„Csak szex” – John Cameron Mitchell filmrendező

Mikrofilm

A Hedwig és a Mérges Csonk tabudöntögető rendezőjének új filmje tele van ’70-es évekbeli punkokkal, begerjedt földönkívüliekkel és croydoni kamaszokkal. Az Így csajozz egy földönkívülivel csütörtöktől látható a mozikban.

Magyar Narancs: A punk már idejekorán megérintette. De hogy lehetett punkhoz jutni az épp rendszerváltásra készülő Budapesten?

John Cameron Mitchell: ’88-ban Budapesten forgattam, apám ekkoriban az NSZK-ban állomásozó amerikai csapatok parancsnoka volt Nyugat-Berlinben. Egy nem túl jelentékeny ifjúsági Disney-filmben szerepeltem, de egy nagyon is jelentős punkélmény társult az ottlétemhez. Egy holland banda, a The Ex játszott a Carrot fesztiválon (’88-ban rendezték az első HungaroCarrot fesztivált – a szerk.), és ahogy az már lenni szokott, az emberek slam dance-elni kezdtek, de nem a színpad előtt csinálták, hanem a tömeg közepén, mintha valami illegális dolgot művelnének, amiről a biztonságiak nem tudhatnak.

Így csajozz egy földönkívülivel - forgatás közben

Így csajozz egy földönkívülivel - forgatás közben

 

MN: Jó előtanulmány lehetett a punkok közt játszódó új filmjéhez.

JCM: Igazából csak azután kattantam rá a punkra, hogy előbújtam melegként. A kilencvenes években létezett egy queer punk mozgalom, ennek már valóban a részese voltam. Ebből a korszakból nőtt ki a Hedwig és a Mérges Csonk című musicalem (egy NDK-ból elszármazó transznemű rockénekesnő története – a szerk.).

MN: A kilencvenes évek elejére esik a New Queer Cinema virágzása is. Ez az irányzat is vonzotta?

JCM: Közvetlenül az AIDS hívta életre a queer cinemát, ez az irányzat volt a filmkészítők reakciója. A Sundance-en 1991-ben Todd Haynes filmje, a Poison lett a legjobb játékfilm, a dokumentumfilmek között pedig a rizs lángjai győzött. Igazi queer év volt. Todd Haynes, Tom Kalin, Gregg Araki vagy Christine Vachon nagyon erősen hatottak rám. Ők mind Gus Van Sant köpönyegéből bújtak elő, ő már a nyolcvanas években feltűnt mint a queer cinema előfutára. Az én coming outom az AIDS első korszakára esett, számomra élet-halál kérdés, politikai ügy volt queernek lenni. Ezt a kort, az Act Up aktivisták működését a 120 dobbanás percenként című film elég jól bemutatja. Az aktivistákhoz féltem csatlakozni, megmaradtam az establishmenten belül, de nyíltan vállaltam, hogy meleg vagyok. Egy pragmatikus punk voltam, aki belülről bomlasztja a rendszert.

MN: Elég kitartónak bizonyult. A Hedwig és a Mérges Csonkkal kezdte ’98-ban, abban még a főszerepet is eljátszotta.

JCM: A Hedwig elkészítését az összes színész barátom, sőt még az ügynököm is ellenezte, a drag ekkoriban még lenézett dolog volt az Egyesült Államokban, valami alacsonyrendű meleg bohóckodásnak, jó esetben is kamunak tartották. A Squeezebox nevű New York-i klubban sok drag queent láttam rock ’n’ rollt énekelni – sokat tanultam tőlük a darab írása során. De nem csak a draget, a punk-ro­ckot sem gondolta színpadképesnek senki. Tisztelet a kivételnek. Sok pénzt nem kerestem a Hedwiggel, de minden jó, ami ezen a pályán ért, belőle fakad.

Így csajozz egy földönkívülivel

Így csajozz egy földönkívülivel

 

MN: Pedig úgy nyilatkozott, hogy a musical 2014-es Broadway-bemutatója azért hozott annyit, hogy a lakbérét kigazdálkodhatta belőle.

JCM: Csak egy ideig. New Yorkban igen drága a lakhatás. A darab két évig futott a Broadwayn, ez pénzes időszak volt, igen, de amit ekkor kerestem, az mind elment az édesanyám ápolására. Anyám Alzheimerben szenved, és hát tudja, milyen szörnyű az amerikai egészségügyi rendszer. A sors iróniája, hogy anyám nagyon is ellenezte a Hedwiget, amiből most az ellátását fedezem. Hamarosan újból fel is kell vennem a parókát, és megturnéztatnom a darabot, hogy teljen az ellátására.

MN: A Hedwig filmváltozata után megrendezte a Shortbus című filmjét. Ebben a szereplők élesben szexeltek.

JCM: Láttam néhány ilyen filmet, de ezek mind morózus, az erőszakot kiemelő filmek voltak, én meg azt gondoltam, hogy oké, ez is hozzátartozik a szexhez, de miért ne lehetne egyszer a szex bájos vagy ad absurdum, akár a komikus oldalát megmutatni, elvégre a művelet maga sokszor nevetséges. Nem pornót csináltam, nem törekedtünk arra, hogy a szex izgatóan hasson. Van, hogy a szex nem izgató, csak szex. Nálam a szex a zene funkcióját töltötte be.

MN: A Shortbushoz képest az Így csajozz… egy harmatos lányregény.

JCM: Mert egy tinédzser love storyt akartam csinálni, olyat, amit a bennem lakozó 16 éves lány látni szeretett volna. Az a 16 éves lány, aki ott lakozik mindenkiben.

Így csajozz egy földönkívülivel

Így csajozz egy földönkívülivel

 

MN: Jó, azért egy rendhagyó, alien-ember szexjelenet belefért.

JCM: A vezérbika megtapasztalja, hogy az, amitől mindig is tartottunk, hogy mi történik, amikor földönkívüliek fogságába esünk, az valóban úgy van. És hát semmitől sem retteg jobban egy alfa-hím, mint hogy beléhatoljanak. Ez még a halálnál is félelmetesebb számára. A mi filmünkben csupán egy ujjról van szó, és történetesen ez az ujj nagyon jóleső dolgokra képes. Mi, meleg férfiak, sokszor viccelődünk, hogy a heterók milyen későn fedezték fel az ánuszukat. A nyolcvanas években még csak a mellbimbóikkal ismerkedtek, így érthető a lemaradás. Micsoda időpocsékolás!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.