Interjú

„Akiket mindenhonnan kirúgnak”

Nora Fingscheidt filmrendező

  • - köves -
  • 2019. november 17.

Mikrofilm

Első nagyjátékfilmjével máris messzire jutott: a Szemrevaló fesztiválon is látható Kontroll nélkült választották Németország idei Oscar-nevezettjének. Benni, a nevelőotthonok közt hányódó, „kezelhetetlen” kislány története a Berlinalén debütált, alkotója egy Ezüst Medvével távozhatott. Telefonon beszélgettünk.

Magyar Narancs: Mit mondanak a szakemberek egy olyan gyerekre, mint Benni? Pszichológiai­lag mi a diagnózis?

Nora Fingscheidt: Itt-ott utal a film a Bennit ért kisgyerekkori traumákra, de nem akartam egy bizonyos dologra rámutatni, ez egy soktényezős egyenlet. A film címe, a Systemsprenger az olyan gyerekekre használt német kifejezés, akiknek a gondozási rendszer nem képes megfelelő helyet találni. Olyan gyerekekre utal, akiket mindenhonnan kirúgnak, ahová csak kerülnek.

De ez nem a gyereket, hanem az őket cserben hagyó rendszert minősíti. Az anyaggyűjtés során találkoztam egy fiúval, akit 52 intézetből tettek ki. Pedig egy gyereknek az egyik legfontosabb a stabilitás – ennek a fiúnak ezt biztos nem tudta megadni a rendszerünk. Senki nem akart felelősséget vállalni érte, intézetről intézetre adogatták.

MN: Mi történt ezzel a fiúval?

NF: Az útja felénél járhatott, amikor találkoztam vele. Csak remélni tudom, végül meglelte a helyét a rendszeren belül.

MN: Mennyire merészkedett közel ezekhez a helyekhez?

NF: Négy évig készültem a filmre, ez idő alatt éltem árvaházban és gyerekpszichiátrián is. Volt, hogy nem bírtam tovább, egy évre fel is függesztettem a kutatómunkát. Annyira sötéten kezdtem látni a világot.

Nora Fingscheidt a 2019-es Berlinale-n

Nora Fingscheidt a 2019-es Berlinale-n

Fotó: Wikimedia CC Harald Krichel

MN: Az árvaházban és a pszichiátrián a gyerekek tudták, hogy az intézet új lakója egy filmrendező, aki azért költözött oda, hogy figyelje a mindennapjaikat?

NF: Igen, mindenki tudta. Játszhattam a gyerekekkel, igyekeztem részt venni a mindennapjaikban, ugyanakkor megpróbáltam kiismerni a rendszer bürokratikus hátterét is, minden aspektus érdekelt.

MN: A filmben Benni nevelője azért nem akar többé a kislánnyal foglalkozni, mert úgy érzi, érzelmileg túl közel került hozzá. Ön nem volt kitéve ennek a veszélynek a „terepmunka” során?

NF: Nem vagyok képzett szakember. Minden intézetben, ahol csak megfordultam, legalább öt gyereket örökbe akartam fogadni az ottlétem végén. Én vagyok a tankönyvi rossz példa. Nem vagyok jó a szakszerű távolságtartásban. Ez nagy kihívás lehet egy szakembernek is: elengedhetetlen az igaz emberi kapcsolat, ha segíteni akarnak a gyerekeken, ugyanakkor távolságot is kell tartani, nehogy túlságosan is bevonódjon.

MN: Benni alakítója, Helena Zengel 9 évesen vett részt a forgatásban. Egy vele egykorú, nehéz sorsú, traumatizált gyereket alakítani – megterhelő szerep egy 9 évesnek.

NF: A forgatás előtt hat hónapon át hetente legalább kétszer találkoztunk, apránként megismertettük vele, ki is ez a Benni, akit el fog játszani. Volt, hogy csak vásárolni mentünk, jártuk a használtruha-boltokat, és ő választotta ki Benni ruháit. Benni játék sárkányára is ő bökött rá. Fontos volt, hogy mindig tudja, Benni és ő két teljesen különálló ember. Csináltunk egy listát, hogy egy-egy helyzetben hogyan reagálna Benni és hogyan ő.

És Helena a színészválasztásban is részt vett. Ha valakit kiszemeltem a felnőtt színészek közül, az első programpont egy közös játék volt, hogy Helena kiismerhesse Benni világának szereplőit. Mire elérkezett a forgatás, teljes biztonsággal tudott váltani a szerep és a valóság közt. 67 napon át forgattunk, ami nagyon sok, de napi öt óránál többet sosem dolgoztunk. Minden jelenetet átvettünk az előző nap, hogy aludhasson rá egyet, és mindig tudja, mi vár rá. Improvizálni sosem hagytam. Tartottuk magunkat a határokhoz, nem hagytuk, hogy összezavarodjon.

MN: Helenára azóta Hollywood is lecsapott, legközelebb Tom Hanksszel forgat egy nagyszabású történelmi filmben. Ez még nagyobb kihívás egy ilyen kisgyereknek.

NF: Beszéltem Helena mamájával, úgy tudom, ezt az egy filmet vállalják csak. Mivel Helena nem anyanyelvi szinten beszéli az angolt, nem hiszem, hogy Hollywood bekebelezné. A Kontroll nélkül egyébként nem az első filmje volt, már 7 évesen szerepelt egy játékfilmben. Tele van energiával, szüksége van a nagyobb feladatokra.

MN: A német film sokszínű, de túlságosan is kockázatkerülő? – ezzel a címmel jelent meg nemrég egy cikk a Variety szaklapban, s ön is megszólal benne. „Szeretet-utálat viszonyban vagyok a német filmekkel. Sokszor nagyon unalmasak, de egyszer-egyszer valami igazán nagyszerű és radikális történik. A rendszer nem az utóbbiakat támogatja, de néha azért előfordul ilyen is” – nyilatkozta. Mondana egy-egy friss példát az unalmasra és a radikálisra?

NF: Nehéz ügy, mert nem akarom arcul csapni a kollégákat. Az első játékfilmemnél tartok, képzelje, ha most elkezdeném leszólni a pályatársaim munkáit.

MN: Hadd kérdezzem máshogy! Melyek azok a csapdák, amelyekbe a kortárs német film hajlamos beleesni?

NF: Talán a tévé hatása. Mindenki ismeri ezeket. És akkor egyszer csak beüt valami nagyon izgalmas, ami elgondolkodtat. Nekem ilyen volt Maren Ade első filmje, a Der Wald vor lauter Bäumen. Egy tanárról szól, akinek semmi tekintélye nincs a diákjai előtt. Együtt szenvedsz vele. Nagyon érdekes film, egyáltalán nem a megszokott utat járja be.

MN: Látta Maren Adétól a nagy sikert aratott Toni Erdmannt?

NF: Szeretem a munkáit, de ez az első filmje a legradikálisabb kísérlete.

MN: Az ön filmje Németország idei Oscar-nevezettje. Óvatosságra inthet minden versenyzőt, hogy mi történt Florian Henckel von Donnersmarckkal, miután A mások életéért elnyerte az Oscart. Elkészítette Az utazó című hollywoodi megaprodukciót Johnny Depp-pel és Angelina Jolie-val, s az akkorát bukott, hogy a rendezőnek kis híján örökre befellegzett.

NF: Hát, igen, szegény feje! Nagyon is tisztában vagyok Florian hollywoodi esetével. Hosszú távon biztosan Európában akarok dolgozni, az európai mozi a mindenem. A magyar filmeket is nagyon szeretem, a Werckmeister harmóniák nagy kedvencem. Kaptam egy őrült tengerentúli ajánlatot, amit el is fogadtam, megcsinálom a tapasztalat kedvéért, de nem akarom Hollywoodban végezni.

MN: A Kontroll nélkül előkészítése közben leforgatott egy dokumentumfilmet is. Menekülőút volt ez a nehéz gyereksorsok elől?

NF: Jót tett az egészségemnek belecsöppenni egy nagyon más világba. Argentínában forgattuk egy zárt közösségről, fundamentalista keresztény szektának mondanám őket. Az egyetlen könyv, amit az iskolában tanítanak, a Biblia. Nincs se autójuk, se internetük, se telefonjuk. Áramuk sincsen.

MN: Hogyan lehet megközelíteni egy Argentínában élő keresztény szektát?

NF: Kamaszkoromban Argentínában éltem. Fenn északon, egy nagyon kis városban, ahol alig éltek külföldiek. Egyszer behívtak a helyi kórházba tolmácsolni: a helyi mennonita közösség tagjaival, egy cukorbeteg lánnyal és az apjával kellett megértetnem, hogy mindennap be kell adni az inzulin­injekciót, különben meghal a lány.  Spanyolul nem tudtak, csak németet beszéltek, annak is egy réges-régi, sok száz éves verzióját. Én nem értettem az ő németjüket, ők meg az enyémet. Így kezdődött.

Kontroll nélkül

Kontroll nélkül

Fotó: Mozinet

Kontroll nélkül

Szeretjük a lázadókat, az irodalmi és a filmes emlékezet tele van Holden Caulfieldekkel és Jim Starkokkal. Mindegy, hogy koruk társadalmi elvárásai vagy begyöpösödött szüleik ellen lázadnak, esetleg csak simán haragban vannak a világgal, majd’ minden esetben hajlamosak vagyunk szimpatizálni velük – elvégre ki akar a rendszer részévé válva olyan lenni, mint mások?

A legtutibb válasz: mindenki. A Kontroll nélkül főhősének fékezhetetlen dühe mögött is ez lapul: arra vágyik, amire mindenki más, szerető családra, szerető édesanyára, és egyáltalán, szeretetre, szeretetre. Hiperaktív, antiszociális, agresszív – ezer bélyeget süthetünk rá, ahogy a körülötte lévők meg is teszik, a lényeg azonban változatlan: gyökértelenül sehogy sem találja helyét a világban.

Ezért egy idő után már csak dacból sem illeszkedik be: verekszik, lop és hazudik, viperaként marja meg, aki a közelébe kerül.

A rendszer se kiköpni, se lenyelni nem tudja, láthatjuk, ahogy családról családra, otthonból otthonba vándorol – hol érthető módon nem tud beilleszkedni, hol pedig érezzük, hogy aktuális nevelőszülei csak szerencsétlen áldozatok, akik a korábbi rossz bánásmód levét kénytelenek inni.

Aztán érkezik valaki, aki végre úgy néz ki, tényleg a szívén viseli Benni sorsát: Micha, a fiatal nevelő-felügyelő nem hajlandó magára venni a sértegetéseket, azzal pedig, hogy egyenrangú partnerként kezeli a kislányt, közel is tud kerülni hozzá. A kapcsolat nem felhőtlen, de Micha így is Benni életének legbiztosabb pontjává válik. Amikor elviszi őt erdei házikójába egy nevelő célzatú hétvégi kirándulásra, valami mintha elindulna: telefon, víz és áram nélkül, a romlatlan természetben a kislány szinte kivirágzik.

A való életben persze semmi sem ilyen tündérmesébe illően egyszerű: elég egy apró félreértés, egy kis ballépés, és ismét előtör Benniből a rombolás, a vég nélküli agresszió. A Kontroll nélkül hasonló jóhiszemű próbálkozások sorát mutatja be: Micha mellett láthatunk lelkiismeretes szociális gondozót és egy olyan befogadó családot is, ahol látszólag tényleg minden klappol – Bennin viszont egyik sem segít.

Nem mindig egyértelmű, hogy direkt teszi-e tönkre saját lehetőségét egy boldogabb életre, vagy egyszerűen balul sülnek el a dolgok – de nem is számít. Ő ugyanis egyetlen dolgot szeretne: visszakapni édesanyját, aki megfutamodott a problémás kislány felnevelése elől.

Kontroll nélkül fülsiketítő ordítozások és káromkodáscirádák közepette valódi bravúrral éri el, hogy a néző is olyan tehetetlenné váljon, mint szereplői; pedig nekünk csak annyit kellene eldönteni, kivel értünk egyet, ki a jó és a rossz, melyik oldalon állunk. Ebben a történetben azonban nincsenek győztesek. A film nem rágja a szánkba, de így is egyértelművé teszi, hogy a kislány miért viselkedik úgy, ahogy – épp ezért egyszerre értjük meg őt és haragszunk rá, amiért a pofonokat osztó mellett a kenyeret adó kézbe is belekap.

Ugyanígy szánjuk a Benni körül levőket, miközben kénytelenek vagyunk végiggondolni, mi mégis hogyan cselekednénk hasonló helyzetben – meddig mennénk el a segítségadásban, ha az már saját családunk boldogságát sodorja veszélybe. Jöhetnek ugyanis irgalmas szamaritánusok, segítők és meleg otthont ígérő családok; hogyan várhatjuk el egy gyerektől, hogy megbékéljen és beilleszkedjen a társadalomba, ha soha nem tanulta meg, hogyan kell szeretni?

Szabó Ádám

Kontroll nélkül (16) magyar mozielőzetes

 

Németország Oscar-nevezettje A szívszorító történet kis hőse a kilencéves Benni. Szeretetéhes, nehezen kezelhető kislány, aki nem találja a helyét a szülő nélkül felnőni kénytelen gyerekek között. Az állami szervezetek tanácstalanul egymás között adogatják őt, agresszív természetével ugyanis folyamatosan veszélyezteti környezetét és saját magát. Pedig a kislány csak egyetlen dolgot szeretne: visszakapni az édesanyját.

 

A Szemrevaló után a filmet a Mozinet forgalmazza.

Neked ajánljuk