A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) a kommunista párt kezdeményezésére jött létre, tevékenységük fókuszában az újjáépítés mellett a régi rend elleni agitáció állt. A szervezet 1946 januárjában ünnepelte fennállásának egyéves évfordulóját, amelynek fő attrakciója a fáklyás felvonulás volt. A Szabad Nép január 20-án megjelent tudósítása szerint a fiatal demokraták „egy forróhangulatú gyűlésen felvázolták maguk elé a rájuk váró kemény harc útját”, majd énekszóval vonultak a Tömő utcába, ahol Táncsics Mihály egykori lakóházán emléktáblát helyeztek el. „Táncsics Mihály jó vezérlőszelleme a magyar fiatalságnak” – írta a Szabad Nép, és az esemény ugyan hamar feledésbe merült, ám az emléktábla ma is ott virít a Tömő utca 6. számú ház falán, megörökítve a MADISZ évfordulóját, és Ady Táncsicsról írt versének néhány sorát: „Kend, bizony, elporladt, / De mink, akik élünk: / Vagyunk bizalommal, / Vagyunk új Táncsicsok”.
Mindez azért érdekes, mert napjainkban szó sincs arról, hogy Táncsics Mihály vezérlőszelleme lenne a magyar fiatalságnak, épp ellenkezőleg. A neve még ismerősen cseng, de életének egyetlen közismert epizódját – kiszabadítását a börtönből 1848. március 15-én – inkább elhallgatják az ünnepségeken, hiszen Táncsicsot ma már lehetetlen a rendszer szolgálatába állítani.
A Tömő utcai ház története viszont összefügg azzal, hogy a többszörösen börtönviselt Táncsics egy rövid időre személyesen állt a rendszer szolgálatába, miután 1869-ben Orosháza parlamenti képviselőjévé választották. Így – addigi élete során először – végre rendszeres jövedelemre számíthatott. Menten be is fektetett: bérházat húzatott fel a tulajdonában lévő telken.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
