A koronavírus-járvány felértékeli a régi üdülőket

Zsebkendőnyi idill

Lokál

A pandémia kezdete óta megy fel a telkek, lábakon álló házak ára a szegedi Sárga üdülőtelepen. Nincs gáz, nincs csatorna, és ha kiönt a Tisza, ivóvíz és áram sincsen, mégis sokak számára vonzó a hely.

„Negyvenöt ezer forintot fizetünk évente, ezt az üdülőtársulat állapította meg, ebben a vízdíj is benne van. Akad, aki nem fizet, mégis használja. Ebből konfliktus támad, de nem tudjuk kirekeszteni a szolgáltatásból. Régi hálózat, kiismerhetetlen: amikor valakinél csőtörés volt, muszáj lett volna elzárni nála, akkor sem sikerült” – mondja Rapcsányi Ferenc, aki azért vett itt üdülőt jó három évtizede, hogy a horgászladikját ingyen kiköthesse.

A Sárga – más nevén Tömörkény – üdülőtelepen érheti más bosszúság is azt, aki úgy gondolta, itt csöndes helyen, zavartalanul tud pihenni. Aki a halászcsárdából vagy a töltés túloldaláról, a városból sétálva erre téved, kulcsra zárható sorompóval, 30 kilométeres sebességkorlátozó táblával, fekvőrendőrrel találkozik. Egy felirat szerint nem lehet bejönni motorral. „22 órától másnap reggel 8 óráig csendrendelet van érvényben” – olvasható a társulat információs tábláján. Kutyát egyáltalán nem lehet behozni. Ettől még az egyik üdülő udvarán ugatnak a kutyák, sétáltatók is jönnek erre. A part melletti gyalogútra viszont tényleg csak gyalog lehetséges bemenni, zártszelvényekből hegesztett, forgó beléptetőkapun át. Mint kiderül, azért, mert a járdán, a Tiszára néző üdülők előtt is motoroztak.

 

Szabad ladik

A telep régóta lakott hely, hódfarkú cseréppel fedett évszázados faházikót és emlékkövet is lehet látni, felirata már nem látszik, de az igen, hogy valaha ötágú csillag is volt rajta. Arra emlékeztek itt egy ideig, hogy a két világháború között az üdülőtelepen szervezkedtek az illegális kommunisták.

„Ez eredetileg ugyanolyan erdősáv volt a Tisza partján, mint a túloldali – meséli Rapcsányi Ferenc –, a beépülése nem szabályozott körülmények között kezdődött. Valaki kinézett magának egy területet, bérelte vagy megvette, és aztán jött a többi, cégek is, magánemberek is, egymás mellett. A vízügyi igazgatóság egy időben úgy döntött, aki csak bérli a területet a nyaralója alatt, az is megveheti, jutányos áron, amivel sokan éltek. Ilyet ma már nem csinálnak. Ahol egy vékony út vezet befelé, egymás mögött van három porta, mindent úgy kell kézben bevinni. Van, ahol 30 négyzetméter az udvar, és 20 négyzetméter az épület. Előfordult, hogy aprózódott. Most az a jellemző, hogy inkább megveszik a szomszédét, összenyitják a kettőt. Tényleg többen is vettek, telket is, üdülőt is, mások kérdezik, érdemes-e. Én azt mondom, persze, ha nem félsz a víztől. Mindig voltak, akik belelkesedtek, megvették, amikor két évig nem öntött ki a Tisza, amikor meg kiöntött, akkor megdöbbentek, hogy iszap van, takarítani kell, szárítgatni a falat, meszelni. Ők vagy megszokják ezt, vagy eladják. Tudomásul kell venni, a Tisza előbb volt itt, mint mi, és utánunk is jó ideig itt lesz még. Ugráltak itt már fejest az erkélyről augusztusban, és amikor három hónapig fönn volt a Tisza, csónakkal jártunk be etetni a tetőn rekedt macskákat. Vannak, akik állandóan itt laknak, pedig most már télre kinn, a főcsapnál az egész telep vizét elzárják, és van egy doboz, amit ha elér a Tisza szintje, automatikusan kikapcsol az áram.” Csatornahálózat sincs. Emésztőgödrök vannak, kerti WC-k.

De mit lehet itt csinálni, ahol még közelebb van a szomszéd, mint egy paneltömbben? Főzni, horgászni, beszélgetni, és közben mindig adódik valami dolog a ház körül. Ahogy a kis házak annak idején kalákában épültek, az egymásra utaltság megmaradt, kinek mije van, azzal segít. Ez az összezártság előnye. Elfoglaltság például fölfesteni szépen az üdülő falára, hol állt a Tisza 2006-ban, az eddigi legnagyobb árhullám idején, és hol 1879-ben, amikor elvitte Szegedet. Amikor magas a víz, Rapcsányi Ferenc ladikját az ismerősök elvihetik, ha be akarnak evezni a házukhoz.

„A nagyszüleim révén gyerekkorom óta ismerem ezt a helyet. Az utóbbi harminc-negyven évben látványosan nem változott. Aranybánya annak, aki természet és ember együtt­élését, az urbanizáció nemzedékeken átívelő ciklusait vizsgálja” – mondja Nagy Gyula egyetemi adjunktus, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék oktatója a Sárgáról.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk