Ha botrányt nem is okozott, A Király éppen elég érdekes volt ahhoz, hogy pár hétig ismét Zámbó Jimmy neve pörögjön a bulvármédiában. Az RTL újonnan induló streamingfelületére gyártott tízrészes sorozatot büszkén promotálja az énekes fia, Krisztián, özvegye, Edit asszony, Fásy Ádám és Schmuck Andor meg – akiket a Ripost újságírói vagy Hajdú Péter örömmel hangosítanak ki – arra panaszkodnak, hogy ők kimaradtak a filmből. A Jimmy-rajongók ki vannak akadva: a király ugyanis a sorozatban meztelen. A finom hangú énekes, aki hiperérzékeny balladákat búg, magánéletében és a színfalak mögött saját ösztönei felett uralkodni képtelen prosztó, ráadásul unalmas is. „Ez a sorozat bemutat mindent, csak azt nem, milyen volt Apu valójában!!!” – kommentelte Sebastian, a zenész fia a Facebookon.
A magyar bulvár persze fárasztó és egyhangú, de Zámbó Jimmy élete valóban filmre kívánkozik: vele ugyanis feltámasztható a rendszerváltás békés átmenetének, majd a kapitalizmus zűrzavaros betoppanásának időszaka, ráadásul a nosztalgia övezte nyolcvanas, kilencvenes és nullás évek, aminek persze „retroszánsza” van. A kor egyik hőse éppen az énekes volt. Jimmy korlátlan becsvágya csak ekkor találkozhatott a hirtelen megnyíló, lehetőségekkel teli világgal, önpusztító hajlama pedig a törvényszerű csalódással, ami a magyar társadalomban pár év után általános volt.
Ma, amikor a lopást és a csalást intézményes, intézményesen unalmas szintre emelték a hatalomban lévők, elképzelhetetlenek a mindennapos jelenetek: felrobbanó autók, védelmi pénzre utazó erőszakmaffia, illegális játékgépek. Egzotikusnak ható göndör haj és nem szép arc, Jézus-ikonokat idéző portréfotók és erőlködés nélkül megszólaló tenor, feltűnő ékszerek, szegény gazdagság, angolul rosszul vakeráló self-made man – így állt össze a Jimmy-imidzs a nyilvánosságban.
Az iránta való rajongás máig érthetetlen sokak számára, halálakor György Péter „két Magyarországról” írt az ÉS-ben: „Van az az ország, amelyben Jimmy uralkodott, s van egy másik, ahol javarészt kiállhatatlan senkinek tekintették, bár énektudását – ama bizonyos négy és fél oktávot – itt is elismerték.” A fénykorát élő bulvármédia és a kereskedelmi tévék hamar felfedezték maguknak, és újra és újra pénzzé tették a figuráját. A Király akár a legutolsó bőrnek is tekinthető, hacsak Jimmynek nem nő újabb bőre, másrészt viszont több mint tisztességesen megcsinált sorozat, amire az Aranyélet vagy a Terápia után azt mondhatjuk, jó nézni.
A tízrészes A Királyt Kovács Dániel Richárd, Zomborácz Virág és Kovács István rendezte, Zomborácz vezetésével, Akar Péter és Bárány Márton írta. Nem csak az érdekelte őket, hogy mi az igazság Jimmy életével kapcsolatban, hanem az is, hogy miért érdekes nekünk ez az időszak, ami a mai kiszámított impaktú, meglehetősen egyhangú és algoritmusvezérelt médiakorszakunkból igazi vadnyugatnak tűnik. A sorozat látványosan animált főcíme Shakespeare-i királydrámát sejtet, az időben ugráló cselekmény pedig azt, hogy ebben a történetben nem a linearitás irányít. A jelen, a múlt és a jövő folyton alakítják egymást.
Jimmy hazugsága, miszerint fellépett és lemezt készített Amerikában, máig tartja magát, ahogy az is, hogy komoly alvilági kapcsolatai voltak, vagy hogy a felesége által kitervelt gyilkosság áldozata lett. Közben pedig újra és újra felvillantja Jimmy és kora szociológiai ellentmondásait: a ’89 előtti időszak kultúrpolitikájának ostoba szemellenzőit, a nők és a szegények helyzetét, s azt a nyomort, ami végsősoron a Jimmy-rajongás táptalaja. Ebben már az is benne van, hogy a gazdagság, a hatalom és az ikonikus személyek bálványozása éppenséggel a nyomorból fakad.
A mozaikokból megismerjük Jimmy gyerekkorát, érzelmileg hideg édesanyját, rögtön megmutatkozó vágyát arra, hogy szeressék, de megismerjük tehetségét is, ami akkor a legszimpatikusabb, amikor még senki. A fiatal Jimmyt Olasz Renátó alakítja, az idősebbet Nagy Ervin. Nehezen megszokható választás, a két színész nehezen gyúrható egy karakterré a nézői fejekben, nem is rajongtam érte: mindenesetre indokolható, mert a kontraszt tényleg nagy a szerethető, feltörekvő művész és az önelégült, B-kategóriás popsztár között. Bár az rockéletrajzi filmek divatját éljük (Bohém rapszódia, Rocketman),
A Király azonban annyiban más, hogy nem várja el a nézőtől, hogy szeresse az alanyát.
Sőt, jobban apellál azoknak a tetszésére, akik Jimmyben sérült, kiállhatatlan figurát látnak. Az énekes olyan művész volt, aki tízéves karrierjében nem volt képes a megújulásra, úgy tűnik, minél magasabbra került, annál kevésbé törődött a zenével. Ízlésficamát a sorozat a személyiség fogyatkozásában keresi. Jimmy volt az, aki szégyentelenül énekelte: „Azért, hogy szeressenek, azért van minden, azért a harc a vágy”, megvetette a rajongóit és rosszabb pillanataiban megvetette saját magát is.
Anyja hideg volt hozzá, megspórolta az elismerést és a szeretetet, és ha a Jimmyben tudatosult is a gyermekkori trauma („ha látsz egy gyermeket, kit senki nem szeret, érzed azt, mit érzek régen én”), túllépni sosem tudott rajta. De a sorozat ítéletet mond a magyar operettország felett is, amelyben az elfogadottabb művészek, Demjén Ferenc vagy Delhusa Djon sem jobbak annál, akit megvetnek.
A Király tele van ragyogó alakításokkal. Bár Nagy Ervin az utolsó kis apróságokig igyekezett elsajátítani Jimmy manírjait, nehéz elfeledkezni róla, hogy nem színészt látunk a képernyőn. A mellőzött feleség, Edit szerepében Schell Judit brillírozik: emlékezetes jelenet, amikor szinte szégyenkezve vallja be, hogy ő bizony szereti a férje zenéjét, majd az Egy jó asszony refrénje közben veszi tudomásul, hogy már megint nem kezelik méltón – de „mindent megbocsát”. A sorozat felfedezettje Zámbó Krisztián szerepében Georgita Máté. A nagyobbik fiú zűrös felnövéstörténetének egy egész epizódot szenteltek az írók, ebben a megmintázott cameószerepben tűnik fel.
Csákányi Eszter a sztárra piócaként tapadó rajongó vénasszonyt, Hulé Évát alakítja, aki később sokat tett azért, hogy az özvegyet befeketítse a rajongók előtt. Szórakoztató a Zámbó testvéreket alakító hármas (Rainer-Micsinyei Nóra, Ötvös András, Schruff Milán), telitalálat Szalay Bence a sztártestőr Tóth Krisztián személyében, de Dankó István is mint a Magneoton-igazgató Joós István. Jimmy menedzsere Thuróczy Szabolcs – az egyetlen, aki el tudja viselni az énekes „lóbaszó egóját”. Az írók érdeme, hogy a javíthatatlan macsó mellé nagyszerűen változatos női alakokat helyeztek – a legfontosabb szeretőt, Háfra Marit (Bíró Panna Dominika), akinek egyénisége nem fért meg a király mellett, vagy a fiatal Editet (Staub Viktória), aki kezdettől fogva hajlott a személyisége feladására.
Nem véletlenül hasonlítottam fentebb a Jimmy-sorozatot királydrámához: csak éppen az a kérdés, hogy létezik-e ez a királyság. A záróepizódban az ismert toposzt látjuk: a főhős saját kiállhatatlansága miatt szinte egyedül marad, utolsó nyaloncai is csalatkoztak benne, csak az együgyű rajongó és a tőle válni készülő felesége marad mellette. Az utolsó jelenetben azonban mégis látjuk Zámbó Jimmy királyságát, épp olyan fényes és giccses, mint a róla szóló csillámló képek, GIF-ek és klipek, és ez az a királyság, amiből a hátramaradt családtagok azóta is élnek, de új hajtást hozni, újraértelmeződni, új értelemmel megtelni azóta sem tud. Ahogy Jimmy sem tudott életében megújulni.
A sorozat egyik epizódjában egy finnyás újságíró-műsorszerkesztő (Alföldi Róbert) kifejti a királynak, hogy ízléstelen és émelyítően giccses zenéje visszaveti az ország kulturális fejlődését. Egy másik jelenetben egy mélyszegénységben élő rajongóval találkozunk (Döbrösi Laura), aki előtt Jimmy istennek, idolnak tűnik. Kinek van igaza? A kisujját eltartó sznobnak, aki tud az ország fizikai és szellemi szegénységéről, de nem mutat belőle kiutat, vagy a lánynak, aki megéli ezt a nyomort, de egérutat csak a fantázia birodalmába talál?
Vannak hibái — a legfeltűnőbb talán az, amikor a főhős egy olyan Edda-nótát énekel 1979-ben, amit a zenekar csak két évvel később adott ki, de a sorozat gyengeségei közé sorolom azokat a jeleneteket is, amelyek Jimmy erőszakosságát, elviselhetetlenségét sulykolják újra és újra. Mindezekkel együtt A Király az utóbbi évtized egyik legjobban sikerült magyar sorozata, és az biztos, hogy a készítők igazán nagyot vállaltak vele. Az énekes halálát megörökítő jelenetből az is kiderül: semmi szép nincs az „egyszer fent, egyszer lent” életekben. A vége többnyire szörnyű.
