Ilyen, amikor Martin Scorsese leteremti az embert

  • narancs.hu
  • 2024. november 21.

Mikrofilm

Ráadásul stúdiófőnökként! Legalábbis az Apple új sorozatában ez történik.

Egy amerikai stúdió vezetőjének lenni korántsem számít olyan biztos munkának, mint korábban. Nem csoda, hogy a Disney két éve visszahívta nyugdíjból saját egykori fejesétEzt a helyzetet mutatja be az Apple új sorozata, a The Studio. Ennek főszereplőjét, Matt Remicket kinevezik a Continental Studios élére, neki azonban nemcsak saját bizonytalanságával és munkatársaival, na meg az egójukról híres művészekkel kell megküzdenie, hanem azzal is, hogy a filmipar a szeme láttára omlik össze. Castingdöntések, forgatások, partik és fogadások, marketingtalálkozók és díjátadók – a műsor igyekszik bevezetni a nézőjét a színfalak mögé, miközben azt is megmutatja, hogyan birkózik meg Remick azzal a feladattal, amely szemmel láthatóan túl nagy falat számára.

A főszerepet az a Seth Rogen alakítja, aki az 1999-ben egy évadig futó kultsorozatban, a Különcök és stréberekben mutatkozott be, de a 2000-es években, Judd Apatow elsősorban férfiaknak szánt romantikus komédiáival (40 éves szűz, Felkoppintva, Superbad – avagy miért ciki a szex?) ismerte meg őt a világ. Azóta készített már nem túl sikeres szuperhősfilmet (Zöld darázs), gúnyolódott Kim Dzsongun észak-koreai diktátoron (Az interjú), amelyre válaszul az ország hackerei feltörték a Sony stúdió szervereit, ahonnan rengeteg dolgot kiszivárogtattak, de alakította Steve Wozniak Apple-alapítót (Steve Jobs) és azt a fickót is, aki ellopta Pamela Anderson és Tommy Lee szexvideóját (Pam és Tommy). Rogen nemcsak színészként aktív; alkotótársával, Evan Goldberggel számos nagysikerű filmet és sorozatot készítettek együtt a már emlegetett Superbadtől kezdve az Ananász expresszen és a világ egyik legviccesebb világvégéjét bemutató Itt a végén át az egymással szexelő kajákig (Virsliparti), melynek sorozatos folytatása épp idén jött ki (kritikánk ide kattintva olvasható). A The Studio készítésében szintén aktívan részt vesznek, de munkájukat olyan nagyágyúk segítik, mint például Az alelnök Emmy-díjas írói, Alex Gregory és Peter Huyck. Rogen mellett felbukkan majd a sorozatban a Reszkessetek, betörők!-ből és a Schitt’s Creekből ismerős Catherine O’Hara, a Mindvégig Agatha főszereplője, Kathryn Hahn, vagy a Breaking Bad (Totál szívás) sztárja, Bryan Cranston.

A csavar persze az, hogy mint a többi, hasonló műsorban, itt is többen önmagukat alakítják majd.

A most megjelent rövid előzetesben például többek között Martin Scorsese látható, aki tőle szokatlan vehemenciával „tehetségtelennek és gerinctelennek” bélyegez valakit – vélhetően magát a főszereplőt, azaz a stúdióvezért.

De hasonlóan feldúltnak tűnik Charlize Theron és Anthony Mackie is, a háttérben pedig felfedezhetjük Zack Efront is.

A The Studio 2025. március 26-án debütál az Apple TV+-on, majd hetenként várhatóak az új részek. Rogen szintén az Apple streamingfelületére készítette a múlt év egyik legjobb sorozatát, a Szigorúan barátságot.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.