A tavat kellemes, rendezett park öleli, de az út melletti panelsor, a dobozra emlékeztető városháza, a betontömbként magasodó posta vagy a Hotel Phönix házgyári elhajlása nem jelent szemkápráztató építészeti kalandot. Az viszont igazi meglepetés, hogy Tiszaújváros központján nem fogott az elmúlt huszonöt-harminc év. Másutt az országban az ehhez hasonló city leginkább ütött-kopott szürke masszának tűnik, de itt mintha egy korabeli fotó alapján konzerválódott volna. Sehol egy graffiti, még az úttest is tiszta, a parkokban zöldellnek a fák, és a játszótér mászókáit sem vitték el a fémhulladék-vadászok.
"Nagyon nem szeretem azt a sztereotípiát, hogy mekkora jólét van itt, hogy ez a borsodi Kuvait és hasonlók - mondja Farkas Zoltán polgármester. - Tiszaújváros csendes, normális kisváros, de korántsem a milliomosok városa. Egy-szerűen arról van szó, hogy itt alacsony a munkanélküliség, és rendezettek a viszonyok. Azok a mendemondák, hogy nálunk kolbászból fonják a kerítést, legfeljebb azt eredményezik, hogy a kőműves legalább húsz százalékkal többért vállalja ugyanazt munkát, mint egy közeli faluban."
Az örök barátság jeléül
Csakhogy Borsodban nem sok helyen mondhatják el, hogy alacsony a munkanélküliség és rendezettek a viszonyok. Az idén negyvenéves városon azonban nem fogott ki a rendszerváltás - annak ellenére, hogy alapítói nem középkori szent királyok, hanem az élet császárai voltak az 1950-es években. Tiszaújváros szerencséjét annak köszönheti, hogy az alapítók vegyipart (nem pedig vaskohászatot) álmodtak e vidékre, igaz, azt ők sem gondolhatták, hogy "művük" fél évszázaddal később a térség irigyelt településévé válik. Nem mondhatjuk, hogy a leendő várost úgy jelölte ki 1952-ben az Országos Városrendezési és Helykijelölési Bizottság, hogy ceruzával ráböktek volna a térképre. Egyszerűen szükség volt egy hőerőműre azon a tájékon, a célnak pedig a Sajó-völgyi szénkészlet, valamint a víz közel-sége miatt a Tiszaszederkény és Tiszapalkonya közötti rész tűnt legmegfelelőbbnek. Az 1959-re befejezett, és ma is működő négykéményes monstrum láttán először arra gondolunk, ha a Pink Floyd magyar lett volna, itt röptetik meg a gumidisznót a lemezborítójukhoz, de egy ott készült régi fénykép is beugrik: Hamvas Béla hever a fűben a füstölgő felkiáltójelek előtt. Vajon mi járhatott a fejében az erőmű építésén malterozóként és raktárosként dolgozó világegyetemistának, aki állítólag műszakváltás előtt/után egy közeli árokparton vetette papírra néhány, az univerzum titkait megfejteni szándékozó dolgozatát?
Az biztosan nem, hogy a mögötte tornyosuló objektum hamarosan eltörpül, alig egy évtized múltán pedig húszezer lakosú város terül el a közelben. Olyan hely, ahol nincs templom, és lakói a biztos kenyér és fedél birtokában akár komolyan is gondolhatták, hogy a kommunizmust építik. Az ország minden részéről idetelepülők, ha ismerték volna Hamvast, minden bizonnyal agyalágyult ámokfutónak tartják, a spiritualitás szó hallatán pedig a spiritusz-kockára, netán a Diana sósborszeszre gondolnak.
De a városalapítást elsősorban nem is az erőmű, hanem a szintén az 1950-es években megálmodott Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) megépítése generálta, aminek első üzemei 1961-1965 között épültek. A nagyléptékű beruházásokhoz természetesen a szociális hálót is szőni kezdték, az első sorházakat 1957-ben avatták fel (Erőmű-lakó-telep), 1963-ban a megyei tanács már egy negyvenezer lakosú város tervének elkészítésére írt ki pályázatot. Két évvel később, a TVK felavatása idején már 1464 lakás, népbolt, kenyérgyár, orvosi rendelő, sőt a várost jelképező masszív víztorony is elkészült, így aztán nem csoda, hogy a település vezetői hamarosan a "még ropogós" postán a fővárosból érkezett díszoklevelet vehettek át, melyben ez állt: "A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elrendeli, hogy Tiszaszederkény községet járási jogú várossá kell átszervezni. A szervezeti változás végrehajtásának határnapja: 1966. március 31."
A korábban teljesen jelentéktelen Tiszaszederkény ettől kezdve városként működött, s az elkövetkező három évben nemcsak további lakótelep, művelődési ház, két általános iskola, középiskola, szakmunkásképző és könyvtár épült, nemcsak a TVK terjeszkedett, de afféle csattanóként még egy olaj-finomító is épült. Nem csoda, hogy 1970-ben újabb oklevél érkezett Pestről az akkor már tízezer lakosú városba: "A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa V. I. Lenin születésének 100. évfordulóján, a szovjet népek és a magyar nép örök barátsága jeléül Tiszaszederkény városának 1970. április 22-vel a Leninváros nevet adományozta." Ezzel az önálló Tiszaszederkény története véget ért. Az egykori falu "város, Szederkény városrész, illetve I. kerület néven működött tovább, a kizárólag lakótelepekből és ipari területekből álló város viszont még jobban megizmosodott, sőt a rendszer egyik kedvenc településévé vált. Sokáig úgy tűnt, Lenin valóban a város védőszentje, hiszen a nyolcvanas évek közepén, amikor már számos hazai nagyüzem vezetői azon törték a fejüket, hogyan szállhatnának ki a süllyedő hajóból, itt 1986-ban, 1989-ben (de még 1991-ben is) gyárat avattak.
Munkásbusz, Csányifalva
A rendszerváltás után nemcsak a névváltoztatás (vö. Sztálinváros-Dunaújváros), de a gazdaság átalakítása is megkezdődött. 1992-ben a TVK-ból egyszemélyes állami tulajdonú részvénytársaság lett. Megszüntették az olyan veszteséges ágazatokat, mint az ammónia- és a műtrágyagyártás, a Lakkfestékgyárat eladták, majd az 1996-os privatizáció után a petrolkémiai tevékenységre erősítettek rá, immár a Mol-csoport tagjaként. Jelenleg 1500 embernek biztosítanak munkát, ami ugyan lényegesen kevesebb, mint a "leninvárosi" időkben, viszont a munkaerő-racionalizálást sikerült úgy végrehajtani, hogy a tömeges munkanélküliség sohasem jellemezte a várost, sőt jelenleg a munkanélküliek száma nem éri el az öt százalékot.
"Lehet, hogy Leninváros talán egy kicsit sivár volt, de mindazok a szolgáltatások, közművek, ame-lyek az emberek komfortérzetéhez szükségesek, megvoltak. Abban szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy számunkra nem okozott akkora törést, hogy a központi irányításos rendszerből átmentünk a piacgazdaságba. Egyszerűen azért, mert az itt működő cégek piacképesek maradtak. Ráadásul egy ideig a város jelentős bevételhez jutott a privatizáció nyomán, és az iparűzési adó mellett egy darabig a személyi jövedelemadó száz százaléka is itt maradt - mondja a polgármester. - Azt hiszem, Tiszaújváros arculatának megváltozásában sokat segített, hogy jól sáfárkodtunk forrásainkkal. Számoltunk azzal, hogy a jövőben kevesebb lesz a bevételünk, a több lábon állást tartottuk célravezetőnek."
1996-ban döntés született egy száznegyven hektáros zöldmezős ipari park létrehozásáról, egy évvel később megalakult az önkormányzati tulajdonban lévő Tiszaújváros-Inveszt Rt. (TI), amely elkészítette a tervet és a koncepciót, 1998-ban pedig elkezdődött a közművesítés, kilencven százalékban önkormányzati forrásból, tíz százalékban pályázati pénzekből. Az első betelepülő cég 1999-ben érkezett, de a biztonságot és a további fejlesztések anyagi hátterét az jelentette, hogy a nyomtatott áramköröket és elektronikai alkatrészeket gyártó, amerikai Jabil Circuit Company 2000-ben itt építette fel első kelet-európai üzemét, amely majdnem háromezer embert foglalkoztat. "1998 óta sajnos egy fillér pályázati pénzt sem nyertünk, de szerencsére az elmúlt hat év-ben az önkormányzat támogatására sem szorult az ipari park, mivel a további fejlesztéseket a terület értékesítéséből befolyt bevételekből vissza tudja forgatni - mondja Jordán István üzletág-igazgató. - Eddig huszonkilenc társaság vásárolt területet az ipari parkban, igaz, csak ötven százalékuk kezdte meg a tevékenységét is." Jordán szerint az ipari park "a földrajzi adottságok" mellett azért lehet vonzó a befektetőknek, mert itt jelentős képzett munkaerő van, valamint a park infrastruktúrája olyan állapotú, hogy a megvásárolt területen azonnal el lehet kezdeni az építkezést.
A település arculata azonban nem csak emiatt változott meg. Nem tudjuk, hogy a kilátásba helyezett példás büntetés hatására, vagy csak egyszerűen jóérzésből döntöttek-e az itt működő cégek a környezetvédelmi előírások maradéktalan betartásáról, de se bűz, se füst nem telepedik a városra, amelynek tizenöt év alatt a szerkezete is megváltozott. Azon a tájon, ahol három új templom (valamint két bevásárlóközpont) áll, és Szent István szobra lesi a róla elnevezett utat, kezdődik a kertvárosi övezet. A korábbi senkiföldjén mintegy kétezer családi ház épült az elmúlt tizenöt évben. A területet a rosszindulatúak milliomosnegyednek vagy csak egyszerűen Csalóköznek hívják, de közismert a Csányifalva elnevezés is, mivel a terület közművesítését, úthálózatát kedvezményes kamatozású OTP-hitelből valósították meg a kilencvenes évek elején. "Itt korábban mindenki csak panelban lakott, ezért ki kellett alakítani egy olyan barátságos városrészt, ahová szívesen költöznek a panelből elvágyók - mondja Farkas Zoltán polgármester. - És az sem mellékes, hogy például egy ide érkező külföldi menedzser számára mennyivel vonzóbb, ha itt bérel számára házat a cége, nem pedig lakótelepi másfél szobásban."
Termálban, veteránok között
Mivel füst nem ül már a városon, a tiszaújvárosi vezetés elkezdett "attrakciókban" gondolkodni, és az idegenforgalom fellendítésével próbálja a kívülállók számára is vonzóvá tenni a várost. "Vannak természeti attrakcióink, a Tiszához mindig is szívesen jöttek horgászni, az ártérre pedig vadászni. 63 fokos jódos vizünk van, ezért termálfürdőt és gyógyászati központot építettünk, valamint egész évben rendezvényekkel várjuk az idelátogatókat. Persze ahhoz, hogy ez az üzletág beinduljon, vonzó környezetet kellett teremteni - mondja a polgármester. - Parkosítottunk, hatványozottan ügyelünk a tisztaságra, felépült egy európai színvonalú sportcentrum, s mára eljutottunk oda, hogy elmondhatjuk, Tiszaújvárosban jelentős az idegenforgalom."
Kár, hogy a rossz idő miatt a termálfürdőhöz tartozó csúszdás-élményes, csinos strandot nem tudjuk kipróbálni. Marad a melegedés a visszafogott, Makoveczre emlékeztető, fedett fürdő trükkös elrendezésű medencéiben, s bár kissé szerencsétlennek tartjuk, hogy sárga csempével borították őket, nem lehet egy rossz szavunk: a tiszaújvárosi termál korántsem az a jellegzetes brűgölő, amilyet öt-hat évvel ezelőtt ötpercenként építettek Magyarországon.
A hétvégi programok közt az ingyenes Benkó Dixieland-koncert és a Magyarország-Dánia Európa-bajnoki röplabda-selejtező szerepel, a főtéren színpad, a Tavaszi Fesztivál fináléjába csöppentünk. Ám arról, hogy a hetvenes években érezzük magunkat, valójában nem is a paneles környezet, sokkal inkább a rendezvénysorozat egyik kis színese, a veteránautós találkozó gondoskodik. Igazán autentikusnak csupán egy púpos Wartburg mondható, ha annak idején valaki olyan Ford Taunusszal vagy Opel Rekorddal villog, mint a felvonulók, valószínűleg összefutott volna a fél Leninváros.
Csipa, az egykori válogatott cselgáncsozó már 1969-ben egy 850-es Fiat kupéval villoghatott. Később gyerekruhaüzletet nyitott, és a leggazdagabbak közé tartozott Leninvárosban. Egészen addig, hogy egy csirkefarmot hozott létre a közelben, és megbírságolták. A felesége azt tanácsolta, ne fizessen, inkább ülje le. "Fél évet voltam a kaptárban. Amikor kijöttem, már más lakott a lakásomban, a nejem mindent eladott, és a gyerekekkel együtt elhúzott Kaliforniába. Itt maradtam mindenből kiforgatva, egyedül, mint a kisujjam. Tudod, mekkora pofára esés volt ez?" Csipa évek óta a városi hajléktalanszálló lakója, tiszta és ápolt, külön szobája van a tizenöt férőhelyes, nagyvárosi viszonyokhoz képest ötcsillagos intézményben. Az ősz szakállas, combnyaktöréssel bajlódó férfi még csak 52 éves. A lelkünkre köti, ne nagyon híreszteljük, hogy van ez a szálló, mert még megszállják a tömegek. Pestről, Miskolcról.
