Film

Csináld magad megváltás

Jan Komasa: Corpus Christi

Mikrofilm

Egy egyszerű famunkásból megváltó lesz.

A lengyel Jan Komasa filmje úgy játszik a keresztény szimbolikával, hogy közben végig nagyon józanul a realitás talajához tapad; szinte észre sem vesszük, hogy a nyers hit és az intézményes vallás ellentétéről nézünk szikár parabolát. A Corpus Christi alapja valós történet, egy a Lengyelországban jellemző abszurd esetek sorából, amikor egy civil papnak álcázza magát, kihasználva a reverenda és a katolikus formalitás keltette tiszteletet.

A fiatal, szinte lángoló Daniel egy meg nem nevezett bűn miatt tölti az idejét javítóintézetben. Igaz, legelőször akkor látjuk, amikor segítőkészen az ajtót figyeli, amíg egyik társát a fiúk összeverik a fémmunkás-szakkörön, de hamar kiderül, hogy egész más dolgokhoz is asszisztál. Az intézmény papjának, Tomasz atyának is ministrál, aki meglátja a nyers, ideges fiúban az isteni szikrát. Látja, hogy megvolna benne az akarat és a tehetség, hogy pap legyen, de a szeminárium nem fogadna be egy büntetett előéletű fiatalembert. Hiába lelte meg azt az utat, amelyik a legbiztosabban elvezethetné személyes megváltásához, a megbocsátás elvére építkező katolikus egyház épp ezt tagadja meg tőle. Ám amikor Daniel szabadul, váratlan lehetőség hullik az ölébe: egy kis falu fűrészmalmába menne dolgozni, s ott betévedvén a templomba véletlenül papnak nézik, ő lenne az, aki az ideiglenesen rehabra száműzött idősebb plébánost helyettesíteni fogja.

Komasa nagyon könnyen vihetné komédia felé filmjét, de ehelyett egy izzó és szikár drámát épít, amely feltárja, hogyan lehet a hit a bűn, az önáltatás, de a megváltás forrása is. A falu, ahová Daniel plébánosként beveszi magát, egy friss traumától szenved. Autóbalesetben meghalt hat fiatal a faluból. Mindenki az idősebb sofőrt hibáztatja, akit a lakosok nyomására Daniel elődje nem temet el. A közösségi dráma mélysége csak lassan tárul fel az ifjú álpap előtt, aki elhatározza, hogy megtisztítja a falut és felszínre hozza az elfojtott fájdalmakat. Megvan hozzá a tőkéje is, hiszen improvizált, s minden katolikus konvenciót szétfeszítő prédikációi megnyerik a fásult híveket. Akik eddig birkaszerű, üres formalitássá merevedett „hitből” úgy tettek, mintha nem vennék észre az előző plébános iszákosságát, akik már csak gépiesen, valódi megbánás nélkül sorolták piti vétkeiket a gyóntatófülkében, akik elhitték, hogy a vasárnapi mise látogatása kiegyenlíti a szívükbe férkőzött gyűlöletet, azok Daniel érkezésével hirtelen újfajta szomjúságot fedeznek fel magukban. Többen érzik, hogy a fiú nem teljesen felel meg a papi kritériumoknak (és talán sok mindenben hazudik is), mégis hagyják magukat „megvezetni”, mert olyasmit nyújt, amit eddig nem kaptak. Akik eddig az intézményes vallás megcsontosodott, bűnökkel terhelt, recsegő-ropogó keretei közt éltek, hirtelen rálelnek a szabadon megélt, saját igények szerint kialakított hitre.

Ennek a fordulatnak nem volna hitele, ha Komasa nem a termékeny feszültségtől szinte remegő Bartosz Bieleniára bízná Daniel szerepét. Bielenia egy valószerűtlen Krisztust kelt életre, aki szétrobbantja a formalitást és a dogmákat (amelyek őt magát is távol tartják a vágyott megváltástól), akinek gyönyörű az arca és a teste, akibe a hívek többsége beleszeret. Nagyon tiszta, mégis nagyon testi Bielenia alakítása, így domborítja ki a Danielben egyszerre munkáló égi és földi vágyakat. Üvölt, nevet és levetkőzik a hívek előtt, hogy katarzist csikarjon ki belőlük, ha kell, verekszik és sárba térdepelteti a korrupt településvezetőket, akik azt várják tőle, hogy a fűrészmalom megáldásával hitelesítse üzelmeiket.

A rendező lassan bontakoztatja ki a drámát (időnként a kelleténél kicsit komótosabban is), türelmesen építi fel a feszültséget, melyek forró gócpontokba rendeződnek a cselekményben. Ám a feszültség csak ritkán fakad Daniel lebukásának lehetőségéből (bár egyik volt rabtársa leleplezhetné), inkább a fiú tevékenysége nyomán felszínre törő konfliktusok táplálják a Corpus Christi lángját. Paradox módon egyszerre gyógyítja és teszi beteggé a gyülekezetet: segít enyhíteni a szülői gyászt, ugyanakkor megmutatja, hogy a halott gyermekek sem voltak bűntelenek, feltárja a falut mérgező korrupciót, de felborítja az érzékeny status quót, és amikor elkerülhetetlenül lelepleződik, még nagyobb zavarodottságban hagyja a híveket, mint ami érkezésekor várta.

A Corpus Christi első ránézésre a vallást kritizáló filmnek tűnhet, pedig csak az egyház viselt dolgait kifogásolja. A hittel nagyon is elfogadó, még akkor is, ha hazugságra épül. Ugyanakkor módfelett szkeptikus a tekintetben, hogy a személyes, egyedi módon megélt hitnek mennyi ereje és lehetősége van megreformálni a korrupcióval, bűnnel és vak tekintélyelvűséggel terhelt egyházat.

Forgalmazza a magyarhangya

Neked ajánljuk