„Csak hús, csak bőr, csak csont – egy anatómiai térkép tulajdonképpen”

Mikrofilm

Jön és egyre jön a Verzió: ma Nemes Anna női testépítőkről szóló filmjét ajánljuk kínálatából. A címe: The Beauty of the Beast.

Lehet azt mondani, hogy minden sportág mindenkié, de például a szabadfogású birkózásban a nőknek, a ritmikus sportgimnasztikában pedig a férfiaknak nem osztanak lapot. Hasonló megkülönböztetés az olyan nárcisztikus kvázi-sportban is tetten érhető, mint a férfiaknak kitalált, de számos női versenyzőt is soraiban tudható bodybuilding. A nők részvétele ebben az ellentmondásos cirkuszban legfőképp azért különös, mert a kigyúrt végeredmény a többség számára morbid.

Aki megfordult profi testépítők között, azt tapasztalhatta, hogy a versenyzők hozzáállása, fanatizmusa igen szélsőséges, és elég gyakran felszínre kerülhet valamiféle testképzavar. De amíg a Schwarzenegger-jelölteket ezzel együtt is megszokhattuk, a bodybuilder nők motivációit továbbra is értetlenség és döbbenet kíséri.

Nemes Anna festőművész első filmje, a Beauty of the Beast kinyitja az öltöző ajtaját, hogy négy női testépítő maga mondja el, milyen okokból választotta a konditermet, mit gondolnak a testükről, de leginkább azt hogy mindennek mi az ára.

Négy különböző karaktert ismerhetünk, és ami a testépítésen kívül összeköti őket, az az őszinteség. „Mindig más akartam lenni. Aki a férfias eltorzult nőt látja, száját félrehúzva, undorodva nézi és nem tetszik neki. Én a munkát látom benne. Mindenki attól szép, amilyen. A másságtól vagyunk szépek” – mondja egyikük, amivel egyből alávág a sztereotípiának, miszerint a bodybuilderek kóros magamutogatók, ráadásul tönkreteszik magukat. (A pénzdíjas versenyeken, mindenféle „világbajnokságokon”, de a hétköznapokban is, a doppingszerek használata nemhogy legális, egyenesen ajánlott. ) Van, aki egyértelműen a szerekre fogja, hogy soha nem lehet gyereke, a többszörös világbajnok viszont mehetett volna Amerikába, de inkább itthon maradt, hogy szüljön meg egyet.

„Csak hús, csak bőr, csak csont – egy anatómiai térkép tulajdonképpen” – mondja, aki arra vágyott, hogy tökéletes teste legyen. A baj csak az, hogy mindenki mást tart tökéletesnek. És a testépítő gyerekét kiközösítik az iskolában. „Bodyfitnesszesként egy szép csaj voltam, aztán évről évre torzult el a fejem” – hangzik el, de az is megállapítást nyer, hogy a befektetett munka, no meg annak a tudata ad erőt, hogy más vagy, mint a többiek. De ennél sokkal nagyobb nagyobb reveláció, hogy Nemes Anna filmjében valójában hétköznapi nőket láthatunk.

A The Beauty of the Beastet november 9-én, 18.30-tól a Toldi mozi nagytermében, november 15-én pedig 20.30-tól a Toldi kistermében vetítik.

A fesztiválról a Magyar Narancs e heti nyomtatott kiadásában található ötoldalas összeállítás.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.