Fél lábbal már Tarkovszkij világában élünk, hasznos lesz gyorsan feleleveníteni az emlékeinket!

  • Szabó Ádám
  • 2020.03.26 11:57

Mikrofilm

Felboruló világrend, a hit egyszerre nyugtató és nyugtalanító érzése, az élet értelmének újra és újra felmerülő kérdése... Ismerős?

"Számomra Tarkovszkij a legkiválóbb (rendező), aki új nyelvet talált fel, olyat, amely igaz a film természetéhez, hiszen úgy rögzíti az életet, mint egy visszatükröződés, mint egy álom" – nyilatkozta Bergman a szovjet rendezőről. Ha van alkotó, akinek filmjei elmélyülést, a külvilág teljes kizárását kívánják, az – talán Bergman mellett – pont ő. A kényszerű szobafogság tehát tökéletes alkalmat kínál arra, hogy elmerüljünk Tarkovszkij művészetében: lassú folyású, meditatív alkotásai mintha nem is evilágon játszódnának, filmjei saját idővel, saját univerzummal rendelkeznek. Most talán pont erre van szükségünk: olyan álomszerű, szimbólumokkal dúsított mozikra, melyek a lét, a hit és az alkotás kérdéseire keresik a választ.

Tarkovszkijt már a saját korában elitistának bélyegezték, filmjei pedig ha lehet, idővel még távolabb kerültek az átlagos filmfogyasztók igényeitől, ma egyre kevesebb a saját, zárt világának szabályai szerint alkotó rendező, az auteurök kultuszának leáldozott. Egy Solaris vagy Andrej Rubljov nem épp Netflix-kompatibilis néznivalók, befektetést kívánnak a nézőtől, ráadásul tuti, hogy utána nem kívánunk gyors egymásutánban még pár mozit ledarálni, akármit is ajánlgat automatikusan a platform. Ezeket a filmeket jól meg kell rágni, hogy ne feküdje meg a gyomrunkat, utána pedig lehetőleg meg kell nézni a rendező többi művét is, majd idővel újra elővenni az összeset. Szerencsére erre akad lehetőség: az Openculture jóvoltából Tarkovszkij 7 filmjéből 5 is nézhető eredeti hanggal, angol felirattal.

false

"Természetes módon mozog az álmok szobájában. Nem magyaráz. Mit is kéne megmagyaráznia?" – tette fel Bergman a nagyon is költői kérdést. Darabszámra kevés, ám mégis roppant nagy életművén azonban nehéz lehet fogást találni, épp ezért a BFI két megközelítést javasol. Az egyik szerint kezdjük az ismerkedést első filmjével, az Iván gyermekkorával, melyen már érezhető a rendezőre jellemző valamennyi stíluselem, ám a film még mindig elég konvencionális és magán viseli a szovjet háborús mozik hatását is. A másik út az egyik legtipikusabb Tarkovszkij-filmet, a Sztalkert javasolja kezdőpontnak: a Sztrugackij testvérek könyvéből készült sci-fi rejtvényekkel teli, filozofikus mű, cselekménye mégis követhető. Számos kapcsolódási pontot kínál a nézőknek: ott van például a Zóna rejtélye, melyre ráadásul a ma kísérteties fényt vet a csernobili katasztrófa emléke, a filmet Csernobilhoz közel forgatták, a szerencsétlenség pedig hét évvel a bemutató után történt.

false

A következő lépés lehet akár a rendező másik sci-fi-je, a Solaris is, mely még inkább a történet pszichológiai és érzelmi rezgéseire, az az által felvetett bölcseleti és erkölcsfilozófiai kérdésekre koncentrál. Szokás Kubrick 2001: Űrodüsszeiájához hasonlítani, bár az jóval látványosabb és nézőbarátabb mozi, hogy Stanislaw Lem regényét csak Tarkovszkij tudta így vászonra álmodni, arról árulkodik a George Clooney főszereplésével készült 2002-es remake is. Ha bejött az Iván gyermekkora, bátran vágjunk bele az Andrej Rubljovba is, mely egy ikonfestő életét mutatja be két részben, közel három órán át. A film egyszerre realista és álomszerű, epikus, és nagyon is intim: az alkotó, a szabadság, a hagyomány, a hit és a származás feszülnek benne egymásnak.

A Tükröt a rendező egyedülálló mesterműveként és egyben legszemélyesebb műveként szokás emlegetni. Ez talán a legnehezebben befogadható mozija is: önéletrajzi ihletésű, töredezett szerkesztésű, mely az álmok asszociatív logikája szerint bontakozik ki. Ez Tarkovszkij legjobbnak értékelt filmje a Sight & Sound 2012-es szavazása szerint is, mely talán a legteljesebb, ilyen jellegű toplista: a kritikusok minden idők 19. legjobb filmjének szavazták meg, míg a rendezők szerint ez minden idők 9. legjobb filmje.

Neked ajánljuk