Magyarországról nézve a sajtóról szóló filmek még akkor is fantasynak tűnnek néha, ha megtörtént esetet dolgoznak fel. A Spotlight egyik jelenetében az újságírók előbb bekérik a lap archívumából a korábbi, szexuális zaklatással kapcsolatos anyagokat. Majd kicsit később, egy másik jelenetben lemennek a lap könyvtárába és leemelik a polcról a papok jegyzékét, megnézik, kit hová helyeztek át az adott évben.
Ezt nehéz elképzelni egy hazai lapnál, egy online újságnál meg különösen. Valamiért megszoktuk, hogy az újradizájnolások, szerkesztőségirendszer-cserék során elvesznek, átalakulnak anyagok. Pedig nem kéne, hogy így legyen.
Az amcsik sem jeleskednek
Az amerikai Columbia Egyetem által kiadott Columbia Journalism Review (CJR) kutatása szerint a jelenség nem csak a magyar lapokra igaz. A szakmai szervezet által vizsgált 21 amerikai újság közül 19 egyáltalán nem tesz érdemi lépéseket azért, hogy megőrizze a weben publikált anyagait. A másik kettőnek sincs stratégiája. Emellett a válaszoladók gyakran azt gondolják, az archiválás egyenlő azzal, hogy a cikkek másolatait felpakolják a felhőbe, így a Google Drive-ra. Pedig az archiválás a lap anyagainak lementése jelenti olyan formában, hogy az a technológiai változásokat is túlélje, az utóbbi viszont a munkaanyagok elmentése.
| ||
Ugyanakkor az internetes tartalom nem kerül feltétlenül ebek harmincadjára. Az Internet Archive nevű nonprofit szervezet rendszeresen készít mentést weboldalakról. Illetve az ehhez több szállal kötődő, de hivatalosan nem kapcsolódó Archive Team is szokott önkéntesek bevetésével a bezárás előtt álló weboldalakat lementeni. Amikor annak idején felálltunk a VS.hu-tól, mi is az Archive Team segítségét kértük. Mármint mi, a felmondó újságírók, nem pedig a kiadó, amely mint tudjuk végül Matolcsy György fiánál kötött ki, majd idén februárban meg is szűnt a portál működése.
Rossz vége lett - A Vs.hu története
Két és fél évet élt a nagy ambíciókkal indult hírportál. A több mint félmilliárdos MNB-támogatás miatt szétszakadt Vs.hu történetét egyszerre jellemzi a jó szándék és az elhallgatás.
A CJR azt is megkérdezte, hogy a közösségi média megjelenéseket elmentik-e. A válasz még annál is nagyobb nem, mint a sztorik archiválása esetén. Illetve a digitális lapok még annyira sem gondolnak az anyagaik további életére, mint a print újságok.
Nem kell meglepődni: az online sajtó a biznisz egy részét átengedte az adtech cégeknek, az előfizetőit lényegében átirányította a Facebookra. Aztán elhitte a közösségi médiának (elsősorban a Facebooknak és a Youtube-nak), hogy a jövő a netes videóé, ezért újságírókat rúgott ki és videósokat vett fel. S most meg azt kajálja be, hogy az Apple News olyan termék, amiből haszna származhat.
Emlékezetkiesés
Olvasóként a fentiekből keveset lehet érezni. Talán csak annyit, hogy az újságok elvesztik az archívumukat. És nem feltételenül azért, mert bedőltek a tech cégek diktálta rövid életű trendeknek, esetleg rácsúsztak valamelyik paltformra ksizolgáltatva magukat az egyre gyakrabban változó aloritmusok szeszélyeinek. Rosszabb, amikor egy újság csődbe megy, vagy éppen nem feltétlenül gazdasági okok miatt zárják be, esetleg a rendszerek frissítése miatt a migrálás nem sikerül túl jól és adatok, illetve cikkek tűnnek el.
Hazai példákat is ismerünk olyan esetekről, amikor egy újság archívumát rövidebb-hosszabb időszakra elérhetetlenné tették: ez megesett a Népszabadsággal vagy a Magyar Nemzettel is bezárásuk után. De ismerünk olyat esetet is a hazai online sajtó történetéből, hogy fél évtizednyi archívummal bíró hírportál eltűnt a semmibe, miután tulajdonost váltott. A HVG által egykor felvásárolt, majd rövid ideig még működtetett Hírszerző.hu helyén ma ezt látható:
| ||
Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy hová tűntek az anyagok. Amikor egy lap archívumát átstrukturálták – így tűnt el a Wittman fiúk rovata a még üzemelő Népszabadságból 2006-ban – akkor is volt egy apróbb felhorgadás. De az sem tartott sokáig.
A mindennapokban azonban az olvasót nem érdekli az archívum. A történészt, a levéltárost és az újságírót kellene, de ők is hallgatnak.
