Film

A diótörő és a négy birodalom

Mikrofilm

Nincs karácsony Diótörő nélkül, és nincs Diótörő giccs nélkül, ki tudná ezt a Disney-nél jobban. A varázslatos látványvilágra és vattacukros történetre vágyó, hagyományos – de nem éneklős – Disney-mesék szerelmeseit szólítja meg ez a mozi. Aki az ilyesmitől eleve irtózik, itt meg is állhat, aki viszont elfogadja a klasszikus mesebalettek és a klasszikus Disney-mesék alkotta játékszabályokat, az kellemesen szórakozhat. Még akkor is, ha Hoffmann történetének főszereplője, a kis Clara, aki most épp az édesanyja halála utáni első karácsonyt próbálja átvészelni egy kalandos fantáziavilágban, melyben ő maga inkább Alice, a négy birodalom pedig egy szekrényből (pardon: padlásról) nyíló Narnia és Csodaország egyveleg élővé vált játékokkal, rémületes bohócokkal és egérszörnyekkel. (Akik tényleg rémületesek, úgyhogy érdemes figyelni a korhatárra.) S melléjük még megkapjuk Morgan Freemant és Helen Mirrent, akik mese ide, giccs oda, séróból oda tudják tenni a profizmust a kissé tébláboló, bár kedves arcú főszereplők (Clara szerepében Mackenzie Foy, a Diótörőében: Jayden Fowora-Knight) mellé. Keira Knightley sütibabára emlékeztető Cukortündére ugyan hagy némi kívánnivalót maga után, de hát mikor nem voltak egy vattacukor után vegyes érzelmeink?

Mi az mégis, amiben többet akar adni ez az egész, mint egy szép karácsonyi zenedoboz? Nos, a balettet és Csajkovszkijt próbálja közelebb vinni a gyerekekhez, és ha pont e balettbetéteken kívül semmi értékelhető nem lenne a mesében, már az is adna okot némi örömre.

Forgalmazza a Fórum Hungary

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.