Ezek voltak James Caan legjobb filmjei

  • narancs.hu
  • 2022. július 8.

Mikrofilm

A keresztapa Sonnyjaként a 82 évesen elhunyt James Caan örökre beírta magát a filmtörténelembe, és karrierje során több mint 130 filmben szerepelt. Ezekből válogattunk. 

82 éves korában szerda este elhunyt James Caan Oscar-jelölt hollywoodi filmlegenda, aki legismertebb alakítását Francis Ford Coppola A keresztapa című filmjében nyújtotta. Az elmúlt években kikerült a reflektorfényből, ám filmográfiája így is terjedelmes, több mint 130 szerep kötődik a nevéhez. Összeszedtük a legjobbakat.

El Dorado (1966)

Caan karrierjét színházi szerepekkel kezdte, majd vendégszereplőként tűnt fel olyan sorozatokban, mint a The Untouchables, a Ben Casey vagy a The Alfred Hitchcock Hour. Első jelentősebb filmes szerepe az 1964-es Nő a csapdában című thriller volt, melyben Olivia de Havilland egy liftben ragadt nőt alakított. Először azonban nem ebben, hanem Howard Hawks El Doradojában figyeltek fel rá – itt ő alakította John Wayne fiatal, Mississippi nevű partnerét.

Az esőemberek (1969)

A színész ebben a filmben dolgozott először későbbi legendás alkotótársával, Francis Ford Coppolával. A drámai road movie középpontjában egy nő áll (Shirley Knight), aki miután megtudja hogy terhes, elmenekül férje és addigi élete elől, hogy felfedezze, mi egyebet tartogat számára az élet. Útja során legnagyobb hatással a Caan által alakított, Kilgannon nevű agysérült futballista van rá, akit stopposként vesz fel.

Brian’s Song (1971)

Caan ez a gyöngyszeme kevésbé ismert, hiszen elkerülte a mozikat – ám Buzz Kulik alkotása minden idők egyik legsikeresebb tévéfilmje, amely 5 Emmyt is elnyert; Caannak viszont be kellett érnie egy jelöléssel. A sztori egy drámai barátságról szól: Gale Sayers és Brian Piccolo ugyanazért a pozícióért versenyeznek a Chicago Bears amerikaifutball-csapatban; egyikük fehér, a másik fekete, mégis lelkitársakká és egymás támaszaivá válnak mikor kiderül, hogy egyikőjük halálos beteg. A film igaz történeten alapul.

A keresztapa (1972)

Nemcsak a színész karrierjének legfontosabb, Oscarra jelölt szerepe, de a filmtörténet egyik legjelentősebb mozija is egyben, mely tele van emlékezetes jelenetekkel – ezek közül is kitűnik azonban a Don fiának, a Caan alakította forrófejű Sonnynak a halála. A színész eredetileg Michael szerepére jelentkezett, ám végül azt Al Pacino kapta meg. A végeredmény nem is lehetett volna tökéletesebb: Caan kiválóan ellensúlyozta Pacino nyugodt, megfontolt alakját.

A szerencsejátékos (1974)

Karel Reisz krimi-drámájának címszerepében Caan egy irodalomprofesszort alakít, akinek szembe kell néznie súlyos szerencsejáték-függőségével. A filmet a korabeli kritika elsősorban a főhős alakjának kidolgozottsága miatt méltatta – a hasonszőrű szerencsejátékos filmekkel ellentétben ugyanis Reisz a talmi csillogás helyett a lélektani drámára helyezte a hangsúlyt.

Funny Lady (1975)

A romantikus komédia elsősorban Barbara Streisand-moziként maradt meg az emlékezetben, ő alakítja ugyanis Fanny Brice énekest a címszerepben. Caan azonban a showman Billy Rose-ként méltó párja, ráadásul ez az egyik első jelentős alkalom, amikor nem valamilyen erőszakkal vagy belső vívódással küzdő szereplőt játszott.

Rollerball (1975)

Még ugyanabban az évben visszatért azonban a rá leginkább jellemző karakterhez: Norman Jewison klasszikussá nemesedett szatirikus-disztópikus akció-thrillerében egy népszerű sportolót alakít, aki maga is részt vesz az életre-halálra zajló görkorcsolyás játékban.

Bombasiker (1976)

Mel Brooks szatírájában Caan bebizonyította, hogy a sok keményfiú-szerep után sem áll távol tőle az önirónia – Anne Bancroft, Liza Minnelli, Burt Reynolds és Paul Newman mellett ő is magát alakítja. A sztori egy rendezőről és fura barátairól szól, akik igyekeznek 40 év után ismét tető alá hozni egy némafilmet.

Az erőszak utcái (1981)

9 évvel A keresztapa után ismét maffiafilmben tűnt fel: egy széftörőt játszik, aki visszavonulása előtt még egy utolsó balhéra készül. Michael Man rendezői debütálásában azonban a külsőségek ellenére egy nagymenő bűnöző helyett inkább egy mesterembert igyekezett alakítani, akinek a pénz helyett saját szakértelme számít.

Tortúra (1990)

Stephen King írásai közül sokból készült már film, alig akad azonban, ami jobb mint Rob Reiner thrillere. Ebben Caan alakítja a híres írót, aki autóbalesete után egy elvakult rajongója csapdájába esik. A mozit elsősorban a hangulatteremtés és az alakítások miatt díjazták, Kathy Bates megérdemelt módon az Oscart is elnyerte vele.

Első állomás: Las Vegas (1992)

Ismét egy példa arra, hogy a humor sem áll távol tőle: ismét egy szerencsejátékost alakít, ráadásul megcsillantja A keresztapa-beli karakterének paródiáját is. Andrew Bergman romantikus szösszenetében Nicolas Cage karaktere az anyja halálos ágyánál tett ígérete ellenére úgy dönt, mégis elveszi barátnőjét, ám Las Vegasban hatalmas tartozást halmoz fel, és csak Caan ajánlata segíthet rajta.

Petárda (1996)

„Anderson a megfelelő színészeket választotta. Legkockázatosabb döntése James Caan castingja volt” – írta a New York Times Wes Anderson korai remekéről. Sokak szerint ez volt a színész egyik legjobb szerepe, hiszen itt egyszerre élhette ki humoros oldalát és mutathatta meg, hogy annyi alakítás után még mindig képes új színt vinni egy erőszakos figurába.

Dogville – A menedék (2003)

Ismét egy maffia-karakter, de ezúttal is valami új, eddig nem látott megközelítésben. Lars von Trier kiváló avantgárd opuszában Nicole Kidman a krétával, jelzésszerűen ábrázolt díszletekben a maffia elől menekül – ezek vezéreként tűnik fel Caan, a rejtélyes Big Man szerepében.

Mi a manó (2003)

Karrierje végén Caan több bugyuta vígjátékban is feltűnt, a Mi a manó azonban azon üdítő kivételek közé tartozik, amely kiállta az idő próbáját, és ma már klasszikus karácsonyi mozinak számít. Ebben a Will Farrell alakította felnőtt manó felkerekedik, hogy megtalálja igazi apját – aki nem más, mint a Caan játszotta Walter Hobbs, a szívtelen fráter, aki ráadásul a Télapó virgácslistáján is szerepel.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk