Nemrég jelent meg a hír, hogy tíz új miniszteri biztost nevezett ki Kásler Miklós miniszter.
Tisztázzuk az elején: a tíz új miniszteri biztos közül jó néhány nem új, hanem fél évbe telt, amíg újra megkapták a megbízásukat. Tudni kell, hogy egy miniszteri biztos a miniszter biztosa, nem pedig a minisztériumé. Tehát, ha a miniszter megy (mint ahogy ment Balog Zoltán) akkor automatikusan megszűnik a miniszteri biztosok megbízása is. Ez nem „leváltás”, hanem jogszabályi következmény.
És majd az új miniszter eldönti, milyen prioritások mentén, kit és milyen feladatra bíz meg, illetve kíván-e dolgozni elődje miniszteri biztosaival. Itt a döntés alaposan megfontolódhatott, fél évébe került az új miniszternek. Mielőtt bárki száját elhagyná egy korrekt „na és?”, megjegyezném, hogy Baán László is most kapta meg (újra) megbízását, mint a Városliget projekt, és az Operaház felújításának miniszteri biztosa. Ezek szerint ez a két apró projekt fél évig felügyelet, vezető nélkül vegetált? Vagy: hogyan és milyen legitimitással születtek döntések? És vajon miért tépelődött Kásler miniszter fél évet, hogy őt bízza-e meg újra?
Szuperkórházasdi
E közbevetésen kívül e blog tematikájába az egészségügy területét érintő miniszteri biztosok kinevezése tartozik. Ilyen Cserháti Péter megbízása, aki ismét az Egészséges Budapest Program vezetője lett, Hankó Balázs Zoltán megbízása, aki az egészségtudományi képzést folytató egyetemek, főiskolák fejlesztésének összehangolásáért felel, és Vartus Gergelyé, akinek a dolga az e-Health feladatok koordinálása. Részben érinti az ágazatot (már csak a személye miatt is) Szentes Tamás megbízatása, aki a „káder nem vész el, csak átalakul” elv alapján a hajléktalanügyek koordinálásáért felelős miniszteri biztos lett.
Cserháti Péter újra megbízásának őszintén örülök, és fokozódó aggodalommal figyelem tisztességes, emberileg és szakmailag korrekt munkájának vergődését, ahol a sikertelenség oka nem ő, hanem a politikai környezet. Az ő munkájának eredménye, hogy a politikai termékként indult szuperkórház ötletből centrumkórházak hálózata lett, és hogy a projekt nem egy szuperkórházról, hanem a központi régió szakellátást nyújtó intézményrendszerének átalakításáról szól, benne három (négy?) centrumkórházzal. Ez jó(lenne).
| ||
De a miniszteri biztos által felügyelt regionális projekt egy elemét, a délbudai szuperkórházat már miniszterelnöki biztos felügyeli. Ennek kapcsán pár helyszín már elhangzott, pár milliárd már elfolyt, de még az alapkőletételig sem jutottunk el. A szakmai összetételt, kompetenciát még nem tudjuk, csak azt, hogy lesz benne fodrász és posta. Jelenleg egy „szuperkórházunk” van, azaz centrumkórház, ez pedig a Honvédkórház.
De ha azzal nyugtatjuk a lakosságot, hogy ilyen lesz majd a másik három szuperkórház is, akkor kicsit alább hagy a várakozásunk. Ráadásul ebben az ügyben a politika folyamatosan megalázza a szakmát. Kezdődött azzal, hogy a szakma és a szaktárca kihagyásával a „szuperkórház” ötletét (és definiálatlan fogalmát) a Fidesz frakció találta ki, és Rogán Antal jelentette be. Majd amikor a tárcának sikerült ezt egy ésszerű komplex fejlesztési tervvé konvertálni, a Miniszterelnökség ragaszkodott a drága és alkalmatlan helyszínhez, és a „szuperkórház” fejlesztését miniszterelnöki biztos felügyelete alá tolták. Pár hete Varga Mihály, Gulyás Gergely, Pokorni Zoltán és Láng Zsolt jelentette be, hogy Budapesten nem három, hanem négy súlyponti kórház lesz, ugyanis a Szent János Kórház is ilyen intézmény lesz.
Lépjünk túl azon, hogy a súlyponti kórház fogalmát – miután Molnár Lajos vezette be – megszüntette a Fidesz, a fontosabb, hogy nem tudjuk, hogy centrumkórház vagy csak egy felújított kórház lesz a János Kórház. Abból, hogy „három helyett négy lesz” az előbbi következne. Ez baj, mert a közép-magyarországi régió észak-nyugati negyede egészségügyi központjának (centrumkórházának) a János Kórház a lokációja miatt alkalmatlan. Fel lehet újítani, lehet tömbösíteni, modernizálni, de megközelíteni akkor sem lehet majd.
És nem tudjuk, hogyan viszonyul mindez az Egészséges Budapest tervhez. Lesz-e újratervezés, hiszen akkor nem három, hanem négy centrum között oszlana meg a feladat. De a jó hír négy bejelentője mellé nem fért oda sem az egészégért felelős miniszter, sem az egészségügyi államtitkár, sem a főváros egészségügyi fejlesztéséért felelős (akkor még megbízatás nélküli) szakember. Ez a szakma, az egészségügy (és a fent felsorolt személyek) lealázása. Cserháti Péter kinevezésének késése tehát az egész fővárosi fejlesztés bizonytalanságát, illetve az egészségügy kormányzati súlytalanságát jelzi.
e-Health
Ugyanakkor nagy örömmel töltött el a hír, hogy végre lesz miniszteri biztosa az egészségügyi informatika korszerűsítésének, az e-Health fejlesztéseknek. Nagyon kell ez, tényleg. A korszerű egészségügy a „P4 medicine” elveire épül, amiben a 4P a Predictive, Preventive, Personalized és a Participatory szavak rövidítése. Ezek a fogalmak – főleg a személyreszabottság és a részvételiség – messze elkerülik a magyar egészségpolitikát. Alkalmazásuk fejlett infokommunikációs technológiát és kultúrát igényel(ne), de ez sajnos még hiányzik: még mindig hihetetlenül alacsony a magyar egészségügyben az infó-kommunikációs technológiák elterjedtsége, beágyazottsága.
| ||
1993-ban ugyan „világszám” volt az, ahogy egy lépcsőben tértünk át a kórházak teljesítményelvű finanszírozására, de ez az előny elolvadt, és utána csak a lemaradás következett. A 2000-es években az OEP tartotta fent a világ floppy-iparát, mert mi még mindig azt használtuk, és a nagy kórházak alaprendszerei is még DOS alapúak. (Idősebb olvasók előnyben.)
Ami tény: ahogy a mindennapi életünket a telefonunk szervezi, és ezen intézzük életünk főbb csomópontjait, ez az egészségügyben nem ment végbe. (Miért is kell visszamenni a laborleletért, miért nem látom a saját fiókomban, vagy kapom meg biztonsági e-mailben?) Most, az EU pénzből kialakított hatalmas informatikai infrastruktúra fejlesztésnél (Egységes Egészségügyi Szolgáltatási Tér, és e-recept) sikerült megismételni a „bravúrt”: érdemi hozzáadott érték nélkül működik az új rendszer. (Az értőknek: ahhoz, hogy ez előrelépést hozzon, nemcsak az összekapcsolás lehetőségét kell megteremteni, hanem az alapdokumentumokat is egységes struktúrában, a kötegelt feldolgozás és adatbányászat számára alkalmas módon kellene tárolni.)
Az e-recept pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy a receptek helyett recept jellegű „felírási igazolást” kap a beteg, azzal megy a patikába. De hozzáadott érték, az interakció-vizsgálat, a kiváltási szokások ellenőrzése, elemzése, a beteg terápiás együttműködésének mérése, stb. fel sem merül. Ugyanígy nagy a lemaradásunk az e-Health területén, ami nem csak az egyes ellátók összekötését, együttműködését, távszolgáltatását jelenti, de a betegek, lakosok bekapcsolását is a rendszerbe. Hogy mindez nemcsak ellenzéki hangulatkeltés, álljon itt egy mondat a Magyar Nemzeti Bank 2018-as növekedési jelentéséből: „2017-ben az EU-DESI felmérése alapján az e-egészségügyi rendszerek informatikai fejlettsége területén Magyarország a 27. helyen szerepelt.”
Ezért örültem nagyon, hogy az e-Health feladatok koordinálása végre miniszteri biztosi súlyt kapott. A miniszteri biztos, Vartus Gergely életrajzának elolvasása sajnos lehűtötte lelkesedésem. A miniszteri biztos főállásban jelenleg egy másik minisztérium helyettes államtitkára, és 2016-tól már az e-Health feladatok fejlesztéséért felelős miniszteri biztosként dolgozott az Emmiben. (A puding próbája az evés, de ezt már megettük.)
Itt tartunk. Az egészségügyben létfontosságúak lennének a reformok, a szakmai szabályok fejlesztése, az informatikai megalapozottság javítása. De úgy tűnik, fél év kellett ahhoz is, hogy visszataláljuk az eddig sem járható útra.
Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica a Narancs.hu-n.
Magyar Narancs
Hogyan jutottunk el a patkány évétől a szétcsúszásig, avagy mit köszönhetünk a mindenkori egészségügyi vezetésnek, a tízparancsolatnak vagy az orvosi kamarának? Gyorselemzés és lesújtó állapotok az egészségügyben.
