A kaják ugyanis alig várják, hogy végre megvegyék őket, mert abban reménykednek, hogy így valamiféle mennyországba kerülnek. Amikor azonban rájönnek, hogy csak simán felfalják őket, kitör az anarchia.
A sorozatformájú folytatás pont ott veszi fel a fonalat, ahol a mozi félredobta: Frank, a virsli és társai leigázták az emberiséget – itt az idő hát, hogy megvalósítsák Utápiát, a tökéletes társadalmat, ahol a koszt az úr.
A várt Kánaán helyett viszont csak újabb és újabb gondokba ütköznek: néhány szabadon kószáló madár, majd a vízözönként rájuk zúduló eső okoz riadalmat; a zöldségeknek, gyümölcsöknek és mélyfagyasztott áruknak hűtőre van szükségük, azt azonban néhány másik étel már kisajátította. És máris olyan, az emberiséggel egyidős kérdéseknél járunk, mint a magántulajdon és a közvagyon, a szegénység vagy épp a közrend kérdése. A Virsliparti nem akarja megmondani a tutit mindezekről, inkább csak elgondolkoztat erről-arról – kérdés azonban, aki egymást nyaló virsliken, paráználkodó babkonzerveken és szodomita almákon nevet, az el akar-e vajon gondolkodni azon, mitől működik a társadalmunk, illetve mitől nem. Azon viszont, hogy az egész Utápiát romlásba vivő, populista fő gonosz egy méretes narancs, mi valamiért máshogyan nevetünk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
