Magyar Narancs: Sandra, a filmbeli feleség előszeretettel hívja magát Lady Abbottnak, mert a férjét épp kitüntette – a Brit Birodalom Rendjébe választotta – a királynő. Ez önnel is megtörtént nem is egyszer: először a tiszti, majd a parancsnoki fokozatot kapta meg. Csak nem Lady Stauntonnak kellene szólítanom?
Imelda Staunton: Tudja mit, hívjon csak őfelségének! De semmi esetre sem Lady Stauntonnak.
MN: Mennyivel előnyösebb, ha az ember már nem is tiszt, hanem egyenesen a Brit Birodalom Rendjének parancsnoka?
IS: Nézze, egy dolog biztos, ettől még semmit sem adnak olcsóbban a boltban. Ha őszinte akarok lenni, ezek a címek nem fejeznek ki mást, mint valami hivatalos köszönetfélét. Attól tartok, sem a tiszti, sem a parancsnoki ranggal nem jár semmi kiváltság. De legalább találkoztam a királynővel. Az első kitüntetést ő adta át, a másodikat Vilmos herceg.
MN: A Táncterápiában nemcsak prózai, de táncos feladatai is adódtak. Olyan musicalszínészi múlttal, mint amilyennel ön dicsekedhet, ez meg sem kottyanhatott.
IS: Mi tagadás, valóban akadnak musicalek a múltamban, van egy kevés énekes és táncos tapasztalatom. Ami persze hasznos volt, de ez nem azt jelenti, hogy félvállról vettem volna a feladatot, szorgalmasan próbáltam, mint mindenki más. És mondhatom, egész jól helytálltunk, amikor eljött a nagy pillanat. Vegye hozzá, hogy amit csináltunk, az maga volt a gerilla-filmkészítés. Fogtuk magunkat, és London kellős közepén, este 11-kor nekiálltunk táncolni. Ilyenkor azért az idegek is táncolni kezdenek.
| ||
MN: A londoni járókelők értékelték a produkciójukat?
IS: Nagyon is. Ráadásul több közönségünk is volt, mert négyszer-ötször is megcsináltuk a műsorszámunkat. Ha vége volt az egyiknek, visszavonulót fújtunk, az alkalmi közönség szétszéledt, majd újra nekiálltunk új nézelődőkkel. Lelkes fogadtatásra találtunk minden alkalommal.
MN: Még ennél is lelkesebb fogadtatásra találtak a rendes színpadon előadott musicalalakításai. Az egyik leghíresebb szerepe Rose mama volt Stephen Sondheim Gypsy című musicaljében. Ha jól tudom, Sondheimmel közeli munkakapcsolatot ápol.
IS: Nagyon is, Sondheim és én afféle ímélbarátok vagyunk. A próbákon nincs ott, de a főpróbákon, az elsőn vagy a másodikon mindig megnéz. London szereti Sondheimet, ezt ő is érzi. Látja, ez az igazi kiváltság, hogy az elmúlt hat évben sorra játszhattam a nagy Sondheim-musicalekben; a Gypsyben, a Sweeney Toddban és a Folliesban.
MN: Hogyan kezdődött az ímélbarátságuk?
IS: Amikor 1990-ben szerepeltem az Into the Woods című musicaljében, még nem ismertem közelebbről. De amikor a Sweeney Toddban felléptem, a lelkemre kötötte, hogy a Gypsyt is meg kell csinálnom. Természetesen visszakoztam. Hát, így kezdődött a levelezésünk. Ő is járt nálunk, a házunkban teára, mi is jártunk nála, a házában vacsorára. A Sweeney Todd az oka mindennek.
MN: A Táncterápiában Timothy Spall a partnere. Ő is, akárcsak ön, Mike Leigh közeli munkatársa, és ő is, akárcsak ön, a Harry Potter-univerzum megbecsült tagja.
IS: Elég régi ismeretség a miénk, a hetvenes évek közepén Tim és én egy időben végeztük a színészképzőt. A Harry Potterben nem volt közös jelenetünk, de egy tévéfilmben dolgoztunk együtt, és persze a régi ismeretség mindent megkönnyített, nem mintha bármit is meg kellett volna könnyíteni. Tim nagyon nagy színész, a humora ellenállhatatlan, sikerült is állandóan megnevettetnünk egymást.
MN: Mit gondol, Mike Leigh hajlandó lenne megrendezni egy olyan keserédes, feel-good komédiát, mint a Táncterápia?
IS: Ki van zárva. Mike sosem rendez olyan filmet, amit nem ő maga írt.
MN: Kinézetre, öltözködésre, hajviseletre mintha lenne némi hasonlóság Sandra, a Táncterápia sznob felesége és Harry Potter életének megkeserítője, a Mágiaügyi Minisztériumból szalasztott Dolores Umbridge között.
IS: De van egy óriási különbség! Sandra sosem viselne rózsaszínt! Az már igaz, hogy mindketten agyonmanikűrözött, élre vasalt nőszemélyek, ez a magabiztosság érzetét kölcsönzi nekik. Sandra egy kertvárosi előkelőség, aki nagyon magasan hordja az orrát. A dizájnerruhákon innen, de a teniszklubtagságon túl – valahol a kettő közt éli az életét. Az öltözete, ideértve a sisakként viselt frizuráját is, egyben fegyverzet is, ez az ő páncélzata. Semmi sem áll távolabb tőlem, mint ez a stílus. A film arról szól, hogy ez a páncélzat hogyan hullik le szépen lassan Sandráról.
MN: Ha szabadon választhatna a Harry Potter-szereplők közül, kit játszana el legszívesebben?
IS: Voldemortot szívesen eljátszanám.
MN: Miért épp őt?
IS: Mert szeretem a sötétséget.
MN: Meglelte ezt a sötétséget eddigi szerepei valamelyikében?
IS: Azt hiszem, igen, Mike Leigh filmjében, a Vera Drake-ben.
Köves Gábor
| Táncterápia Egyszerű, kedves kis darab. Az életét egy rendőrtiszt asszonyaként elpergető, egykori ambícióit a családi rend és béke vastag szőnyege alá besöprő, a nyugdíjba vonulása alkalmából kitüntetett férj révén hatvan fölött végre Ladyvé előlépő főhős éppen a nagy napon szembesül azzal, hogy az ő egyetlenje már évek óta megcsalja. Dacból költözik el fényűző otthonából jó ideje hanyagolt, szegény és hippimentalitását öregkorára sem feladó nővéréhez. Csak átmenetileg tervezi elviselni a túlságosan is életvidám nővért s annak távolról sem a high classhoz tartozó baráti társaságát, ám az elhagyott férj bocsánatért esedezés helyett válóperes papírokat küld, ő pedig, megtűrten a külvárosi panelben, át kell, hogy értékelje életét. Mégsem drámát látunk: a világ éppen így tárul ki előtte, s nemcsak a lehetőség nyílik meg, hogy a karót nyelt műlady visszataláljon ahhoz a jó humorú, vagány csajhoz, aki valaha volt, de még a szerelem is újra megtapasztalhatónak bizonyul.
Richard Loncraine rendezőnek két kiváló eszköze is van ahhoz, hogy mindez ne fulladjon érzelgős giccsbe vagy felszínes poénkodásba. Az egyik az, hogy mind a forgatókönyv, mind a rendezés gyengéd, tapintatos gesztusokkal dolgozik. A vidámságba keserű életismeret vegyül, egyszerre érezzük az egyes jelenetek finom elemeltségét s bennük, a humoros vagy érzelmes lendületű akciókban: a reflexiót az élet valódi kérdéseire. A másik eszközt Imelda Stauntonnak hívják. A brit film általában harcias háziasszonyi szerepekre felkért vagy segítőkész manócskaként azonosítható Kiss Manyija a szemünk láttára fiatalodik rosszmájú, dühödt, vén parvenüből a valódi értékekre ismét fogékony, melegszívű fiatalasszonnyá, aki előtt még ott az egész élet – még ha annak ideje rövidre szabott is. TPP
Forgalmazza a Cirko Film | |||
