A képregényfilmek repítették Hollywood csúcsára, most ő lehet a következő, akinek lehullik a feje

Mikrofilm

Joss Whedon sikeres sorozatok és szuperhősfilmek után a legnagyobb névnek számított a filmiparban. Eddig egy feminista geeknek tartották, mostanra viszont új megvilágításba került a munkássága.  

A koronavírus okozta, megtépázott moziipar egyik legjellemzőbb terméke volt a tavaly bemutatott Az Igazság Ligája rendezői változata. Az eredeti, 2017-es film a Marvel babérjaira pályázó DC legambíciózusabb projektje volt, de Zack Snyder rendező még a munkálatok befejezése előtt elveszítette lányát, ezért otthagyta a produkciót, a helyét pedig a rivális képregényistállóból érkező Joss Whedon vette át. A film végül hatalmasat bukott.

Négy évvel később a pandémia miatt a forgatások szüneteltek, a tartaloméhségben szenvedő HBO Max streamingszolgáltató pedig meghajolt a rajongók akarata előtt és lehetővé tette Snydernek, hogy bemutathassa filmjét úgy, ahogy eredetileg megálmodta. Ez lett a Snyder-vágat, mely az eredetihez képest kedvező fogadtatásban részesült (kritikánk itt) és hetekig uralta a popkulturális közbeszédet, valamint rávilágított arra is, mennyire más a két rendező stílusa. 

Habár mindketten 50-es, fehér férfiak, hatalmas a különbség közöttük. Whedon ironikus megközelítéssel mutatja be a természetfeletti hősöket, szójátékokkal és popkult utalásokkal igyekszik a földre rántani őket, miközben filmjei esztétikája a rágógumi-pophoz hasonlít. Ezzel szemben Snydernél a szuperhősök öntudatosak és tökéletesen tisztában vannak saját jelentőségükkel – inkább tragikus figurák, akiknek kalandjait úgy mutatja be, mintha egy videójátékot keresztezne egy katonai propagandafilmmel.

A kettejük közötti szakadék ellenére Whedon mégis elvállalta, hogy segít helyrepofozni a mozit – ma ezt élete egyik legnagyobb hibájának nevezi. A Snyder-vágat sikerével pedig egyre több botrány került felszínre a Snyder helyét annak idején átvevő Whedonnal kapcsolatban.

A stúdió azt kérte tőle, csak a forgatókönyvön dolgozzon és tanácsokat adjon, ő azonban teljes kontrollt akart gyakorolni a projekt felett. Közel 40 napnyi utómunkát rendelt el, és egy teljesen új filmet igyekezett tető alá hozni. Ennek persze a színészek nem igazán örültek, az pedig csak olaj volt a tűzre, hogy míg Snyder partnernek tekintette őket, Whedon a legapróbb improvizálást sem tűrte. 

 
Joss Whedon
Fotó: Verge
 

A rendezői változat egyik legfontosabb változtatása Cyborg figuráját érintette, aki Snyder verziójában röhejes mellékszereplőből központi szereplővé avanzsált mint az első fekete DC-szuperhős. Az őt alakító Ray Fisher a karakterének jeleneteit drasztikusan megvágó Whedont abuzív és szakmaiatlan rendezőnek nevezte, akinek viselkedése szerinte "undorító" és teljesen elfogadhatatlan volt.

Fisher azzal is megvádolta Whedont, hogy utómunkával próbálta világosabbá tenni a bőrszínét, bár a rendező szerint ez nem igaz,

ő az egész film színét tette világosabbá, ráadásul szerinte Fisher rossz színész, a karakterének semmi értelme nem volt, és ezért vágta ki a jelenetei nagy részét, az elmúlt időszakban ellene felhozott vádak mögött pedig Snyder és rajongói állnak.

A film másik szereplője, a Wonder Womant alakító Gal Gadot szerint a rendező azzal fenyegette meg őt, hogy tönkreteszi a karrierjét. A botrányok a Vulture-ban most megjelent Joss Whedon-nagycikknek köszönhetően tovább gyűrűztek, ebben ugyanis a rendező is visszaszólt az őt támadóknak, Gadot vádjaira azt mondta, hogy mivel nem az angol a színésznő anyanyelve, ezért egyszerűen félreértette őt. Erre persze Gadot visszavágott, hogy mindent tökéletesen értett.

Hollywood üdvöskéje 

Joss Whedon az elmúlt évek egyik legsikeresebb alkotója – ő rendezte a 2012-es Marvel-féle Bosszúállókat és folytatását, a 2015-ös Ultron korát is, melyek minden idők legnagyobb bevételű filmjei között vannak. Egy rakás kultikus sorozat is köthető a nevéhez a Buffy, a vámpírok rémétől kezdve a Firefly – A szentjánosbogárig, melyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy immár évek óta a tévéshow-k reneszánszát éljük, de Whedon sikerre vitt egy mini musical-horror-paródiát (Dr. Horrible’s Sing-Along Blog), forgatókönyvíróként beverte az utolsó szöget a kaszabolós slasher műfajba (Ház az erdő mélyén); ráadásul a Toy Story – Játékháború forgatókönyvén is dolgozott, amiért Oscarra jelölték.

Alkotásaiban rendszerint erős, női karaktereket állít középpontba – épp ezért hosszú éveken keresztül a női egyenjogúság harcosaként beszéltek róla, ő maga pedig feminista nyilatkozatokkal építette tovább hírnevét. Emellett a geekek is hősükként tisztelték, hiszen nemcsak kedvenc hőseiket álmodta méltó módon vászonra, de

nagyban köszönhető neki is, hogy a képregények iránti rajongás ma már nem csak egy fura hóbort, hanem Hollywood egyik legnagyobb hajtóereje. 

Arra a kérdésre, hogy miért ennyire fontosak számára az erős, női karakterek, Whedon visszatérően mindig az anyjára mutogatott, akit elképesztőnek, inspirálónak, keménynek, coolnak és szexinek nevezett. Lee Stearns 1991-ben halt meg, de alakja a rendező elmondása szerint még mindig óriási hatással van rá – jó és rossz értelemben egyaránt. Stearns történelmet tanított egy privát bronxi iskolában, emellett feminista aktivistaként és íróként is tevékenykedett. Egy tanítványa alapította az Equality Now nevű, női esélyegyenlőségért küzdő szervezetet, amely 2006-ban Whedont is kitüntette. 

A rendező apja tévésorozatokat írt, köztük a nagysikerű Öreglányokat. Hárman voltak fiútestvérek, Joss Whedon volt a legfiatalabb. Hosszú, vörös haja, visszahúzódó természete miatt gyakran nézték őt lánynak, bátyjai rendszeresen ugratták ezért, a kegyetlen viccek elől egy szörnyekkel és hősökkel teli, kitalált világba menekült, ahol bosszút állhat testvérein. Agresszív viselkedéséért, bizonytalanságáért, dühkitöréseiért mai napig családi környezetét vádolja: szerinte szülei egyszerűen felelőtlenek voltak, ő pedig poszttraumás stresszben szenved. Kilenc éves volt, mikor anyja és apja elváltak egymástól, majd tiniként egy bentlakásos iskolában tanult Angliában – itt szerette meg az irodalmat és a művészeteket. A világ azonban csak azután nyílt ki számára, hogy elkezdte a tanulmányait a Wesleyan Egyetemen.

A férfi a szexi vámpírgyilkos mögött

Egyik első forgatókönyve az 1992-es, Fran Rubel Kuzui rendezte Buffy, a vámpírok réme volt, ennek főhőse egy tinilány, akinek az a végzete, hogy vámpírokat gyilkoljon. Most Whedon azt mondta, úgy látja, hogy saját magát, illetve félelmeit írta meg, saját erőtlenségének érzetéből táplálkozva egy olyan karaktert alkotott Buffyval, aki képes felülkerekedni gyengeségein és kezébe veszi saját sorsát. Mindezt ráadásul egy női karakterbe öntötte bele, mert így azt érezhette, ő irányíthatja a nőt. Nem sokkal később lehetőséget kapott, hogy sorozatot csináljon a filmből, ebben a vámpírokat a felnőttkor félelmeinek metaforáivá változtatta.

Óriási hatással volt rá egyetemi tanára, Jeanine Basinger, aki a nőközpontú filmekről írt könyvet, olyan 20. század közepi mozikat vizsgállva, amelyek főhősei erős, független nők, akik a film végére viszont feladják addigi életüket és megházasodnak. A Bette Davis, Katharine Hepburn vagy Rita Hayworth főszereplésével készült műveket sokan a szexista szokások és hagyományok megerősítésével vádolták – mások viszont azért ünnepelték őket, mert végre női karakterekre fókuszáltak és megadták a szabadságot ezeknek a figuráknak.

Ugyanez igaz a Buffy, a vámpírok réme sorozatra is:

egyesek szerint a női egyenjogúságot erősíti, mások szerint épp ellenkezőleg, csupán egy férfifantáziát mutat be, amelyben egy bőrnadrágos, csinos lányt szörnyek terrorizálnak.

Whedon persze minden nyilatkozatával az előbbi felfogást erősítette.

A rendező 31 éves volt, amikor a sorozat elindult. A show körül az internet hajnalán óriási rajongói kör alakult ki, és a mai napig hatalmas kultusz övezi. Whedon karrierje is repülőrajtot vett, hamarosan már a vámpírsztori spinoffja, az Angel felett is ő bábáskodott, 2002-ben pedig elindult a Firefly – A szentjánosbogár című sci-fi műsora is, mely ugyan csak egy évadot élt meg, de népszerűségével és rajongótáborával kevés sorozat vetekedett.

Buffy kezdetekor Whedon elmondása szerint még meglepődött azon, hogy ajtót nyitnak előtte a stúdióban – nem sokkal később viszont már saját maga által aláírt plakátokat adományozott munkatársainak. Egyszerre több projekten is dolgozott, állandóan pörgött és kreatív meetingek, írószobák és forgatások között szaladgált. Úgy nézett ki, bármit meg tud oldani, nincs az a probléma, ami útját állná elképzeléseinek, és műsorai mellett hamar a saját személye körül is kultusz alakult ki.

Botrányok a színfalak mögött

Közben viszont több apró balhé tört ki körülötte, melyekre csak a MeeToo-mozgalom után irányult valódi figyelem. Egykori munkatársai beszámolói alapján egy elllentmondásos kép rajzolódik ki róla, amely azonban erősen megkérdőjelezi a feminista élharcosról gondolt korábbi képet:

  • Dollhouse – A felejtés ára című sorozata ugyancsak egy erős, független női karakterről szól, de erősen szexualizálva őt. A sorozat egy olyan laboratóriumot mutat be, ahol kitörlik a fiatal nők emlékét, majd kiközvetítik őket a klienseknek. Sokak szerint ez kísértetiesen hasonlít a prostitúcióra, így két évad után el is kaszálták a műsort. Egyik színésznője szerint viszont Whedonnal csodálatos volt a munka.
  • A Buffy jelmeztervezője arról számolt be, hogy egyszer annyira összevitatkozott a rendezővel azon, milyen ruhát kellene ráadni a showban egy szexrobotra, hogy az Whedon részéről már-már fizikai konfliktusba torkollt.
  • A Firefly egyik írója szerint előfordult, hogy másfél órán át szekálta és gúnyolta egy kollégáját azért, mert nem tetszett neki a forgatókönyve.
  • Egyre többen számoltak be arról, hogy Whedon illetlenül viselkedett a forgatásokon, megjegyzései mocskosak és nem helyénvalók voltak, ráadásul több fiatal színésznővel is összeszűrte a levet.
  • Michelle Trachtenberg tavaly arról számolt be, hogy a Buffy forgatásán nem lehetett őt egyedül hagyni Whedonnal, bár azóta se tisztázta, pontosan mire gondolt, a rendező pedig azt nyilatkozta, hogy nem emlékszik ilyenre. A stáb egy másik tagja szerint viszont egy íratlan szabályról volt szó, amit azután hoztak, hogy a rendező egy négyszemközti, zárt beszélgetésre hívta az akkor 16 éves színésznőt, aki a megbeszélésről remegve, zaklatottan távozott.
  • Charisma Carpenter, aki az Angel című sorozatban Cordeliát alakította, azt állította, hogy Whedon mindig is kegyetlen volt: mikor a színésznő terhes lett, ledagadtozta őt, majd megkérdezte tőle, meg akarja-e tartani a gyereket. Azzal vádolta meg, hogy tönkreteszi a showt, majd szülése után kirúgta a produkcióból.
  • 2017-ben kiszivárgott a Wonder Woman-forgatókönyve, ami arról vált hírhedtté, hogy nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy kidomborítsa, milyen szexi is a főhősnő. Patty Jenkins rendezésében végül Whedoné helyett Allen Heinberg írását adaptálták vászonra, a képregényfilmet pedig épp azért dicsérték a kritikusok, mert nem igyekezett szextárgyat kreálni a főszereplőjéből.
  • Volt felesége, Kai Cole egykori színésznő és építész 2017-ben tett közzé egy nyílt levelet, amelyben a népszerűsége csúcsán álló Whedont álságosnak nevezte, aki csak a látszat miatt igyekszik feminista megmentőként feltüntetni magát.

AVulture-nak most adott interjújában Whedon a vádak nagy részét tagadta, máskor saját bizonytalanságával, neveltetésével védekezett. A Buffyval kapcsolatos vádakról azt mondta, akkor ő és a stáb is fiatal volt, a forgatásoknak így gyakran koktélparti-hangulatuk volt, de azt beismerte, hogy a házassága mellett viszonyt folytatott néhány kollégájával. Arra hivatkozott, hogy

olyan gyönyörű nők vették körül, akik fiatalabb korában semmibe vették – ő pedig attól tartott, hogy ha nem fekszik le velük, örök életében bánni fogja.

Megtette, és ezt csak most, utólag sajnálja, minthogy a felesége rájött, hogy színésznőkkel, kollégákkal, rajongókkal szűrte össze a levet, és 2012-ben el is váltak. 

Mindenesetre a többi, a közelmúltban szexbotrányba keveredett sztárhoz (James Franco, Kevin Spacey, Harvey Weinstein) hasonlóan Whedon is terápiára vonult. Tavalyi, The Nevers című sorozatának éléről a stúdió eltávolította őt, és egyre több cikk taglalja azt, hogy a Buffy valójában nem is neki köszönhetően vált olyan sikeressé.

Whedont évekkel ezelőtt még generációja leginnovatívabb alkotójának nevezték – ma már azonban egyre többször fogalmazódnak meg vele kapcsolatban a fentiekhez hasonló vádak, ezeknek köszönhetően pedig sikerek ide vagy oda, könnyen ő is partvonalon kívülre kerülhet.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.