Ahogy arról mi is beszámoltunk, a dél-koreai Élősködők tarolt az idei Oscar-gálán: a legnagyobb esélyesnek tartott 1917-et kiütve elnyerte a Legjobb film, a Legjobb rendezés, a Legjobb eredeti forgatókönyv és a Legjobb nemzetközi film díját.
Ez akkora meglepetést okozott, hogy a filmes szakírók a mai napig találgatják, hogyan történhetett meg a csoda – a legtöbben a Holdfény három évvel ezelőtti diadalához hasonlítják az esetet, és máris vannak, aki Barry Jenkins filmjéhez hasonlóan az elmúlt évtized legjobb Oscar-díjas filmjeként emlegeti Bong Joon-ho moziját.
| ||
Néhány hónappal ezelőtt kevesen gondolták, hogy az idei díjszezon nem a két veterán rendezőről, Tarantinóról és Scorseséről fog szólni. Érdemes tehát megvizsgálni, mit is jelent a koreai film Oscar-diadala. Azt, hogy csoda történt, Mark Ronson producer szavai is alátámasztják. Az Akadémia idegennyelvű filmekért felelős bizottságának elnöke, nemrég így nyilatkozott: "öt éve az Élősködők biztosan nem nyert volna".
Persze, maga a film zseniális, de ez talán a siker legkisebb összetevője.
Az Oscart az elmúlt években divattá vált utálni, a rossz hírnevére pedig rá is szolgált. Elég csak végignézni az elmúlt 10 év győzteseinek listáján:
- Zöld könyv - Útmutató az élethez
- A víz érintése
- Holdfény
- Spotlight - Egy nyomozás részletei
- Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)
- 12 év rabszolgaság
- Az Argo-akció
- The Artist - A némafilmes
- A király beszéde
- A bombák földjén
Az Oscarnak nem az a feladata, hogy a legmaradandóbb filmeket díjazza – azt, hogy végül melyik film állja ki az idő próbáját és lesz kultikus alkotás, sok mindentől függ, sok Oscar-díjas mozira már nem is emlékszünk. Azt viszont nyugodtan kijelenthetjük, hogy a fenti filmek jórésze tényleg jó, igaz, azt már nem mondhatjuk, hogy az adott év legjobb filmje kapta minden esetben a díjat. Ez különösen azért bosszantó, mert sokszor vészesen közel volt ahhoz az Akadémia, hogy telibe találjon (A közösségi háló; Gravitáció; Sráckor), de inkább a közhelyesen kényelmes utat választotta.
Az Oscar tehát mégsem olyan fontos, mint aminek feltüntetik, vagy sokan hiszik. Nem ezen a díjon múlik, hogy egy film kap-e patinát vagy sem. Az elmúlt évtizedekben viszont egyre nagyobb figyelem szegeződött az Akadémiára: az Oscarért folyó kampány nagyobb pénzeket emészt fel, mint valaha.
Mindenkit érdekel tehát az Oscar – mégis egyre kevesebbeket.
Miért? Mert az Oscar továbbra is biztos pontnak számít: a legnagyobb, legnépszerűbb filmes díjnak, ami az elmúlt tíz év fiaskói ellenére még mindig olyan asszociációkat hoz elő az emberekben, mint a "legjobb" vagy "legértékesebb". Ezért hajtanak rá a fogyatkozó számú hagyományos stúdiók, sőt, már a streamingszolgáltatók is. Ám az Oscar immár jó ideje identitásválságban szenved.
Az egyik ok a nézői ízlés gyökeres változása. Gondoljunk csak a klasszikus amerikai filmekre – az Elfújta a szélre, a Híd a Kwai folyónra, a Ben Hur-ra, a Keresztapára, a Rocky-ra vagy az Esőemberre. Nemcsak a díjat csípték meg, de egytől egyig ezek voltak saját évük legnagyobb bevételű filmjei az USA-ban. Persze nem lehet párhuzamot vonni napjaink és a 60-as évek között: sokkal több film készül, ott vannak a függetlenek, a digitális terjesztők és az egyre nagyobb szeletet kihasító külföldi filmek is. Azt azonban elmondhatjuk, hogy ma A nagy balhénak vagy a My fair lady-nek nem sok esélye lenne a pénztáraknál, mi több: a moziig sem jutna el. Ilyesmit ma már inkább a tévében nézünk; a moziban akcióra, effektekre és szuperhősökre kíváncsiak a nézők.
| ||
A New York Times remek, szemléletes cikkben szedte össze, hogyan mélyült a szakadék az Oscar és a nézők között: 1980 és 2004 között majdnem minden győztes film ott volt az év 20 legnagyobb bevételű mozija között; azóta csak elvétve találunk ilyet. A király visszatér volt az utolsó film, ami a pénztáraknál és az Oscaron is első lett, a 80-as évek óta csak három hasonló esetre volt példa (Titanic, Forrest Gump, Esőember). Az Akadémia persze igyekszik kárpótolni a közönséget, rendszeresen jelölnek legalább egy olyan box office-sikert, amit a kritikusok is szeretnek, de a díjat már nem adják oda. A leglátványosabb eset a 2010-es gála volt: minden idők egyik legnagyobb bevételű filmjét, az Avatart minden idők legalacsonyabb bevételű győztese, A bombák földjén ütötte ki.
Így aztán nem meglepő, hogy a ceremónia nézettsége évről évre csökken: olyan filmek versenyeznek, amelyeket az emberek nem láttak és/vagy nem is érdekli őket. Ám mivel a díjátadó nem a Netflixen vagy az Amazon Prime-on, hanem egy hagyományos tévéadón fut, igenis fontos a nézettség. Miközben abból sem akar lejjebb adni az Akadémia, hogy az Oscar még mindig egy presztízsdíj; így nem hajlandóak a teljes jelöltlistát képregényfilmekkkel feltölteni. Tehát
a mozi óriási változásokon megy keresztül,
az Oscar-díj pedig mindezzel láthatóan nem tud mit kezdeni.
- Kövesse a széles közönség ízlését, mint anno és díjazza a szuperhős filmeket?
- Vagy Cannes-hoz hasonlóan egyedül a művészi teljesítményre koncentráljon? (Ennek szellemében értékelték a Holdfényt, és hasonlóan gondolkodtak az Élősködők esetében.) Félő azonban, hogy ha az Oscar elindul ezen az úton, akkor Cannes-hoz hasonlóan még inkább marginalizálódik.
Így viszont marad az identitásválság és a káosz: egyszer odaadják a díjat a Holdfénynek, a következő két évben pedig visszakozva olyanok kapják a díjat, mint A víz érintése vagy a Zöld könyv. Ezeket sokkal többen nézték meg, de messze nem annyian, mint a Marvel kapitányt vagy az Aquamant, ám művészi értékük kérdéses, így az ínyenc filmrajongók szintén elégedetlenek.
Az Akadémia tehát két szék között a földre esett.
Az Élősködők sikerétől most a legtöbben azt várják, hogy végre irányt mutat: sokan abban bíznak, segít a díjnak magára találni. Bong Joon-ho filmje a pénztáraknál is siker (bár a Marvel-filmekhez nem mérhető); a kritikusok és a szakma is szerette, ráadásul kinyithat egy kaput a többi nemzetközi film előtt.
| ||
Ugyanis eddig a nemzetközi filmeket az Oscar se lenyelni, se kiköpni nem tudta: az Élősködők előtt eddig 10 idegennyelvű film kapott jelölést a Legjobb film-díjra; az ilyen mozik hagyományosan az 1956-ban létrehozott Legjobb idegennyelvű filmeknél versenyeznek, amit idén átneveznek a Legjobb nemzetközi filmre. Míg azonban évtizedekkel ezelőtt kegynek számított, hogy külön kategóriát hozott létre az Akadémia a külföldieknek, ma ezt már máshogy látjuk: "Az Élősködőknek sikerült kitörniük a külföldi filmek gettójából" – írta például a Guardian újságírója.
Bár a filmvilág központja még mindig Hollywood, ma már egy világsikerre pályázó film sem engedheti meg, hogy csak Amerikára koncentráljon. És ez igaz az olyan díjakra is, mint az Oscar: ha meg akarja tartani (vagy épp vissza akarja szerezni) tekintélyét, muszáj nyitnia a külföldi mozik felé. Mert – igen helyesen – az Oscar arra törekszik, hogy Amerika helyett az egész világ filmes díjává válhasson. A dél-koreai filmmel óriási szerencséjük volt, hiszen minden klappolt: a nézők, a kritikusok és a szakma is szerette – amerikai filmek mögött ritkán van ekkora konszenzus.
