Almási Tamás 1987-ben készítette el Szorításban című dokumentumfilmjét az ózdi kohászat alkonyáról, de a következő tíz évben is nyomon követte a tragikus fejleményeket. A rendező ekkor még nem tudhatta, hogy a bemutatott borsodi válságot az addig is kutyába vett munkásosztály teljes lenullázása követi, a folytatás pedig a rendszerváltás barkácskapitalista ámokfutásában ölt testet. De Almási a következő években még hét ózdi témájú dokumentumfilmet forgatott: az 1988-as Az első száz év Ózd és az ottani nehézipar történetét dolgozza fel, a három évvel későbbi Lassítás a kudarcos reformkísérletet, az 1993-94-es Miénk a gyár, illetve a Petrenkó a gyár privatizációját mutatja be, az 1995-ös Meddő és az 1998-as Tehetetlenül pedig a teljes reménytelenséget.
Azóta eltelt több mint 20 év, de Ózd városa ma is a legszegényebbek közé tartozik. A legnagyobb munkaadói közül az ABB 2020 februárjában jelentette be, hogy bezárja gyárát, ami közel 1000 munkahelyet érintett, a Johnson Electric pedig „az európai gyártókapacitásának átalakítása miatt” húzta le a rolót a csaknem 800 embert alkalmazó autóipari alkatrészgyárában tavaly márciusban.
Almási Tamás tanítványa, Debre Zsuzsa is tavaly látogatott el Ózdra, de szerencsére nem a rendező egykori hőseit kutatta fel, nem is a frissen elbocsátottakat, hanem azokat az asszonyokat, akik ugyancsak a kohászati üzemekben dolgoztak. Az Elmúlt, oszt jól van mégsem tekinthető hagyományos riportfilmnek. Egyetlen helyszínen, Neveczki Zsuzsa fodrászüzletében forgattak, a bolt tulajdonosa egyúttal „riporter” is; ő az, aki hajvágás, hajfestés vagy dauerolás közben kikérdezi vendégeit, a kohászatban dolgozó idős asszonyokat. Megtudhatjuk így, hogy „micsoda élet volt” Ózdon a 70-es, 80-as években, hogy a műszak után emeletes tálcákat építettek a kocsmában a felespoharakból, hogy gyorsabb legyen kiszolgálás, hogy a fénykorban csak darusból 270-et alkalmaztak, sőt egyszer a Fradi 4-4-et játszott az Ózdi Kohásszal. „Jöttek a tanfolyamok egymás után és én járkáltam a tanfolyamokra, mindig tanultam valamit. Igaz, hogy nem vettem hasznát, de azért tanultam” – mondja Bözsi, aki ugyancsak darus volt, de azután is „feltalálta magát”, hogy a kirúgták. Kiderül az is, hogy Kati néni 1990-ben azért állt föl és ment nyugdíjba, hogy a két fiatal kollégáját ne bocsássák el (akkor), meg az is kiderül, hogy az egyikük férje belebetegedett az elbocsátásba.
A 27 perces filmben nem jut idő nagy történetek kibontakozására, hősei csak néhány apró epizóddal emlékeznek a szomorú múltra, míg szomorú jelent a ráncok, az arckifejezések, a tekintetek jelzik.
A belenyugvás, az erőltetett mosoly. És ezen sem a régimódi fodrászüzlet meleg színei, Zsuzsa fodrász derűje, sem a „jég hátán is megélünk” hamis illúziója nem segít.
Az Elmúlt, oszt jól van című filmet november 9-én 18.30-tól a Toldi mozi nagytermében, november 13-án 16.00-tól a Művész Buñuel termében (beszélgetéssel és Almási Tamás Szorításban című filmjével egybekötve), november 15-én pedig 20.30-tól a Toldi kistermében vetítik a 19. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztivál keretében.
A fesztiválról a Magyar Narancs e heti nyomtatott kiadásában található ötoldalas összeállítás.
