Oliver Stone-nak igaza volt, amikor A szakasz forgatásakor már arról beszélt, hogy Johnny Deppből egyszer nagy színész lesz. Johnny Deppből nagy színész lett, de valószínűleg akkor járt volna a legjobban, ha Stone egy fontos tanáccsal is ellátja: akármennyire is csábító a szerződésen látható összeg, ne vállaljon el minden szerepet. Tegnap volt 55 éves Johnny Depp, aki ma leginkább arról ismert, hogy évről évre gyengébb filmekhez adja a nevét, miközben mindig akad egy botránya, amivel a címlapokra sikerül kerülnie. Pedig nem volt ez mindig így, ha zűrösen is, de igen ígéretesen indult ez a karrier.
| ||
A felemelkedés
Depp pont olyan volt a filmvásznon, mint az életben: különc, lázadó, néhol idegesítő, de alapvetően mégiscsak szerethető. Miután a szülei elváltak, kicsapták az iskolából, ő meg elindult a zenei karrier felé, az alkohollal és a kábítószerrel kikövezett úton. Egy időben még golyóstollakat is árult Los Angelesben, ahol éppen az a Nicolas Cage indította el a filmes pályán, aki manapság úgy vállalja el a nézhetetlen mozik főszerepét, ahogy lassan Depp is. Az 1980-as évek elején Cage javaslatára ment el a Rémálom az Elm utcában szereplőválogatására, és a horrorfilmmel be is indult a karrier.
1987-ben már ott nyomozott a 21 Jump Street című sorozatban, aminek itthon talán csak a filmes remake-je mond valamit, de Amerikában a dús, féloldalasan fésült hajú srácból a széria által olyasvalaki lett, akiért könnyű volt rajongani, a poszterét trendi volt az ajtók belső falára ragasztani. Persze, Depp nem szimpla plakátsztár volt, ekkoriban fedezte fel magának Tim Burton, és kezdték meg a több mint 20 évig tartó közös munkát az Ollókezű Edwardban. Aki látott valaha Tim Burton-filmet, annak egyáltalán nem meglepő, hogy Depp és a rendező ennyire megtalálta a közös hangot: nyolc filmet készítettek közösen, és nagyjából mindegyik a különcökről szól. Olyanokról, akik kilógnak a sorból, legyenek akár csokigyárosok (Charlie és a csokigyár), vagy éppen különc tanárok (Az Álmosvölgy legendája).
| ||
A kilencvenes évek volt Depp aranykora: megtalálta Emir Kusturica az első amerikai filmjéhez (Arizonai álmodozók), Jim Jarmusch is rájött, hogy érdemes vele dolgozni (A halott ember), és az évtized végén még arra is maradt ideje, hogy eljátssza a gonzó nagy fenegyerekének, Hunter S. Thompsonnak a regényéből készült adaptációban a drogot droggal fogyasztó újságírót. A Félelem és reszketés Las Vegasban ugyan hót középszerű lett, ám Johnny Depp itt is kiemelkedett. Ezek az évek arról szóltak, hogy Depp érdekes filmekben bizonyította, hogy imád átalakulni, élvezettel vesz magára különös ruhákat és jelmezeket, és a néző gyakran azt se tudta, hogy néz ki az igazi Johnny Depp. Illett is ebbe a különc-létbe a bárüzemeltetés (az egykori Los Angeles-i mulatója, a The Viper Room leginkább onnan ismert, hogy itt halt meg River Phoenix, aki túladagolta magát), a gitározás, a rendszeres feltűnés ilyen-olyan videoklipekben. Olyan volt, mintha mindezzel azt üzenné, lehet, hogy ő lett Hollywood egyik fenegyereke, de örökké megmarad kívülállónak.
A Karib-tenger ripacsa
Ez persze nem így lett. Bár a kilencvenes végén még a Titanicra is tudott nemet mondani, utána pedig megcsinálta élete egyik legjobb filmjét (Betépve), a 2003-as A Karib-tenger kalózaival megkezdődött a lejtmenet. Van ebben valami különös, elvégre igazán ismert ezzel a bohókás Disney-filmmel lett Depp, aki láthatólag nagy élvezettel alakította a részeg, instabilan menetelő Jack Sparrow kapitányt. Ez nem véletlen, hisz a figura jórészt az ő elképzelésein alapult, volt is vita a Disney fejeseivel, lévén Depp azt is szerette volna, ha a kapitánynak nincs orra, erre ugyanakkor a közönségfilmet tervező készítők nemet mondtak. Csakhogy amíg egyetlen rész erejéig mókás volt, ahogy furcsán néz, furcsán beszél és furcsán mozog, az újabb és újabb epizódok már csupán azt bizonyították, hogy a stúdió tud olyan összeget kínálni Deppnek, amiért ismét hajóra száll. Közben ráadásul sorra jöttek a rosszabb Tim Burton-filmek, amelyekben Depp hiába vett magára más és más jelmezt, hiába sminkelték felismerhetetlenre, ő mindig ugyanabból az eszköztárból dolgozott, amelyből A Karib-tenger kalózai-filmekben is élt. A Charlie és a csokigyár már inkább kínos volt, az Alice Csodaországban szimplán csak érdektelen, de Az utazóhoz, a Éjsötét árnyékhoz, a Rumnaplóhoz és A magányos lovashoz hasonló filmekről már sütött, hogy Deppet magába szippantotta Hollywood, és képtelen nemet mondani.
| ||
Ezek a filmek azonban azt is bizonyították, hogy Depp még mindig keresett sztár, aki a 2010-es évek elején az egyik legjobban fizetett színész volt. És voltak ugyan anyagi gondjai, de ezek nem indokolták, hogy mindent elvállaljon: csak 2013 óta 12 nagyjátékfilmben szerepelt, és nehéz ezek közül olyat említeni, amelyre jó szívvel lehetne visszaemlékezni. Közben sorra jöttek a botrányok is: Depp összeveszett egykori menedzsmentjével, bulvárcikkekben értekeztek arról, milyen hülyeségekre szórja a pénzt, és volt felesége, Amber Heard kitálalt erőszakos viselkedéséről. Legutóbb pedig egy fénykép kezdett terjedni az interneten, ami kapcsán elkezdődött a találgatás, hogy beteg-e Depp, vagy csak egyszerűen ramaty állapotban van.
Mintha kezdene visszatérni
Innen szép a visszatérés. Ám mintha Johnny Depp megpróbálna túllépni a vonzó fizetési jegyzékeken, és újra megválogatja a szerepeket. Legutóbbi feltűnése a Gyilkosság az Orient expresszenben egyáltalán nem volt kínos, igaz, Kenneth Branagh mindössze egy pár mondatos szerepet adott neki, mivel a film negyedénél meg kellett halnia. Ősszel pedig egy olyan krimiben tűnik fel, ami még passzol is a karakteréhez: az amerikai rapperek meggyilkolását feldolgozó City of Lies Depp alma materében, Los Angelesben játszódik, és egy sötét, korrupcióval teli kriminek ígérkezik, ami kevés teret enged a ripacskodásra. Persze, utóbbira A Karib-tenger kalózai újabb felvonásaiban biztosan lenne lehetősége, de ha észnél van, Sparrow kapitány jelmezét a jövőben inkább hanyagolja.
Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!
