A törvény még nem szólt a Nagykörút kiépítéséről, ám amikor 1871 májusában kiírták a Margit hídra vonatkozó nemzetközi pályázatot, már egyértelműen a körút meghosszabbításaként tekintettek a műtárgyra. A negyvenhárom beérkezett pályázatnak több mint a fele érvényes volt, a zsűri pedig már az év végén kihozta a francia Ernest Goüint győztesként. A sikeréhez nyilván hozzájárult, hogy Goüin nemcsak tervezőmérnök és feltaláló volt, de kivitelező is.
A híd építése négy évig tartott, az építményt a munkálatok idején a budapestiek nemcsak Margit hídnak, hanem „margitszigeti hídnak” is nevezték, hiszen meg sem fordult a fejükben, hogy a hídnak nem lesz szigeti lejárója. Kezdetben a Közmunkatanácsnál is így gondolkodtak, ám miután a várható költségeket összevetették azzal, hogy a sziget teljes egészében magánterület, József Károly főherceg birtoka, arra jutottak, hogy elengedik a „luxuskijáratot”. Ez legfeljebb annyiban volt kínos, hogy a Palatinus Jóskának becézett Habsburg épp azért lett a budapestiek körében népszerű, mert megnyitotta a szigetet a nyilvánosság előtt. Mi több, amatőr botanikusként maga is kivette a részét a kertépítő munkálatokból. Később bokrok közt rejtőzködött, majd onnan kiugorva vadidegeneket kápráztatott természetrajzos műveltségével. Az anekdota szerint az árnyékban körmölő Arany Jánost is leszólította. „Mester! Most éppen mit ír?” – így a főherceg, mire Arany: „Verset az elmúlásról. Az lesz a címe: A tölgyek alatt.” A főherceg csóválni kezdte a fejét: „Az nem lesz jó cím. Ám ha annyira ragaszkodni tetszik hozzá, akkor megkérném, két paddal arrébb ülni. Mert az ott valóban tölgy, ez itt: hárs.”
A költő Híd-avatás című balladáját is a Margit híd ihlette, a szellemhőseinek haláltáncát épp középre képzelte, a Margit-szigettel szemközt. Mindez mai fejjel kissé érthetetlen, hiszen a sziget átnyúlik a híd alatt. De a vers keletkezése idején, 1877-ben még csak a csücskét lehetett látni a hídról, vagyis a csücskeit, mivel a nagy sziget előtt pár méterrel volt egy kis sziget is, amelynek a hivatalos neve Budai kis sziget volt, de mindenki csak így hívta: Festő-sziget.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
