Schilling Árpád: Hazaárulók, a hazáért, előre!

  • Schilling Árpád
  • 2016. augusztus 15.

Magyar termék

Vona Gábor lehazaárulózott mindenkit, akik nem szavaznak nemmel a kvótanépszavazáson. Szuper!

Végre összenőtt, ami összetartozott. A Fidesz és a Jobbik tartalmilag ugyanaz a párt: egyformán megvetik a hajléktalant, a romát, a meleget, a menekültet, a nőt, a mozgássérültet, a „libsit”, a „komcsit”, a Nyugatot és az EU-t. Vona és Orbán jól értik egymást, mindketten szívesen vonják be a kopaszokat a rendfenntartásba, magától értetődőnek tartják a férfiak uralmát, a nyers erőt és erőszakot. Ja, és természetesen mindketten keresztények.

A népszavazásnak értelme nincs, hiszen nem kötelezi az EU-t semmire. Értelmetlen, mert nincs is kötelezően meghatározott kvóta, viszont van egy nemzetközi szerződés, amit Magyarország is aláírt. A népszavazás egyetlen értelme, hogy Orbán az újabb gyűlöletkampányával hangol a 2018-as választásokra, erődemonstrációt tart, amelyben bemérheti támogatói létszámát, ráadásul hónapokig uralja a médiát, miközben a valóban fontos országos kérdéseket (oktatás, egészségügy, EU-s támogatások, közpénz és köztulajdon privatizációja, földmutyi, korrupció, kontraszelekció, diszkrimináció, párton és kormányon belüli feszültségek stb.) feledteti. Mindazok, akik támogatják, meg vannak győződve arról, hogy ő az egyetlen alkalmas ember az ország vezetésére, vagy legalábbis nincs nála jobb. Szerintem azonban nem az a kérdés, hogy ő vagy más. A kérdés az, hogy mitől ember az ember? Mitől több mint egy önös érdekét védelmező vadállat?

A menekültek meg egyre csak jönnek. Mert élni és boldogulni akarnak. Épp úgy, mint azok a magyarok, akik az elmúlt száz évben Magyarországról elmenekültek. Ma nincsen háború, mégis több százezer ember emigrál tőlünk nyugatra, csak mert nem talál munkát, vagy csak olyat, ami nem nyújt számára perspektívát, nem hoz eleget a konyhára; azért mennek el innen honfitársaink, mert nem érzik biztonságban se magukat, se a családjukat. Pont ugyanazért indul el mindenki nyugatra (véletlenül se keletre) az egész világon: a békés, boldog, emberhez méltó élet reményében. Az igazán nemes szellemek azért harcolnak évszázadok óta, hogy ne lehessen többé rabszolga senki és sehol. Aki háború elől menekül, azt kutya kötelességünk befogadni.

Ezzel szemben Orbán kutyákkal zavarja el a határtól azokat, akik erre tartanak. Miniszterelnökünk a kereszténység nevében jár el, míg a legfontosabb keresztény vezetők éppen az ellenkezőjére buzdítanak, Európára hivatkozik, miközben a legfontosabb európai vezetők épp az ellenkezőjét teszik, mint ő; állítása szerint értékeket véd, miközben az egyik legfontosabb emberi értéket (az emberséges elbánáshoz való jogot) tiporja sárba. Másfél ezer ember befogadásáról volna szó, ő milliókkal riogat, a mi érdekeinkre hivatkozik, miközben a saját választási kampányát tolja a mi pénzünkből.

Azt a mocskot, amit a hatalom megtartásáért semmitől vissza nem riadó kormány és az embertelenségben és ostobaságban hű fegyverhordozója, a Jobbik ken rá az országra, azt mind nekünk, hatalom és állami támogatás nélküli, megbélyegzett, megalázott és üldözött civileknek kell levakarnunk róla. Nekünk kell tisztára mosni a szennyest! Nekünk kell bizonyítani Európa és a világ előtt, hogy ez még mindig az az ország, amely 1848-ban, 1956-ban vagy 1989-ben bizonyította az elköteleződését az emberi és szabadságjogok mellett.

Több megoldás is létezik. Elmegyünk és igennel szavazunk. Elmegyünk és érvénytelenül szavazunk. Nem megyünk el.

Ha elmegyünk és igennel szavazunk, akkor elfogadjuk a népszavazás létjogosultságát. Úgy teszünk, mintha ezt a kérdést valóban a nép tette volna föl, vagy a nép érdekeit szolgálná, vagy egyszerűen csak komolyan vennénk egy egyre csak kiüresedni látszó állami intézményt: a népszavazást. Mennyiben szolgálja a nép érdekeit, hogy szembemegyünk egy nemzetközi szerződéssel, hogy elmondhatjuk magunkról: egyedül a mi országunkban volt a kormány által finanszírozott xenofób kampány, amelyben uszítással próbáltak rávenni minket, hogy elutasítsunk mindenféle segítséget a rászorulóktól. Ha igennel szavazunk, akkor részt veszünk a játékban, úgy teszünk, mintha minden a legnagyobb rendben volna, miközben a kérdés maga is manipulatív: arról szavazunk, hogy megtagadjuk-e az általunk aláírt nemzetközi szerződést. A kormányunk arra biztat minket, hogy – tekintettel a migránsokkal járó terrorveszélyre – egyetlen menekültet se fogadjunk be. Ne tegyünk úgy, mintha ez rendben volna! Ha elmegyünk és igennel szavazunk, akkor épp Orbánnak segítünk. Érvényes lesz a szavazása, és megint azzal turnézhat szerte a világban, hogy elsöprő győzelmet aratott egy demokratikus népszavazáson.

Ha elmegyünk, és mondjuk kukit rajzolunk a szavazócédulára, akkor jelezzük ugyan, hogy illegitimnek tartjuk a processzust, de mindezt úgy tesszük, hogy mégis részt veszünk benne, csak infantilizáljuk. Hogy is néz ki egy ilyen „akció”? Bemegy a szavazó, mindent úgy csinál, mintha tényleg szavazna, csak a fülke magányában „bátran” firkálgat. Titokban ellenáll. Vajon ha valaki igennel szavaz, valaki pedig érvénytelenít, végül mekkora lesz az igenek aránya? És hogy sikerül az érvénytelenítés?

Én azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy az egyetlen valóban értelmes hozzáállás a bojkott. (A lényeg szempontjából irreleváns, hogy az ötlet egy párttól származik.) Ez a kérdés nem a nép kérdése, nem a mi kezdeményezésünkre került elő. A kormányzó párt újból kiüresít egy demokratikus intézményt, miközben mások releváns népszavazási kezdeményezését kopasz verőemberekkel hiúsította meg. Nem szabad részt venni, nem szabad elmenni, és ezzel kell jelezni, hogy nem működünk együtt a jogtalanságban és embertelenségben. Emelt fővel, tudatosan és előre eltervezetten maradunk otthon. Döntésünket nem titkoljuk el, hanem büszkén felvállaljuk és megindokoljuk. Ezzel egyrészt érvénytelenítjük a szavazást, másrészt statisztikailag pontos adatokat szolgáltatunk arról, hogy mennyien lehetünk, akik nem ugrunk első szóra.

Természetesen attól még, hogy nem lépünk be a fülkébe, valamit még csinálhatunk. Aktivizálhatjuk a passzív rezisztenciánkat. Gyűlhetünk, mozoghatunk, beszélhetünk, cselekedhetünk. Vagy legalább maradjunk otthon!

Jó volna végre győzni. Milliókkal együtt érezni magunkat, felemelő érzés. Lehetünk bölcs „hazaárulók”. Szerintem meg tudjuk csinálni. Bojkottáljunk, s aztán tegyünk fel minket igazán érintő népszavazási kérdéseket! Gyakoroljuk bátran a demokráciát!

A Narancsban komoly vita zajlik arról, mihez kezdjenek az ellenzéki pártok a népszavazással. Az aktuális számban a Liberálisok elnöke, Fodor Gábor fejti ki gondolatait, a korábbi írásokat pedig itt érik el: Ádám Zoltán: Akarjuk! (július 7.); Szigetvári Viktor: A bojkott a jó döntés (július 14.); Ara-Kovács Attila: Akarjuk? (július 14.), Molnár Gyula: Bojkott Európáért (július 21.); Mellár Tamás: El kell menni! (július 21.); Bauer Tamás: Orbán népszavazása (július 21.); Ádám Zoltán: Három érv – és a korlátaik (augusztus 4.).

Neked ajánljuk

Minden elmúlik

Óbuda legújabb művészeti ékessége 2019-ben, a roncstelepként vegetáló Goldberger textilgyár egyik felújított részéből nőtt ki; a volt mosócsarnok és a hozzá kapcsolódó, négyszintes épület több mint ezer négyzetméternyi összterületén nyílt meg tavaly a „szemerei remete”, a „magyar ugar lírai krónikása”, a „mezőgazdasági művészet” megteremtője, azaz Bukta Imre kiállítása. A magát független kortárs magánmúzeumként definiáló intézményben egyeseknek kalandtúrává, másoknak a meredek és keskeny lépcsők miatt megközelíthetetlenné válik a kiállítás egészének megtekintése. Az intézmény minden pozitív kezdeményezése mellett is piaci vállalkozás: erre utal a belépőjegyek (nem csak a magyar viszonyokhoz képest) magas ára és a shop elképesztő kínálata, amely a Bukta-bögréken, -kitűzőkön, -hűtőmágneseken keresztül egészen a Bukta-művekkel díszített pólókig terjed.

A kígyó

Az influenszerekről szóló előadás nem bontja ízeire, nem szálazza szét a közösségi média világát, inkább ránk zúdítja azt a maga (hitelesen) inkoherens valójában, kicsit úgy, mint amikor az ember a vécén ülve vagy elalvás előtt pörgeti a telefonját egy kissé már módosult tudatállapotban, ami azonban megnehezíti, sőt talán el is lehetetleníti az árnyalt, problémákat is feltáró reflexiót. Megteremtődik viszont ennek a világnak egy lehetséges színpadi változata, fel-felvillannak a közösségi médiában rejlő színházi helyzetek, az influenszerekben megbúvó színészek.

Nyíltan és aktívan

A gender studies iránt érdeklődő hazai olvasók már több mint tíz éve követhetik a tudományterület témáit és eredményeit a TNTeF – Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóiratból. Sorra születnek monográfiák is, de átfogóbb tanulmánykötet (magyar nyelven), főleg az utóbbi időszakban, viszonylag kevés jelent meg. Ezért is örvendetes, hogy új tétellel gazdagodott a magyar gendertanulmányok szakirodalma.

Tanácsi sztárparádé

Lassan három éve, hogy Demeter Szilárdot, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóját miniszteri biztossá nevezték ki azzal a feladattal, hogy „koordinálja a magyar könnyűzene, valamint a kortárs magyar popkultúra megújítását és társadalmasítását”. Első hallásra csak egy újabb kulturális elmebaj körvonalazódott, de miután Demeter olyan tervezettel állt elő, amelyben a klubok és a próbahelyek fejlesztésétől a fellépési lehetőségek bővítésén át a tehetségkutatók és a turnék támogatásáig sok minden szerepelt, a hazai könnyűzenészek jó része üdvözölte a miniszteri biztos belépőjét. Különösen annak fényében, hogy Demeter belengette azt a 25 milliárd forintos állami támogatást is, amelyet szerinte öt év alatt lehet majd elkölteni a különféle programpontokra.

Fejre mentek

Máig rejtély, kik és miért lopták el sírjából Tisza István vagy később Kádár János koponyáját. A Tisza koporsójában található értéktárgyakat a tettesek nem vitték el.

Focizhat, de panaszkodni ne merjen

Magyarországon nem csak stadionok, de kondiparkok, műfüves pályák, tornatermek is épültek szép számmal – csak legyen, aki megtölti ezeket. Maroslelén a polgármester húzott mezt 47 évesen, hogy a futballcsapat végig tudja játszani a bajnokságot.

Horthy helyett Deák

Teljes arculatváltást és névváltoztatást kezdeményezett a Jobbik, azt bizonyítandó, hogy végleg szakított szélsőséges múltjával. Az új vezetés a Fidesz alternatíváját kívánja nyújtani a konzervatív választóknak. Jókora ambíció, miközben egyelőre az a kihívás, hogy a párt megugorja a parlamenti küszöböt.