film

Az: Második fejezet

  • - kg -
  • 2019. október 12.

Mikrofilm

De vajon mi történhetett az első fejezetben látott gyerkőcökkel, és hány piros lufinak kell még kipukkadnia, hogy Derry lakói végre békésen hajthassák álomra a Stephen King fantáziájában megfogant fejüket? Ezekkel a kérdésekkel nemcsak mi, halandók birkóztunk nap nap után, de a Warner felső vezetői is – ők úgy számoltak, hogy ha Pennywise, a McDonald’s-bohóc elfajzott féltestvérére hasonlító, gyerekeket vacsoráló rémalak 700 millió dolláros bevételt tudott csinálni, s tette mindezt egy 35 milliós filmben, akkor a művészi szabadságnak innentől semmi sem állhat az útjába. Jöjjenek mihamarabb a traumatizált gyerekekből lett traumatizált felnőttek, és ha Andy Muschietti rendező 165 percben szeretne bemutatni egy-két lélektani közhelyet néhány ismert színész (Jessica Chastain, Bill Hader stb.) előadásában egy bohócos horrorban, ám legyen! Lehet, kevesellték is a hosszat, hiszen egy másik klasszikus, A Keresztapa 2 200 percig húzta. Kell is a tetemes játékidő, mert csak az 50 perc, amíg az egyik főszereplő végighívogatja a hat másikat, hogy baj van, de szerencsére még így is marad majd két óra az epikus építkezésre. Ez idő alatt a szerencsesütikből szörnyecskék másznak elő, életre kel a népmesék óriás favágójának szobra, és kikacsint merő jófejségből Peter Bogdanovich meg maga a Király is – ő ócskásként dörmög valamit. De nemcsak King, Karinthy előtt is fejet hajtanak a repetitív történetmesélésre felesküdött filmesek: a híres Ady-paródia náluk így hangzik: „Hát maga megbolondult, hogy mindent hatszor mond, hatszor mond… hatszor mond?”

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.