Mint arról mi is beszámoltunk, az idei Oscar színészi díjait a testvériesség jegyében osztották ki: egyet kapott a fődíjat is elnyerő Anora Mikey Madison révén a női főszereplők között, egyet A brutalista Adrien Brody révén a férfi főszereplőknél, egyet a botrányos Emilia Pérez Zoe Saldana révén a női mellékszereplőknél, egyet pedig a Rokonszenvedés Kieran Culkin révén a férfi mellékszereplőknél. Az, hogy ezek az elismerések mennyire megérdemeltek, persze ízlés dolga – mi mindenesetre egyetértettünk velük –, az azonban más kérdés, mennyire fair és igazságos, hogy a mellékszereplői díjakat immár rendszeresen és visszatérően társfőszereplők kapják.
A Rokonszenvedés két főszereplője például szinte percre pontosan ugyanannyi játékidőt kapott: a főszereplő Jesse Eisenberg 1:02:29 szereplése a játékidő 69,7 százaléknak felel meg, míg a mellékszerepért díjazott Kieran Culkin alig marad el ettől: 58 perc 06 másodpercig látható a vásznon, ami a játékidő 64,8 százalékát jelenti. Mint azt a Screen Time Central megjegyzi, ezzel Culkin rekordot döntött: soha nem fordult még elő, hogy egy férfi mellékszereplő a játékidő több mint 60 százalékban szerepelt. Az eddigi csúcsot Jack Albertson tartotta 58,5 százalékkal a The Subject Was Rose című 1968-as drámában.
Ami a női mellékszereplőket illeti, a helyzet még rosszabb: az itt győztes Zoe Saldana (58:42, azaz a film 44,4 százaléka) konkrétan többet szerepel, mint a főszereplőknél jelölt Karla Sofía Gascón (47:13, azaz a játékidő 35,7 százaléka). Sokat elmond a helyzetről, hogy a The Ringer cikkében az egyik legcsalóbb, legtrükkösebb Oscar-szezonnak nevezi az ideit.
Persze a művészetet nem lehet így, egzakt számokkal mérni.
Sokak szerint ugyanis egyáltalán nem attól függ, ki a mellék- és ki a főszereplő, hogy mennyit szerepelnek, sokkal inkább attól, hogy milyen szerepet játszanak a történetben, mennyire meghatározó a karakterük.
Ebből a szempontból az idei díjazottak kategóriatrükközése egy fokkal talán enyhébb. A Rokonszenvedés két unokatestvérről szól, akik zsidó nagymamájuk halála után meglátogatják annak szülőhazáját, Lengyelországot, valamint egy ott található haláltábort is. Egyikük pedáns, kissé szorongó alkat (ez a Jesse Eisenberg alakította David), a másik laza, excentrikus fazon (ez Kieran Culkin Benjiként). Az egyértelmű, hogy a főszerep Eisenbergé, hiszen többségében az ő nézőpontját követjük – Culkin azonban inkább nevezhető társ-, vagy legalábbis második számú főszereplőnek, akinek önmagában viszonylag kevés játékidő jut, de mégis egy saját lábán álló karakter, nem csak a másik kiegészítője. A képet a figurák közötti kontraszt tovább árnyalja: Benji sokkal színesebb, hangosabb, épp ezért emlékezetesebb, mint a szerepe szerint szürke David.
Az Emilia Pérez egy mexikói kartellvezérről szól, aki úgy akar visszavonulni, hogy nővé műtteti magát. A főszerepet Karla Sofía Gascón alakítja; hiába ő címszereplő, aki körül a film sztorija bonyolódik, a játékidő nagy részében valójában a Zoe Saldana alakította ügyvédet, Ritát követhetjük, akit Emilia megbíz ügyei intézésével. Itt azonban legalább a történet szempontjából érthető a fő- és mellékszereplői leosztás: minden szereplőt az Emilia Pérezhez fűződő viszonya és kapcsolata mozgat.
Ha a többi idei jelöltet nézzük, és nem csak a díjazottakat, némileg igazságosabb a helyzet. A férfiaknál a játékidő kevesebb, mint 35 százalékában látható Edward Norton (Sehol se otthon), Guy Pearce (A brutalista) és Jeremy Strong (The Apprentice – A Trump-sztori) is, igaz, utóbbi épp csak befért alá. Yura Borisovnál ez az arány már 38,2 százalék; a női főszerepet alakító Mikey Madison után ő látható legtöbbet a vásznon, így nyugodtan nevezhetnénk akár férfi főszereplőnek is. Az Anora azonban olyannyira női film, hogy a stúdiója eleve úgy nevezte az Oscarra, hogy nincs is férfi főszereplője, csak mellékszereplői. A nőknél Ariana Grande (Wicked) ugyanúgy inkább társ-főszereplő, mint a győztes Zoe Saldana, hiszen a játékidő 44,5 százalékban látható. Felicity Jones (A brutalista), Monica Barbaro (Sehol se otthon) és Isabella Rossellini (Konklávé) mind 25 százalék alatt maradnak.
Az, hogy Hollywoodban trükköznek a színészi kategóriákkal, persze egyáltalán nem számít újdonságnak. Az Akadémiánál ugyanis nem létezik egzakt szabály, mi számít fő- és mi mellékszerepnek. Ezt jellemzően a filmeket jelölő stúdiók határozzák meg. Ők persze biztonsági játékosok, így az ökölszabályuk az, hogy a film szereplői ne osszák meg egymás között a szavazatokat – így eldöntik, kit indítanak a főszereplőknél és kit a mellékszereplőknél. Ezt követően hatalmas marketingkampányt indítanak, ezek az ún. For Your Consideration-hirdetések („Figyelmükbe ajánljuk”), melyek a díjszezonban ellepik a filmes oldalakat, újságokat, sőt, még a hirdetőtáblákat is. Itt erősítenek rá az akadémiai szavazóknál, hogy Saldanát inkább a mellék-, Gascónt pedig a főszereplők közé jelöljék. Korábban előfordult, hogy a társfőszereplők valóban a főszereplők között versenyeztek. A Thelma és Louise sztárjai, Geena David és Susan Sarandon például 1992-ben egymás ellen indultak a női főszereplők között. 1984-ben pedig a Becéző szavak valósággal letarolta a mezőnyt: a legjobb női főszereplőknél Debra Winger és Shirley MacLaine feszült egymásnak (utóbbi győzött), míg a férfi mellékszereplőknél Jack Nicholson és John Lithgow (itt az előbbi nyert). Ha a stúdió kicsit trükközik, és egy-egy főt indít a női és a férfi fő- és mellékszereplőknél, könnyen lehet, hogy a 2 helyett 4 díjat hoz a film – de nem trükköztek. És erre hívja fel egyre több cikk a figyelmet: hogy ideje lenne visszatérni ehhez a gyakorlathoz.
Amellett, hogy a stúdiók ma már igyekeznek maximalizálni saját filmjeik Oscarját, szintén szerepet játszik a jelölésben az adott év felhozatala. Például nem valószínű, hogy Culkin idén a főszereplők között labdába tudott volna rúgni Adrien Brody (A brutalista), vagy épp Timothée Chalamet (Sehol se otthon) mellett. A másik faktor, amit számításba kell venni, az adott színész helyzete az aktuális díjszezonban. Előfordul ugyanis, hogy valaki akkorát megy, hogy több szerepe is díjra érdemesnek bizonyul. Ilyenkor ha lehet, igyekeznek elérni, hogy ezek a szerepei ne egymás ellen versengjenek. Az Akadémiának két, ide vonatkozó szabálya létezik: az egyik szerint egy színész vagy színésznő sem kaphat több jelölést ugyanabban a kategóriában. A másik szabály ennél is magától értetődőbb: ugyanazért az alakításért nem adható két jelölés. Azóta tizenkétszer fordult elő, hogy valakit ugyanabban az évben kétszer is jelöltek, egyszer a fő- egyszer pedig a mellékszereplői kategóriában. Legutóbb a nőknél Scarlett Johansson járt így (Házassági történet; Jojo Rabbit) 2019-ben; a férfiaknál pedig Jamie Foxx (Colleteral – A halál záloga; Ray) 2004-ben. Mindkét esetről elmondható, hogy a mellékszereplő-jelölésük inkább a főszereplőbe illene, de sikerült elérniük, hogy mégse oda promotálják őket.
Az Oscar-története tele van hasonló trükközésekkel, amikor a színészeket pusztán a díjesélyeik maximalizálása miatt pakolgatták ide-oda: gondoljunk Alicia Vikander (A dán lány) legjobb nő mellékszereplő-győzelmére 2016-ból, amikor egyértelműen női főszerepet játszott, vagy Anthony Hopkins 1992-es férfi főszereplő diadalára A bárányok hallgatnakból, amikor inkább mellékszerepet játszott, vagy épp a Júdás és a Fekete Messiásra 2021-ből, amelynek rejtélyes módon mindkét főszereplőjét (LaKeith Stanfield és Daniel Kaluuya) a mellékszereplőknél jelölték, végül utóbbi győzött. Előfordul azonban, hogy az akadémiai szavazók ellenállnak a kategóriacsalásnak: 2009-ben Kate Winsletet úgy promózták, mint A szabadság útjai fő-, és A felolvasó mellékszereplőjét. Míg a Golden Globe bedőlt a kampánynak és ennek megfelelően jelölték (sőt, mindkét díjat meg is nyerte), az Oscar megmakacsolta magát: A szabadság útjaiért nem is kapott nominációt, A felolvasóért pedig a női főszereplők között kapott jelölést, majd győzött is.
Alapvetően érthető a stúdiók stratégiája: a Thelma és Louise esetén is látszik, hogy valószínűleg megoszlottak a szavazatok a két főszereplő között, ezért egyik se nyert. Amint azonban arra a BBC elemzése felhívja a figyelmet, ez a fajta trükközés elveszi a teret és a figyelmet a valódi mellékszerepek elől. A mellékszereplői kategóriák lényege ugyanis épp az lenne, hogy azokat díjazzák, akik rövidebb ideig tűnnek fel, de így is kitörölhetetlen nyomot hagynak. Az idei jelöltek közül tipikusan ennek képviselője Isabella Rossellini: a Konklávéban mindössze 8 percre tűnik fel, ennek nagy részét is hallgatással tölti – hogy lehet ezt összevetni azzal a Zoe Saldana-alakítással, aki lényegében főszereplőként szinte a teljes játékidő alatt szerepel? Vagy ott van Yura Borisov az Anorából, aki Rossellininél lényegesebb hosszabb ideig szerepel, de végig a háttérben, míg Culkin olyan szerepért nyert vele szemben, amikor végig a szemünk előtt van. Ha az Akadémia nem tesz valamit, a stúdiók a jövőben várhatóan ugyanígy ki fogják használni a kiskapukat, így könnyen előfordulhat, hogy nem az idei lesz az egyetlen, amikor mind a négy színészi kategória Oscar-díját főszerepekért osztották ki.
(Címlapképünkön: Adrien Brody amerikai színész a legjobb férfi főszereplőnek járó díjjal, Mikey Madison a legjobb női főszereplőnek, Zoe Saldana dominikai származású amerikai színésznő a legjobb női mellékszereplőnek és Kieran Culkin amerikai színész a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismeréssel az Oscar-díjak 97. átadási ünnepségén a Los Angeles-i Dolby Színházban 2025. március 2-án. Fotó: MTI/EPA/Caroline Brehman)
