A Joker vezeti a Brit Filmakadémia jelöltjeinek listáját

  • narancs.hu
  • 2020. január 7.

Mikrofilm

Nemcsak Amerikában szeretik a grimaszoló Joaquin Phoenix-et.

A Velencei Filmfesztivál fődíjával nyitott még tavaly szeptemberben, majd az amerikai bemutatója után pár hónappal minden idők legjövedelmezőbb képregényfilmjévé vált Todd Phillips rendhagyó szuperhősmozija. Ahogy azonban szép lassan bemutatkozott a többi díjesélyes film is, úgy csökkent a hírverés a Joker körül - most, a BAFTA-jelöltek kihirdetésekor azonban úgy tűnik, ismét erőre kapott a film: minden másik jelöltet kenterbe véve 11 nominációt kapott.

Szintén nem panaszkodhat Tarantino múltidézése, a Volt egyszer egy... Hollywood sem, mely 10 jelölést gyűjtött össze, hasonlóan Martin Scorsese gengsztereposzához, Az ír-hez. Sam Mendes háborús drámájának, az 1917-nek 9 nomináció járt, a Hitler-szatíra Jojo nyuszinak pedig 6.

A BAFTA hagyományosan az Oscar egyik legjobb előrejelzője szokott lenni, hiszen a díjat ahhoz hasonlóan egy több ezer fős testület, a Brit Filmakadémia ítéli oda, melynek tagjai gyakran az Oscarért szavazó Akadémiának is tagjai. Csak összehasonlításképp: a Golden Globe-ra egy kb. 90 fős újságírói csapat szavaz; míg a legnépesebb céhnek, a Színészek Céhének díját (SAG) a tagságból véletlenszerűen kiválasztott 2100 fős grémium ítéli oda.

Íme BAFTA idei jelöltjeinek listája:

Legjobb film

  • 1917
  • Az ír
  • Joker
  • Volt egyszer egy... Hollywood
  • Élősködők

Legjobb rendező

  • Sam Mendes (1917)
  • Martin Scorsese (Az ír)
  • Todd Phillips (Joker)
  • Quentin Tarantino (Volt egyszer egy... Hollywood)
  • Bong Joon-Ho (Élősködők)

Legjobb férfi főszereplő

  • Leonardo Dicaprio (Volt egyszer egy... Hollywood)
  • Adam Driver (Házassági történet)
  • Taron Egerton (Rocketman)
  • Joaquin Phoenix (Joker)
  • Jonathan Pryce (A két pápa)

Legjobb női főszereplő

  • Jessie Buckley (Wild Rose)
  • Scarlett Johansson (Házassági történet)
  • Saoirse Ronan (Kisasszonyok)
  • Charlize Theron (Botrány)
  • Renée Zellweger (Judy)

 

Legjobb férfi mellékszereplő

  • Tom Hanks (Egy kivételes barát)
  • Anthony Hopkins (A két pápa)
  • Al Pacino (Az ír)
  • Joe Pesci (Az ír)
  • Brad Pitt (Volt egyszer egy... Hollywood)

 

Legjobb női mellékszereplő

  • Laura Dern (Házassági történet)
  • Scarlett Johansson (Jojo Nyuszi)
  • Florence Pugh (Kisasszonyok)
  • Margot Robbie (Botrány)
  • Margot Robbie (Volt egyszer egy... Hollywood)

 

Legjobb eredeti forgatókönyv

  • Éretlenségi
  • Tőrbe ejtve
  • Házassági történet
  • Volt egyszer egy... Hollywood
  • Élősködők

 

Legjobb adaptált forgatókönyv

  • Az ír
  • Jojo Nyuszi
  • Joker
  • Kisasszonyok
  • A két pápa

 

Legjobb fényképezés

  • 1917
  • Az ír
  • Joker
  • Az aszfalt királyai
  • A világítótorony

 

Legjobb brit film

  • 1917
  • Bait
  • Kislányomnak, Sama-nak
  • Rocketman
  • Sorry We Missed You
  • A két pápa

 

Legjobb filmzene

  • 1917
  • Jojo Nyuszi
  • Joker
  • Kisasszonyok
  • Star Wars: Skywalker kora

 

Legjobb vágás

  • Az ír
  • Jojo Nyuszi
  • Joker
  • Az aszfalt királyai
  • Volt egyszer egy... Hollywood

 

Legjobb idegennyelvű film

  • The Farewell
  • Kislányomnak, Sama-nak
  • Fájdalom és dicsőség
  • Élősködők
  • Portré a lángoló fiatal lányról

 

Legjobb vizuális effektek

  • 1917
  • Bosszúállók: Végjáték
  • Az ír
  • Az oroszlánkirály
  • Star Wars: Skywalker kora

 

Legjobb brit első film

  • Bait
  • Kislányomnak, Sama-nak
  • Maiden
  • Only You
  • Retablo

 

Legjobb dokumentumfilm

  • Az amerikai gyáregység
  • Apollo 11
  • Diego Maradona
  • Kislányomnak, Sama-nak
  • A Cambridge Analytica sztori

 

Legjobb animációs film

  • Jégvarázs 2.
  • Klaus - A karácsony titkos története
  • Shaun, a bárány és a farmonkívüli
  • Toy Story 4.

 

Legjobb látvány

  • 1917
  • Az ír
  • Jojo Nyuszi
  • Joker
  • Volt egyszer egy... Hollywood

 

Legjobb kosztüm

  • Az ír
  • Jojo Nyuszi
  • Judy
  • Kiszasszonyok
  • Volt egyszer egy... Hollywood

 

Legjobb smink / haj

  • 1917
  • Botrány
  • Joker
  • Judy
  • Rocketman

 

Legjobb hang

  • 1917
  • Joker
  • Az aszfalt királyai
  • Rocketman
  • Star Wars: Skywalker kora

 

Legjobb brit rövidfilm

  • Azaar
  • Goldfish
  • Kamali
  • Learning To Skateboard In A Warzone (If You’re A Girl)
  • The Trap

 

Legjobb brit animációs rövidfilm

  • Grandad Was A Romantic
  • In Her Boots
  • The Magic Boat

 

Rising Star Award (közönségdíj a legjobb fiatal színésznek)

  • Awkwafina
  • Jack Lowden
  • Kaitlyn Dever
  • Kelvin Harrison Jr.
  • Micheal Ward

 

A BAFTA-díjakat február 2-án adják majd át.

(via IGN Hungary)

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."