Orbán Viktor a kötcsei piknikbeli találkozóján tett kijelentése az egészségügyről mindenkit felbolygatott, aki az egészségüggyel foglalkozik, hiszen:
- a miniszterelnök az egészségügyről nem beszélt szinte soha, így érdekes, hogy az ő ingerküszöbét is elérte az egészségügyben tapasztalható stratégiamentes, és konzekvens építkező-, szakpolitika-mentes káosz.
- egy első számú vezető kijelentésének tartalma megszabja a jövő irányát, amely szerint a közfinanszírozott ellátás a magánellátástól ketté kell választani.
Mi az irány?
Mindenki elkezdett igyekezni és igazodni ehhez a kijelentéshez, és beleképzelni, hogy akkor most mi is lesz, a közfinanszírozott ellátást nyújtó intézményekben nem lehetnek ezentúl magánszolgáltatók? Mi lesz például a nagy értékű diagnosztikai, speciális sebészeti, mesterséges megtermékenyítést vagy egyéb egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó állami finanszírozásból élő, kvázi outsourced szolgáltatást nyújtó magáncégekkel? Hogyan fogja az állam azt a több tízmilliárd forint értékű eszközparkot pótolni, az ott felhalmozott és relatíve jól megfizetett szakmai tudást átvenni?
Ehhez képest homlokegyenest ellenkező az a Népszava által felfedezett, most készülő salátatörvény rendelet, amely kimondja, hogy amennyiben egy közfinanszírozott szolgáltató nem tudja megfelelőképpen biztosítani az adott közfinanszírozott szolgáltatást, úgy azt a magánegészségügyi szolgáltatótól is megvásárolhatja az állam.
Kézenfekvő a kérdés: most akkor mi is az irány? Együtt akar működni az állam a magánegészségüggyel, vagy sem? Egy centralista rendszerben, minden az állam kezében összpontosul, így természetes, hogy a miniszterelnök fejében az az elképzelés él, hogy az egészségügyi ellátást is neki kell biztosítania. De mi történik akkor, amikor a miniszterelnök megszab egy irányt, a jogalkotói apparátus pedig egy ezzel ellentétes törvényt készül elfogadtatni? Hogyan történhet ez meg?
Az egészség nem üzlet: elűzi a kormány a magánszolgáltatókat?
Hogyan is kell értelmezni a miniszterelnök kötcsei kinyilatkoztatását a köz- és magánegészségügy szétválasztásáról? Tudjuk, látjuk és tapasztaljuk, hogy az egészségügy rendbetétele nem szerepel a kormány prioritási listáján, így az egészségüggyel foglalkozók a kötcsei piknik óta ízlelgetik, vajon mit is jelenthet Orbán Viktor azon kijelentése, hogy a köz- és magán egészségügyi ellátást szét kell választani.
Ha rosszindulatú vagyok, azt feltételezem, hogy a lobbista magánszolgáltatói érdekcsoportok elérték, hogy tovább nőjön a magánellátás szerepe, és pozíciója, és kimazsolázhassa azon szolgáltatásokat, amelyet neki is megéri nyújtania.
Ha kevésbé vagyok rosszindulatú, akkor pedig azt feltételezem, hogy helyes és jó gondolkodású az az egészségpolitikus, aki ezt kitalálta, mert nemzetközileg elfogadott egészségpolitikai tapasztalat, hogy az államnak nem feltétlenül kell mindent magának nyújtania, hanem a szektorsemlegesség jegyében meg is vásárolhatja az adott szolgáltatást bárkitől, aki jó áron, jó minőségben, megfelelő garanciák mellett képes azt nyújtani.
Mi a magánellátás feladata?
Ma Magyarországon ez az elképzés jelen finanszírozási és érdekeltségi viszonyok mellett visszafordíthatatlan károkat okozhat. Ennek eredményeképpen az orvosok a magánellátás felé való elvándorlása tovább fog erősödni, közfinanszírozott intézmények számára megmaradhatnak a veszteséges szolgáltatások, míg a magán ellátók könnyen kimazsolázhatják azon ellátási formákat, amelyek nyereségesen nyújthatóak. Nincs két egészségügy, az állam szerepe a kettő összekapcsolása, közös működtetése. A magán soha nem fog népegészségügyi célokat szolgálni, nem fog tudni olyan széles tömegek számára ellátást nyújtani, olyan hatékonysággal dolgozni, mint az állami.
A magánellátás feladata példamutatás az ügyfél-centrikus ellátás tekintetében, minőség, innovációk meghonosítása, jól szervezett, költséghatékony ellátási egységek magas hatékonysággal való biztosítása. Szelektál a szolgáltatások között, és csak megfelelő állami ellenőrzés, garanciák mellett szolgálja a társadalom érdekeit, egyébként mindig a profit lesz a fő motivációja.
| ||
Hogyan is akadályozható meg a teljes kettészakadás?
Az államnak fel kell ismernie, hogy a szolgáltatásoknak valós ára van: egy közfinanszírozott szolgáltató (kórház, szakrendelő) is kapja meg azt a pénzt az adott szolgáltatásért, amibe az valóban, költség ráfordítási alapon kerül. Ha már verseny,legyenek a feltételek azonosak! A szolgáltatók közötti verseny jó, és az ügyfél érdekeit szolgálja, hiszen javítja a minőséget, jobb ár-érték arányt teremt, növeli a hatékonyságot.
Ma ugyanazon beavatkozásokért, a magánszolgáltató sokszor háromszoros finanszírozást számláz ki a páciensnek, mint amennyit ugyanazért a szolgáltatásért a közfinanszírozott kórház vagy szakrendelő kap a NEAK-tól. Szintén nem ritka, hogy egy orvos négyszer akkora jövedelmet termel meg egy magán járóbeteg intézménynek, mint ugyanez az orvos közfinanszírozott intézménye teszi ezt a TB felé leszámlázva. Amíg ilyen jelentősen alulfinanszírozott egy egészségügyi szolgáltatás, nem lehet fair versenyt hirdetni a köz és magán között.
Egy normál társadalomban létezik egy független egészségpolitikai szakértői csapat, amely a felelős miniszter részére kidolgoz egy egészségügy stratégiát.
A legtöbb nyugati országban ezen stratégia lényege a népegészségügyi programok komolyan vétele, más területek által is, hiszen mind tudjuk, az egészségi állapotot befolyásolja az oktatás, a gazdaság, a lakhatás, a társadalmi esélyegyenlőség és vica versa.
Amennyiben a főbb stratégiai irányokat elfogadják, szintén egy szakértői team felelőssége egy hosszú távú, kormányokon átívelő egészségpolitikai akcióterv kidolgozása, amely fenntartható és hatékony ellátórendszert alakít ki, amelynek fő célja a lakosság egészségügyi mutatóinak javítása.
Egy normális társadalomban a miniszterelnöknek nem az a feladata, hogy meghatározza az egészségügyi stratégia egy-egy részterületét, hiszen nem is érthet mindenhez. A feladata az, hogy összehangolja azokat az intézkedéseket, amelyek a közjót szolgálják. Legyen számára is prioritás a társadalom egészsége, különösen egy olyan országban, ahol a társadalom egészségi állapota tragikusnak mondható.
Egy vezető olyan társadalompolitikai, gazdaságpolitikai és egyéb szakpolitikai intézkedéseket foganatosítson, amely esélyegyenlőséget, az egyéni lehetőségekhez képest jó egészséget, versenyképes társadalmat, és ezáltal jólétet teremt hazája minden polgára számára.
Minden politikai vezető a közjó szolgálatára esküdött fel, a közjó viszont nem létezik hatékony közszolgáltatások nélkül.
Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica a magyarnarancs.hu-n.
Materia Medica
A Magyar Narancs új, egészségügyi problémákkal foglalkozó blogja. Fogyasszák egészséggel!
