Semmelweis emlékezete

  • Kökény Mihály
  • 2017. december 20.

Materia Medica

Hogyan használhatná jól a kormány a Semmelweis-emlékévet 2018-ban?

Két hónappal ezelőtt Lénárd Rita már írt az aszepszist bevezető magyar orvos géniusz küzdelmes pályafutásáról a Materia Medica felületén, akkor az elkerülhető kórházi fertőzések apropóján. Most azért idézem fel alakját ismét, mert a közelmúltban kormányhatározat jelent meg arról, hogy születésének kétszázadik évfordulóján 2018-at Semmelweis Ignác-emlékévvé nyilvánítják.

Semmelweis Ignácot egy egész nemzet ruházta fel az anyák megmentője címmel, hiszen szülőnők százait védte meg a gyermekágyi láz okozta haláltól azzal, hogy – dacolva az akkori hivatalosságokkal – 1851-ben bevezette a Szent Rókus Kórházban az orvosok és a bábák kötelező klórvizes kézmosását az asszonyok vizsgálata előtt. Mai szóhasználattal: hatalmas lépést tett a betegbiztonság erősítése érdekében.

Nincs nála elfogadottabb magyar orvos

Nevét legnagyobb orvostudományi egyetemünk, orvostörténeti múzeum, szakközépiskola, több kórház, utcák, terek viselik, és az ő születésnapja a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe, a Semmelweis-nap. Nem kétséges, hogy alkalmak sokasága nyílik majd a komoly számvetésre, nemes hagyományaink ápolására.

Önmagában nincs azzal baj, hogy a kabinet mind az anyaországban, mind a határon túl és a diaszpórában élő magyarság körében támogatja és szorgalmazza olyan rendezvények szervezését, valamint oktatási anyagok készítését, amelyek Semmelweis Ignác munkásságához kötődnek, és hozzájárulnak a méltó megemlékezéshez. A tárcáknak december 15-ig kellett javaslatokat tenniük a konkrét programokra. Kár, hogy a kormány dokumentuma adós marad a jubileumi évben joggal elvárható vállalásokkal: a közegészségügyi infrastruktúra vagy a korszerű szülészeti gyakorlat erősítésére gondolok. S persze a szükséges pénzeszközök hozzárendelésére.

Büszke lenne?

Nézzünk néhány példát: ha élne, vajon mire lenne ma büszke Semmelweis és mire nem? Orvosképzésünk, védőoltási rendszerünk bizonyára elégedettséggel töltené el. Elismerné a magyar védőnői hálózat eredményeit is, de annak nem örülne, hogy a kiürülő praxisokban élő gyerekek rosszabb egészségügyi feltételei közé sodródnak.

Semmelweis örökségével összhangban állt, hogy a rendszerváltást követően meghozott törvény erős jogosítványokkal bíró Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot (ÁNTSZ) hozott létre. Emlékszünk: a szervezet egyik központi feladata volt annak ellenőrzése, hogy a kórházak miként tartják be a szakmai és tárgyi minimumokra vonatkozó rendelkezéseket. 2013-ban, a hatalmi szempontok által vezérelt kórház-államosításokat követően azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a kormánynak nincs szüksége szankcionálási jogokkal rendelkező közegészségügyi szervezetre. Ennek ékes bizonyítéka volt az akkori országos tiszti főorvos kijelentése, miszerint az ÁNTSZ már nem vizsgálja, hogy a kórházak megfelelnek-e a minimumfeltételeknek, mert úgysem lenne olyan intézmény, amely ezeknek eleget tudna tenni. S láss csodát: idén az állami bürokrácia leépítésének jelszavával végképp felszámolták az ÁNTSZ-t. Hiányát árván maradt szakintézete, egy helyettes államtitkár néhány minisztériumi tisztviselővel és a politikai irányítás alatt álló kormányhivatalok népegészségügyi osztályai aligha képesek pótolni.

A pénztelenség is frusztrálná Semmelweist. A rosszul fizetett személyzet elhagyja pályáját, de a szakellátás dologi költségeire sincs forrás, jövőre is mindössze egy százalékkal nő az erre szánt előirányzat. A teljesen kizsigerelt kórházak arra kényszerülnek, hogy megszegjék az alapvető higiénés szabályokat és takarékoskodjanak a fertőtlenítőszereken és a takarításokon. Az már közhely, hogy a befekvő betegek maguknak viszik a szappant, vécépapírt az intézményekbe. Mindennapos észlelés, hogy sok kórházban omladozó, kőporosra kopott falú kórtermekben zajlik a gyógyítás, és beázások miatt kell műtéteket leállítani. Ezzel is összefügg, hogy sajnálatosan növekszik a multirezisztens kórokozók által okozott, az ellátási hiányosságokra is visszavezethető fertőzések száma. Tavaly 4830 ilyen beteg közül 1481 halt meg, de ahogyan Lénárd Rita írta októberben: közelharcot kellett vívni az adatok nyilvánosságáért, mert a hatalom bizalomvesztéstől tartva nem kívánta az „éretlen” társadalom tudomására hozni ezeket az információkat. S tehette ezt Semmelweis országában.

false

 

Fotó: MTI – Balázs Attila

Kell az önvizsgálat

Van oka önvizsgálatra a szülészeti szakmának is. Tisztelet az áldozatkész és feddhetetlen kollégáknak, a modern gondolkodású, páciensbarát szakembereknek, de számos nőgyógyász ma sem kevésbé konzervatív és tekintélyelvű, mint elődeik voltak a 19. század közepén. Semmelweist valószínűleg zavarná, hogy az OECD-országok között stabilan a listavezetők között vagyunk a császármetszések arányában. Ez a mutató a WHO által ajánlott 5–15 százalék helyett 2014-ben 35,7 százalékon állt, és azóta tovább növekedett. A szülészek állítólag a műhibaperektől félnek, és nem tagadják: a 15 perces műtét nemcsak biztonságosabb, de kényelmesebb, mint hosszú órákon keresztül asszisztálni a szülő asszony mellett. Sok a felesleges gátmetszés, amelynek rutinszerű alkalmazása fölösleges, mert inkontinenciát okozhat. A szakma elitje évekig ellenállt annak, hogy nálunk a védőnők végezzenek méhnyakrákszűrést, ami számos nyugat-európai országban bevett gyakorlat. És akkor még nem említettük az otthonszülés elleni hadjáratot vagy a gyermekáldást megkeserítő hálapénzkényszert.

Hat évvel ezelőtt Szócska Miklós államtitkár Semmelweisről elnevezett tervében foglalta össze az ágazat fejlesztésének programját. Jól megírt, bizonyítékokkal alátámasztott, a szakmai szervezetekkel hosszan vitatott írás volt, csak éppen a válságkezelés receptjét nem tartalmazta. Arra emlékeztetett, amikor az orvosok a klinikai könyvtárban konzíliumot ülnek a beteg leletei fölött, és kulturált terápiás tervet készítenek az épp trendinek mondott nemzetközi irodalomnak megfelelően, csak épp nem hajlandók figyelembe venni, hogy a nővér már veri az ajtót, hogy a páciens szepszis miatt kómában van, és gyorsan kellene cselekedni! Mégis, ez a dolgozat 2010 óta máig az egyetlen értékalapú, összefoglaló egészségügyi jövőkép, amelyet megrendelője (ki tudja miért?) süllyesztőbe küldött.

Még nem ismerjük a Semmelweis-év részletes forgatókönyvét, a kormány pontos elképzeléseit. Kérdés, gondolnak-e arra, hogy pluszpénz is kell a kórházaknak a fertőzések visszaszorítására? S vajon rádöbbennek-e arra is, hogy a világjárványok és megannyi népegészségügyi kihívás mégiscsak indokolná az egységes közegészségügyi szervezet fenntartását? Ösztönzik-e a maradi nőgyógyászati mentalitás megváltoztatását? S lesz-e egyszer névadójához méltó, új Semmelweis-terv a paraszolvenciától mentes magyar egészségügyi rendszer megteremtésére?

Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica – minden szerdán a magyarnarancs.hu-n.

Materia Medica

A Magyar Narancs új, egészségügyi problémákkal foglalkozó blogja. Fogyasszák egészséggel!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."