„Ha meg akarunk szabadulni valamelyik ellenzékitől, ezeket a módszereket fogjuk használni”

Mikrofilm

Befejezte 145 napon át tartó éhségsztrájkját a krími filmrendező, mivel a hatóságok kilátásba helyezték a kényszertáplálását – Interjú Aszkold Kurov rendezővel.

Oleg Szencov krími filmrendezőt 2014-ben tartóztatták le, majd húsz év börtönbüntetésre ítélték. Az orosz börtönökben fogva tartott ukrán politikai elítéltek szabadon bocsátásáért folytatott, 145 napon át tartó éhségsztrájkját október 6-án fejezte be, mivel a hatóságok kilátásba helyezték a kényszertáplálását. További sorsáról egyelőre nincs döntés. Aszkold Kurov orosz filmrendező az ő történetéről forgatta 2017-es A per: az orosz állam Oleg Szencov ellen című filmjét, amelyről a tavalyi Verzió fesztivál alkalmából írtunk.

Narancs.hu: Még a Krím elcsatolása előtt kezdődött a barátságuk Oleg Szencovval, és a letartóztatásától kezdve figyelemmel is kísérte a sorsát. Mikor vált barátból egyfajta profi tanúvá?

Aszkold Kurov: Három évvel azelőtt ismerkedtünk meg, hogy letartóztatták volna a Krím félszigeten. Kollégákként kerültünk kapcsolatba online, aztán egyszer személyesen is találkoztunk, mikor Moszkvába jött a Gamer című filmje premierjére. Mikor 2014-ben Moszkvában tárgyalni kezdték az ügyét, először csak azért mentem el, hogy a jelenlétemmel támogassam. Aztán mikor azt éreztem, hogy semmit nem tudok tenni, elhatároztam, hogy forgatok egy dokumentumfilmet, hogy az egész világnak megmutathassam, mi történt Szencovval.

Narancs.hu: Mit gondol a művészet funkciójáról olyan helyzetekben, ahol a politika az abszurd tartományában kezd működni?

AK: Fontos volt, hogy megértsem az abszurdum mértékét és aztán filmre tudjam vinni. Az az érdekes, hogy ami egy játékfilmben egyszerűen a nevetségesről vagy a groteszkről szólna, az névvel és arccal azonnal igazi tragédia lesz. És nem csak egy ember és a családja számára. Nagyon sokan vannak ilyen helyzetben Oroszországban és Ukrajnában. Hiszek abban, hogy a dokumentumfilm egyik erénye pont az, hogy empátiát tud ébreszteni és érzelmileg „kinyit” mások élethelyzetére azzal, hogy absztrakt tényeket és fogalmakat valódi emberi sorsok formájában mutat meg.

Narancs.hu: Ilyen körülmények között újra kellett gondolnia a filmes gyakorlatát vagy a műfaji kereteket?

AK: Minden film teljesen új tapasztalat nekem szakmailag és élettapasztalatként is. Általában megfigyelőként forgatok, nagyon sok időt töltök a szereplőimmel, tanúja vagyok az életük eseményeinek, aztán viszont fontos, hogy ők maguk beszélnek ezekről, reflektálnak rájuk. A per esetében ez teljesen más volt. Egyrészt képtelenség volt a főhőssel kommunikálni, másrészt muszáj volt megmutatni a büntetőeljárás minden fordulatát, a pert magát. Tévés eszközöket kellett használnom.

Narancs.hu: Többször nyilatkozta, hogy az orosz állam nem kiszámítható abban a tekintetben, hogy kit büntet, s hogyan statuál példát. Miért hagyták, hogy felvegye a pert, beleértve Szencov manifesztumszerű nyilatkozatát is az ítélethirdetéskor?

AK: Mivel mutatni akartak valamit ezzel a perrel, nem hiszem, hogy az orosz hatóságokat aggasztotta az, hogy nyilvánosságra kerül. Rosztovban, a katonai bíróságon teljesen nyilvános volt a tárgyalás, rengeteg újságíró és érdeklődő volt jelen. Szerintem nem gondolják veszélyesnek a hatóságok, hogy esetleg nagy a meggyőzőereje egy ilyen anyagnak. Ellenkezőleg, minél abszurdabb, annál jobb nekik. Mintha azt mondanák: „Ha meg akarunk szabadulni valamelyik ellenzékitől, ezeket a módszereket fogjuk használni. Bárkit abba a börtönbe tudunk tenni, amelyikbe csak szeretnénk, amilyen váddal szeretnénk, még bizonyíték sem kell.”

false

Narancs.hu: Mit gondol a Szencovra irányuló nemzetközi figyelemről? Nem lehet, hogy épp e figyelem csak megerősíti Putyin azon elhatározását, hogy nem engedi szabadon Szencovot?

AK: Azt hiszem, ebben a helyzetben nem volt szabad hallgatni és értelmetlen is lett volna: az, hogy a politikai foglyokat nem engedték szabadon, mentették fel vagy cserélték ukrán börtönökben fogva tartott orosz állampolgárokért, nem a nemzetközi nyomás és figyelem miatt van. Nem a nemzetközi nyomás miatt engedték végül szabadon négy évvel ezelőtt Mihail Hodorkovszkijt és a Pussy Riot két tagját. Arra tudok csak gondolni, hogy Putyin valami ajánlatra vár, amit nem kapott meg egyelőre.

Narancs.hu: Hogyan próbálja Szencov túlélni a börtönt? Mesélne kicsit a Labitnangiban, a börtönben tett látogatásáról?

AK: Idén június 4-én találkoztam vele. Teljesen váratlan volt mindenkinek, hogy a börtön vezetősége engedélyezte a látogatást. Én abszolút nem számítottam rá, csak azt terveztem, hogy az utazást felveszem Szencov ügyvédje számára. Oleg nem panaszkodott se a börtönről, se bármi másról. Az érdekelte, mi történik a világban, mi van a mozikban, mi történik a barátai életében. Megköszönte a támogatást és azt kérte, írjunk neki. Azt mondta, forgatókönyveken dolgozik. De nagyon sápadt volt, sovány és elgyötört. Nyilvánvaló volt, hogy testileg nagyon nehéz neki az éhségsztrájk.

Narancs.hu: Kevés a remény, hogy Szencov kiszabaduljon. Pár napja azt nyilatkozta, hogy elvesztette a reményt és már hypoxiás állapotban van. Innen már gyakorlatilag lehetetlen felgyógyulni. Mit tehetünk most, és hogy látja a saját szerepét?

AK: Nincs semmi tippem vagy megoldási javaslatom. Annyit tudok, hogy az egész világot emlékeztetni kell arra, hogy Szencov haldoklik egy orosz börtönben, és az ukrán politikai foglyok szabadon bocsátását kéri. Muszáj új csatornákat találnunk, amiken terjeszteni lehet ezt az üzenetet. Ilyen szempontból a filmem betöltötte a célját. Másfél éve tüntetések és tiltakozások zajlanak, sokan írnak nekem szerte a világon, akik a filmből értesültek Oleg történetéről és segíteni akarnak.

Narancs.hu: Merre tart ma Oroszország? Ugyan szinte lehetetlen általános érvényű tanácsokat adni, de mégis, mit tehet egy értelmiségi ilyen elnyomás közepette?

AK: Sajnos az nyilvánvaló, hogy Oroszország úton van vissza egy totalitárius berendezkedés felé, amelyben az ellenvéleményeket elnyomják. Persze ez nem pontosan olyan, mint a szovjet verzió volt, legalábbis addig, ameddig vannak független információforrások és a határok nyitva állnak. Szerintem a legjobb tanácsot Oleg maga adta a tárgyalóteremben: tanuljunk meg nem félni. Az egész rendszer logikája a félelemre alapul, így a legjobb módja az ellenállásnak az, ha nem félünk.

A per: az orosz állam Oleg Szencov ellen című film elérhető az interneten, egyebek mellett a vimeón is.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.