Visszhang: tévésorozat

Virsliparti: Utápia

  • SzSz
  • 2024. augusztus 21.

Visszhang

A 2016-os Virsliparti azt vizsgálta, hogy mi az élet értelme – tette mindezt egy rakás, a szupermarket polcain életre kelt étel, na meg a 18-as karikát bőven kimerítő szexuális poén segítségével.

A kaják ugyanis alig várják, hogy végre megvegyék őket, mert abban reménykednek, hogy így valamiféle mennyországba kerülnek. Amikor azonban rájönnek, hogy csak simán felfalják őket, kitör az anarchia.

A sorozatformájú folytatás pont ott veszi fel a fonalat, ahol a mozi félredobta: Frank, a virsli és társai leigázták az emberiséget – itt az idő hát, hogy megvalósítsák Utápiát, a tökéletes társadalmat, ahol a koszt az úr.

A várt Kánaán helyett viszont csak újabb és újabb gondokba ütköznek: néhány szabadon kószáló madár, majd a vízözönként rájuk zúduló eső okoz riadalmat; a zöldségeknek, gyümölcsöknek és mélyfagyasztott áruknak hűtőre van szükségük, azt azonban néhány másik étel már kisajátította. És máris olyan, az emberiséggel egyidős kérdéseknél járunk, mint a magántulajdon és a közvagyon, a szegénység vagy épp a közrend kérdése. A Virsliparti nem akarja megmondani a tutit mindezekről, inkább csak elgondolkoztat erről-arról – kérdés azonban, aki egymást nyaló virsliken, paráználkodó babkonzerveken és szodomita almákon nevet, az el akar-e vajon gondolkodni azon, mitől működik a társadalmunk, illetve mitől nem. Azon viszont, hogy az egész Utápiát romlásba vivő, populista fő gonosz egy méretes narancs, mi valamiért máshogyan nevetünk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.