kapcsolódik be egy harmadik asszony lapunk asztalon heverő példányát nézegetve. "Tudjuk, hogy van jó meg rossz politika, szembenállás, de sokak számára ez ennyi. Kevés a feliratozás is, azért is." Az asszonyok szerint régen csak rehabilitációs munka volt, most elvileg könnyebb, a gyakorlatban mégis nehéz állást találni. "Javulnak is a dolgok. Régen sokat csúfoltak, ma alig." Szemüveges, idősebb ember hajol az asztalhoz, indulat fűti. Érthető beszédű nagyothallóként egész életében fizikai munkát kellett végeznie, holott állatorvos akart lenni. Közben megélénkül az élet, fiatalok érkeznek a munkából, rendelnek, kisvártatva ketten már egy partvissal táncolnak. A büfé környékén házibuli-hangulat uralkodik, a fiatalok kizárják egymást az erkélyre, mi is kimegyünk. Hajni hall egy kicsit és jól beszél, ő segít az oldódásban, meg egy kör cherry brandy. A huszonéves Noémi csak néha jár ide, azt mondja, már kibulizta magát. Egykori intézetisként ma dobozokat hajtogat, utána szívesebben focizik a női csapatban, a siketfutball régi hagyományokra tekint vissza. "A bíró hogy avatkozik be? Ha mindenki leáll, én is leállok" - nevet hátradőlve. Ha a beszédet nem is érti, zenét azért hallgat. "Nem komolyat - rázza a fejét, miközben egy vonósszekciót utánoz. Filmeket is nézek, a horrort szeretem" - mutat egy valóban ijesztő szörnyeteget. Szeretne egyszer Görögországba eljutni, tolmácsunk szerint a siketeknél az utazás talán még általánosabb és erősebb vágy, mint a hallóknál. Noémi kapcsolata egy halló fiúval öt év után idén ért véget. "Nem volt sok probléma, bár a szüleinek, barátoknak csak sokára mutatott be. De járnék még ilyen sráccal, nekem mindegy, hogy halló vagy siket."
Vaker
Hogy a jelnyelv önálló életet él és spontán fejlődik, azt Baranyai András grafikus és Vincze Tamás rajztanár idén megjelent Vaker című közös, képregényszerű kiadványa is jelzi. A szellemesen megrajzolt füzet fiatalok által használt kifejezéseket, kézfordulatokat tanít, melyekkel bármelyik siket galeriben bevágódhatunk. "A Csimota kiadónál felmerült, hogy a halló kisgyerekeket meg kéne ismertetni a jelnyelvvel, nekik még nincsenek előítéleteik. Akkor született két könyv, a Vaker kamaszoknak szól. A jelnyelvi szleng is régóta él, állandóan változik. Sok minden alakítja. Például a jelelésnél a négyszemközti beszélgetést nehezebb megoldani. Ezt a jelek megcsavarásával oldják meg. Siketiskolákban a jelelni tudó tanárok elől a tanulók szlengekkel fal mögött tudnak maradni" - írta a Narancsnak e-mailben a Cinkotai úton tanító Vincze, aki hét hónapos kora óta nem hall.
