„Csak hús, csak bőr, csak csont – egy anatómiai térkép tulajdonképpen”

Mikrofilm

Jön és egyre jön a Verzió: ma Nemes Anna női testépítőkről szóló filmjét ajánljuk kínálatából. A címe: The Beauty of the Beast.

Lehet azt mondani, hogy minden sportág mindenkié, de például a szabadfogású birkózásban a nőknek, a ritmikus sportgimnasztikában pedig a férfiaknak nem osztanak lapot. Hasonló megkülönböztetés az olyan nárcisztikus kvázi-sportban is tetten érhető, mint a férfiaknak kitalált, de számos női versenyzőt is soraiban tudható bodybuilding. A nők részvétele ebben az ellentmondásos cirkuszban legfőképp azért különös, mert a kigyúrt végeredmény a többség számára morbid.

Aki megfordult profi testépítők között, azt tapasztalhatta, hogy a versenyzők hozzáállása, fanatizmusa igen szélsőséges, és elég gyakran felszínre kerülhet valamiféle testképzavar. De amíg a Schwarzenegger-jelölteket ezzel együtt is megszokhattuk, a bodybuilder nők motivációit továbbra is értetlenség és döbbenet kíséri.

Nemes Anna festőművész első filmje, a Beauty of the Beast kinyitja az öltöző ajtaját, hogy négy női testépítő maga mondja el, milyen okokból választotta a konditermet, mit gondolnak a testükről, de leginkább azt hogy mindennek mi az ára.

Négy különböző karaktert ismerhetünk, és ami a testépítésen kívül összeköti őket, az az őszinteség. „Mindig más akartam lenni. Aki a férfias eltorzult nőt látja, száját félrehúzva, undorodva nézi és nem tetszik neki. Én a munkát látom benne. Mindenki attól szép, amilyen. A másságtól vagyunk szépek” – mondja egyikük, amivel egyből alávág a sztereotípiának, miszerint a bodybuilderek kóros magamutogatók, ráadásul tönkreteszik magukat. (A pénzdíjas versenyeken, mindenféle „világbajnokságokon”, de a hétköznapokban is, a doppingszerek használata nemhogy legális, egyenesen ajánlott. ) Van, aki egyértelműen a szerekre fogja, hogy soha nem lehet gyereke, a többszörös világbajnok viszont mehetett volna Amerikába, de inkább itthon maradt, hogy szüljön meg egyet.

„Csak hús, csak bőr, csak csont – egy anatómiai térkép tulajdonképpen” – mondja, aki arra vágyott, hogy tökéletes teste legyen. A baj csak az, hogy mindenki mást tart tökéletesnek. És a testépítő gyerekét kiközösítik az iskolában. „Bodyfitnesszesként egy szép csaj voltam, aztán évről évre torzult el a fejem” – hangzik el, de az is megállapítást nyer, hogy a befektetett munka, no meg annak a tudata ad erőt, hogy más vagy, mint a többiek. De ennél sokkal nagyobb nagyobb reveláció, hogy Nemes Anna filmjében valójában hétköznapi nőket láthatunk.

A The Beauty of the Beastet november 9-én, 18.30-tól a Toldi mozi nagytermében, november 15-én pedig 20.30-tól a Toldi kistermében vetítik.

A fesztiválról a Magyar Narancs e heti nyomtatott kiadásában található ötoldalas összeállítás.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.