Mindez alighanem Eddie Murphy fejében történt, és ez sok mindenre magyarázatot adhat. A látványosan elkényelmesedett komikus a nyolcvanas években élte fénykorát, amihez csak nyúlt, az hajlamos volt arannyá változni. Talán csak az Aranygyermek okozott csalódást, de a 48 óra, a Szerepcsere, a Beverly Hills-i zsaru akkora szupersztárrá tették, hogy a többi szupersztár hirtelen kicsinek érezte magát.
A koronát a ’88-as Amerikába jöttem helyezte fel Murphy fejére, az igaz szerelmet Queensben kereső és a seprű rendeltetésszerű használatát is elsajátító zamundai herceg története tényleg vígjátéki arany volt, nem beszélve „a királyi pénisz tiszta, felség” poénról, amely ott van 1988 legjobb, még ha nem is PC egysorosai között. A 33 évvel későbbi folytatás meg is emlékezik e nagy pillanatról és minden más pillanatról is, az a kevés pedig, amit újdonságként sikerült hozzátenni, pontosan tükrözi, hogyan jutott el Eddie Murphy a Beverly Hills-i zsarutól a Pluto Nash – Hold volt, hol nem volt…-ig. A saját filmjét is jórészt ellógó sztár mellett az állatszereplők is eléggé unják, Morgan Freeman pedig még az oroszlánnál is enerváltabb, pedig csak beköszön. Wesley Snipes ezzel szemben túlmozgással igyekszik szerepének vicctelen voltát ellensúlyozni: afrikai hadúrparódiája, ha nem is vicces, legalább sértő, így van egy kis haszna, nem úgy az összes többi szerepnek.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
