„Csak hús, csak bőr, csak csont – egy anatómiai térkép tulajdonképpen”

Mikrofilm

Jön és egyre jön a Verzió: ma Nemes Anna női testépítőkről szóló filmjét ajánljuk kínálatából. A címe: The Beauty of the Beast.

Lehet azt mondani, hogy minden sportág mindenkié, de például a szabadfogású birkózásban a nőknek, a ritmikus sportgimnasztikában pedig a férfiaknak nem osztanak lapot. Hasonló megkülönböztetés az olyan nárcisztikus kvázi-sportban is tetten érhető, mint a férfiaknak kitalált, de számos női versenyzőt is soraiban tudható bodybuilding. A nők részvétele ebben az ellentmondásos cirkuszban legfőképp azért különös, mert a kigyúrt végeredmény a többség számára morbid.

Aki megfordult profi testépítők között, azt tapasztalhatta, hogy a versenyzők hozzáállása, fanatizmusa igen szélsőséges, és elég gyakran felszínre kerülhet valamiféle testképzavar. De amíg a Schwarzenegger-jelölteket ezzel együtt is megszokhattuk, a bodybuilder nők motivációit továbbra is értetlenség és döbbenet kíséri.

Nemes Anna festőművész első filmje, a Beauty of the Beast kinyitja az öltöző ajtaját, hogy négy női testépítő maga mondja el, milyen okokból választotta a konditermet, mit gondolnak a testükről, de leginkább azt hogy mindennek mi az ára.

Négy különböző karaktert ismerhetünk, és ami a testépítésen kívül összeköti őket, az az őszinteség. „Mindig más akartam lenni. Aki a férfias eltorzult nőt látja, száját félrehúzva, undorodva nézi és nem tetszik neki. Én a munkát látom benne. Mindenki attól szép, amilyen. A másságtól vagyunk szépek” – mondja egyikük, amivel egyből alávág a sztereotípiának, miszerint a bodybuilderek kóros magamutogatók, ráadásul tönkreteszik magukat. (A pénzdíjas versenyeken, mindenféle „világbajnokságokon”, de a hétköznapokban is, a doppingszerek használata nemhogy legális, egyenesen ajánlott. ) Van, aki egyértelműen a szerekre fogja, hogy soha nem lehet gyereke, a többszörös világbajnok viszont mehetett volna Amerikába, de inkább itthon maradt, hogy szüljön meg egyet.

„Csak hús, csak bőr, csak csont – egy anatómiai térkép tulajdonképpen” – mondja, aki arra vágyott, hogy tökéletes teste legyen. A baj csak az, hogy mindenki mást tart tökéletesnek. És a testépítő gyerekét kiközösítik az iskolában. „Bodyfitnesszesként egy szép csaj voltam, aztán évről évre torzult el a fejem” – hangzik el, de az is megállapítást nyer, hogy a befektetett munka, no meg annak a tudata ad erőt, hogy más vagy, mint a többiek. De ennél sokkal nagyobb nagyobb reveláció, hogy Nemes Anna filmjében valójában hétköznapi nőket láthatunk.

A The Beauty of the Beastet november 9-én, 18.30-tól a Toldi mozi nagytermében, november 15-én pedig 20.30-tól a Toldi kistermében vetítik.

A fesztiválról a Magyar Narancs e heti nyomtatott kiadásában található ötoldalas összeállítás.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.