Kevésbé durván nem érdemes

Épp a bal lábfejemet tartja a kezében. Nyomkodja, szinte a sírba visz vele. Kinyitom a szótárat, és hangosan olvasok, sorolom a szavakat, különösen figyelek az intonációra, a hangsúlyokra, hogy értsenek, de minden a torkomon akad, pedig millió kérdés kavarog a fejemben. Addigra a tüdőm és a pórusaim is telítődtek a helyiségben keringő égetett orvosság szagával. A szúrós buké – ami eleinte szó szerint mellbe vágott – már nem zavar, éppen olyan természetes, mint az előtérben lévő akvárium bután tátogó aranyhalai. A tenyerem forró – pedig mindig hideg szokott lenni –, az arcom is ég, feszengek. Szótáraznom kell, és még így sem igazán értjük egymást.

 

Fotó: A szerző felvételei

Bár az európai (vagy más idegen) utazó kalandjai a talpmasszázsszalonban ettől eltérőek is lehetnek, az biztos, hogy ennél kevésbé autentikus élménynél alább adni (Kínában) nem érdemes.

Ázsia-szerte nagyon könnyű belefutni a masszázs- és az azzal egy kalap alá vehető szexuális tartalmú szolgáltatásokba (nekem egykor az északnyugat-kínai Shaanxi tartomány Jianbian járásában utóbbiba kettőből két alkalommal is sikerült), így a távol-keleti masszázs mágikus vonzereje nem feltétlenül az egészségmegőrzésben áll, noha azok a szalonok is ebben a szellemben fogadják az embert, ahol orvosok helyett prostituáltak dolgoznak.

A bölcsek szerint viszont a talpmasszázs fájdalom nélkül nem megy, így aki valóban orvost keres, annak föl kell kötnie a nadrágot.

Nincs flanc, az üzletet Peking nyugati részén egy toronyháztömb félemeleti kis lakásában rendezték be: lépcső, seszínű falak és aranyhalak fogadnak, mégis az egészből árad valami mágikus, nagyon keleti és nagy tiszteletre méltó tudás. Az aprócska szobában két ágy van, mindegyik előtt egy-egy forró vízzel teli lavór apró, teafilterre emlékeztető csomagocskával a tetején: ez a vérkeringést fokozza és felkészíti a lábat a szeánszra. A mellettem lévő ágyon kedves barátnőm nyújtózik el, akinek most sem lehetek elég hálás azért, hogy elvitt a doktorhoz, noha nyers pofátlanságomra talán megint nem volt eléggé felkészülve. Ellentmondást nem tűrően helyezi bele két lábamat a számomra túl forró vízbe, mialatt én izzadó tenyérrel szorongatom a papírpoharas zöld teámat.

Az engem kezelő doktor fiatal, angolul talán ért, de nem beszél, vidáman konstatálja, hogy levegőt venni is alig merek: egészen meg vagyok illetődve már attól is, hogy bejutottam hozzájuk. Húsz perccel később már remegve, kinyújtott lábakkal ülök ölemben a képes szótárral; üvöltök, sőt már a sírás is kerülget, miközben a velem szemben ülő kínai varázsló csöndesen méreget és mosolyog.

A hagyományos kínai orvoslásban úgy tartják, hogy az energiavezetékek (az úgynevezett meridiánok) az erekhez hasonlóan hálózzák be az egész testünket, keringetik az energiát, és ha az rendben kering, akkor azt mondják, hogy a szervek és a test is egyensúlyban van.

A diszfunkció az egyensúly hiányában áll: ha nincs meg, illetve felborult. A talpak egyes területei megfeleltethetők a szerveinknek: a talp gyakorlatilag a testünk kicsiny makettja, amin a nagylábujj a fej, az alatta lévő rész pedig a nyak, hiszen hasonlítanak a fejhez és a nyakhoz, tudom meg He Yu Peng orvostanhallgatótól. He is annak az ötéves tanulási időszaknak a közepén tart, amit a kínai általános orvosok végigcsinálnak: ez kell ahhoz is, hogy az emberből masszázst végző szakember lehessen. Ő akupunktúrára szeretne majd specializálódni, otthon van tehát mindabban, amire kíváncsi vagyok. Mint mondja, a talpmasszázs a kínaiak számára kiegészítő kezelés. Ha betegek lesznek, először a kórházat keresik föl, majd a szájon át szedhető orvosság mellé a masszázsszalonba is ellátogatnak.

Gyakori eset persze, hogy a sorrend megfordul, és a masszázst végző orvos irányítja az embert a kórházba: a talpon tapintható fájdalom ugyanis olyan pontos képet ad a testben lévő diszfunkciókról (avagy az egyensúly hiányáról), hogy azt a laborban végzett tesztek nem mindig képesek kimutatni. He szerint ha a betegnek minden értéke negatív, de rosszul érzi magát a bőrében, a legjobb, ha hivatásos masszőrt keres föl, aki tudni fogja, merre induljon. Bizony, a fájdalom problémát jelez, ám ha az orvos „dolgozik” a fájdalmas területen nyomással, ütögetéssel, azzal a testben lévő szervek egyensúlya is visszaállítható.

Míg a varázsló velem szemben ülve masszíroz, én bőszen jegyzetelek, és elhatározom, hogy ezentúl mindent úgy teszek, ahogy javasolja, hiszen a fájdalom és az ehhez társuló ijedtség ellenére (ami egy magamfajta hipochondernek nagy falat) határozottan tetszik az egész, és boldog vagyok, hogy a kezei közé kerültem. Még aznap este bérletet váltok a doktorhoz, és megfogadom, hogy legközelebb csöndben maradok. Hátha így még azt is megbocsátja, hogy egy fájdalmasabb pillanatban könnyelműen azt kiabáltam, hogy nem lesz legközelebb.