„Csak szex” – John Cameron Mitchell filmrendező

Mikrofilm

A Hedwig és a Mérges Csonk tabudöntögető rendezőjének új filmje tele van ’70-es évekbeli punkokkal, begerjedt földönkívüliekkel és croydoni kamaszokkal. Az Így csajozz egy földönkívülivel csütörtöktől látható a mozikban.

Magyar Narancs: A punk már idejekorán megérintette. De hogy lehetett punkhoz jutni az épp rendszerváltásra készülő Budapesten?

John Cameron Mitchell: ’88-ban Budapesten forgattam, apám ekkoriban az NSZK-ban állomásozó amerikai csapatok parancsnoka volt Nyugat-Berlinben. Egy nem túl jelentékeny ifjúsági Disney-filmben szerepeltem, de egy nagyon is jelentős punkélmény társult az ottlétemhez. Egy holland banda, a The Ex játszott a Carrot fesztiválon (’88-ban rendezték az első HungaroCarrot fesztivált – a szerk.), és ahogy az már lenni szokott, az emberek slam dance-elni kezdtek, de nem a színpad előtt csinálták, hanem a tömeg közepén, mintha valami illegális dolgot művelnének, amiről a biztonságiak nem tudhatnak.

Így csajozz egy földönkívülivel - forgatás közben

Így csajozz egy földönkívülivel - forgatás közben

 

MN: Jó előtanulmány lehetett a punkok közt játszódó új filmjéhez.

JCM: Igazából csak azután kattantam rá a punkra, hogy előbújtam melegként. A kilencvenes években létezett egy queer punk mozgalom, ennek már valóban a részese voltam. Ebből a korszakból nőtt ki a Hedwig és a Mérges Csonk című musicalem (egy NDK-ból elszármazó transznemű rockénekesnő története – a szerk.).

MN: A kilencvenes évek elejére esik a New Queer Cinema virágzása is. Ez az irányzat is vonzotta?

JCM: Közvetlenül az AIDS hívta életre a queer cinemát, ez az irányzat volt a filmkészítők reakciója. A Sundance-en 1991-ben Todd Haynes filmje, a Poison lett a legjobb játékfilm, a dokumentumfilmek között pedig a rizs lángjai győzött. Igazi queer év volt. Todd Haynes, Tom Kalin, Gregg Araki vagy Christine Vachon nagyon erősen hatottak rám. Ők mind Gus Van Sant köpönyegéből bújtak elő, ő már a nyolcvanas években feltűnt mint a queer cinema előfutára. Az én coming outom az AIDS első korszakára esett, számomra élet-halál kérdés, politikai ügy volt queernek lenni. Ezt a kort, az Act Up aktivisták működését a 120 dobbanás percenként című film elég jól bemutatja. Az aktivistákhoz féltem csatlakozni, megmaradtam az establishmenten belül, de nyíltan vállaltam, hogy meleg vagyok. Egy pragmatikus punk voltam, aki belülről bomlasztja a rendszert.

MN: Elég kitartónak bizonyult. A Hedwig és a Mérges Csonkkal kezdte ’98-ban, abban még a főszerepet is eljátszotta.

JCM: A Hedwig elkészítését az összes színész barátom, sőt még az ügynököm is ellenezte, a drag ekkoriban még lenézett dolog volt az Egyesült Államokban, valami alacsonyrendű meleg bohóckodásnak, jó esetben is kamunak tartották. A Squeezebox nevű New York-i klubban sok drag queent láttam rock ’n’ rollt énekelni – sokat tanultam tőlük a darab írása során. De nem csak a draget, a punk-ro­ckot sem gondolta színpadképesnek senki. Tisztelet a kivételnek. Sok pénzt nem kerestem a Hedwiggel, de minden jó, ami ezen a pályán ért, belőle fakad.

Így csajozz egy földönkívülivel

Így csajozz egy földönkívülivel

 

MN: Pedig úgy nyilatkozott, hogy a musical 2014-es Broadway-bemutatója azért hozott annyit, hogy a lakbérét kigazdálkodhatta belőle.

JCM: Csak egy ideig. New Yorkban igen drága a lakhatás. A darab két évig futott a Broadwayn, ez pénzes időszak volt, igen, de amit ekkor kerestem, az mind elment az édesanyám ápolására. Anyám Alzheimerben szenved, és hát tudja, milyen szörnyű az amerikai egészségügyi rendszer. A sors iróniája, hogy anyám nagyon is ellenezte a Hedwiget, amiből most az ellátását fedezem. Hamarosan újból fel is kell vennem a parókát, és megturnéztatnom a darabot, hogy teljen az ellátására.

MN: A Hedwig filmváltozata után megrendezte a Shortbus című filmjét. Ebben a szereplők élesben szexeltek.

JCM: Láttam néhány ilyen filmet, de ezek mind morózus, az erőszakot kiemelő filmek voltak, én meg azt gondoltam, hogy oké, ez is hozzátartozik a szexhez, de miért ne lehetne egyszer a szex bájos vagy ad absurdum, akár a komikus oldalát megmutatni, elvégre a művelet maga sokszor nevetséges. Nem pornót csináltam, nem törekedtünk arra, hogy a szex izgatóan hasson. Van, hogy a szex nem izgató, csak szex. Nálam a szex a zene funkcióját töltötte be.

MN: A Shortbushoz képest az Így csajozz… egy harmatos lányregény.

JCM: Mert egy tinédzser love storyt akartam csinálni, olyat, amit a bennem lakozó 16 éves lány látni szeretett volna. Az a 16 éves lány, aki ott lakozik mindenkiben.

Így csajozz egy földönkívülivel

Így csajozz egy földönkívülivel

 

MN: Jó, azért egy rendhagyó, alien-ember szexjelenet belefért.

JCM: A vezérbika megtapasztalja, hogy az, amitől mindig is tartottunk, hogy mi történik, amikor földönkívüliek fogságába esünk, az valóban úgy van. És hát semmitől sem retteg jobban egy alfa-hím, mint hogy beléhatoljanak. Ez még a halálnál is félelmetesebb számára. A mi filmünkben csupán egy ujjról van szó, és történetesen ez az ujj nagyon jóleső dolgokra képes. Mi, meleg férfiak, sokszor viccelődünk, hogy a heterók milyen későn fedezték fel az ánuszukat. A nyolcvanas években még csak a mellbimbóikkal ismerkedtek, így érthető a lemaradás. Micsoda időpocsékolás!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.