A Mad Max és az Akira találkozása a zombikkal – itt a hírhedt horror folytatásának előzetese!

  • Szabó Ádám
  • 2020. április 5.

Mikrofilm

A Vonat Busanba – Zombi expressz folytatásától igazi akcióorgiával tarkított zombi-apokalipszis várható. Nézze meg az igazán durva előzetest!

Mintha ezer év telt volna el, mióta az Élősködők februárban csodát téve megnyerte az Oscar-díjat, ma szinte az egész világon szünetelnek a mozik és állnak a forgatások is, ám a forgalmazók már gőzerővel készülnek a filmipar újraindulására. Az Oscar-diadal miatt egy ideig még biztos kiemelt figyelem övezi majd a nemzetközi terjesztésre szánt dél-koreai filmeket; ráadásul a vírushelyzet okán a világvége- és katasztrófafilmek is reneszánszukat élik a streamingoldalakon. A legjobbkor érkezett meg tehát a Vonat Busanba – Zombi Expressz folytatásának előzetese.

A Peninsula a Zombi Expressz világában játszódik és négy évvel az abban történtek után veszi fel a a fonalat, ám hangvételben és történetben is eltér majd elődjétől. Sang-ho Yeon rendező a folytatásoktól elvárt módon igyekszik mindent négyzetre emelni benne: az akció, az izgalom és a pusztítás is sokszorosa lesz az első részben látottaknak; sőt, az ígéretek szerint a Peninsulához képest az előd olyan lesz, mintha egy hollywoodi szuperprodukcióhoz hasonlítanánk egy apró független filmet.

Az első rész ugyanis a zombi-kór kitörésének pillanatában játszódik, míg a folytatásban Dél-Korea a világ több országához hasonlóan teljesen elesett, és egyfajta nyomornegyedként élőhalottak martalékává vált. Ide kell visszatérnie egy ex-katonának, hogy megszerezzen valami értékes dolgot, küldetése azonban nem várt nehézségekbe ütközik, hiszen zombik mellett túlélők is az útjába akadnak.

"A Vonat Busanba egy szűk tereken forgatott high-concept mozi volt, a Peninsula viszont egy sokkal szélesebb körű film" – nyilatkozta a rendező, aki szerint olyanok hatottak rá, mint az Akira, Az út, a Mad Max, valamint a Mad Max: A harag útja.

A Peninsulát minden bizonyára az elődjéhez hasonlóan Cannes-ban mutatták volna be, ám a koronavírus-járvány miatt a fesztivált végül elhalasztották. Nem tudni, mikor kerül megrendezésre, ahogy arról sincs még hír, a zombi-folytatás mikor érkezhet a mozikba – majd ha a világ kicsit kevésbé hasonlít a filmben látottakhoz, és a filmszínházakat ismét megnyitják.

Figyelmébe ajánljuk