Miért veszítette el tekintélyét az Oscar-díj és miért húzott meglepőt most az Akadémia?

  • Szabó Ádám
  • 2020. február 16.

Mikrofilm

Az Oscar évek óta értékválságban van - a dél-koreai film jelentheti számára a fényt az alagút végén.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a dél-koreai Élősködők tarolt az idei Oscar-gálán: a legnagyobb esélyesnek tartott 1917-et kiütve elnyerte a Legjobb film, a Legjobb rendezés, a Legjobb eredeti forgatókönyv és a Legjobb nemzetközi film díját.

Ez akkora meglepetést okozott, hogy a filmes szakírók a mai napig találgatják, hogyan történhetett meg a csoda – a legtöbben a Holdfény három évvel ezelőtti diadalához hasonlítják az esetet, és máris vannak, aki Barry Jenkins filmjéhez hasonlóan az elmúlt évtized legjobb Oscar-díjas filmjeként emlegeti Bong Joon-ho moziját.

A legjobb film díját elnyerő Élősködők című dél-koreai alkotás rendezője, Bong Dzsun Ho Kang Ho Szong színésszel

A legjobb film díját elnyerő Élősködők rendezője, Bong Joon Ho Kang Ho Szong színésszel

Fotó: MTI/AP/Invision/Chris Pizzello

Néhány hónappal ezelőtt kevesen gondolták, hogy az idei díjszezon nem a két veterán rendezőről, Tarantinóról és Scorseséről fog szólni. Érdemes tehát megvizsgálni, mit is jelent a koreai film Oscar-diadala. Azt, hogy csoda történt, Mark Ronson producer szavai is alátámasztják. Az Akadémia idegennyelvű filmekért felelős bizottságának elnöke, nemrég így nyilatkozott: "öt éve az Élősködők biztosan nem nyert volna".

Persze, maga a film zseniális, de ez talán a siker legkisebb összetevője.

Az Oscart az elmúlt években divattá vált utálni, a rossz hírnevére pedig rá is szolgált. Elég csak végignézni az elmúlt 10 év győzteseinek listáján:

  • Zöld könyv - Útmutató az élethez
  • A víz érintése
  • Holdfény
  • Spotlight - Egy nyomozás részletei
  • Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)
  • 12 év rabszolgaság
  • Az Argo-akció
  • The Artist - A némafilmes
  • A király beszéde
  • A bombák földjén

Az Oscarnak nem az a feladata, hogy a legmaradandóbb filmeket díjazza – azt, hogy végül melyik film állja ki az idő próbáját és lesz kultikus alkotás, sok mindentől függ, sok Oscar-díjas mozira már nem is emlékszünk. Azt viszont nyugodtan kijelenthetjük, hogy a fenti filmek jórésze tényleg jó, igaz, azt már nem mondhatjuk, hogy az adott év legjobb filmje kapta minden esetben a díjat. Ez különösen azért bosszantó, mert sokszor vészesen közel volt ahhoz az Akadémia, hogy telibe találjon (A közösségi háló; Gravitáció; Sráckor), de inkább a közhelyesen kényelmes utat választotta.

Az Oscar tehát mégsem olyan fontos, mint aminek feltüntetik, vagy sokan hiszik. Nem ezen a díjon múlik, hogy egy film kap-e patinát vagy sem. Az elmúlt évtizedekben viszont egyre nagyobb figyelem szegeződött az Akadémiára: az Oscarért folyó kampány nagyobb pénzeket emészt fel, mint valaha.

Mindenkit érdekel tehát az Oscar – mégis egyre kevesebbeket.

Miért? Mert az Oscar továbbra is biztos pontnak számít: a legnagyobb, legnépszerűbb filmes díjnak, ami az elmúlt tíz év fiaskói ellenére még mindig olyan asszociációkat hoz elő az emberekben, mint a "legjobb" vagy "legértékesebb". Ezért hajtanak rá a fogyatkozó számú hagyományos stúdiók, sőt, már a streamingszolgáltatók is. Ám az Oscar immár jó ideje identitásválságban szenved.

Az egyik ok a nézői ízlés gyökeres változása. Gondoljunk csak a klasszikus amerikai filmekre – az Elfújta a szélre, a Híd a Kwai folyónra, a Ben Hur-ra, a Keresztapára, a Rocky-ra vagy az Esőemberre. Nemcsak a díjat csípték meg, de egytől egyig ezek voltak saját évük legnagyobb bevételű filmjei az USA-ban. Persze nem lehet párhuzamot vonni napjaink és a 60-as évek között: sokkal több film készül, ott vannak a függetlenek, a digitális terjesztők és az egyre nagyobb szeletet kihasító külföldi filmek is. Azt azonban elmondhatjuk, hogy ma A nagy balhénak vagy a My fair lady-nek nem sok esélye lenne a pénztáraknál, mi több: a moziig sem jutna el. Ilyesmit ma már inkább a tévében nézünk; a moziban akcióra, effektekre és szuperhősökre kíváncsiak a nézők.

Az elfújta a szél híres jelenete

Az elfújta a szél híres jelenete

 

A New York Times remek, szemléletes cikkben szedte össze, hogyan mélyült a szakadék az Oscar és a nézők között: 1980 és 2004 között majdnem minden győztes film ott volt az év 20 legnagyobb bevételű mozija között; azóta csak elvétve találunk ilyet. A király visszatér volt az utolsó film, ami a pénztáraknál és az Oscaron is első lett, a 80-as évek óta csak három hasonló esetre volt példa (Titanic, Forrest Gump, Esőember). Az Akadémia persze igyekszik kárpótolni a közönséget, rendszeresen jelölnek legalább egy olyan box office-sikert, amit a kritikusok is szeretnek, de a díjat már nem adják oda. A leglátványosabb eset a 2010-es gála volt: minden idők egyik legnagyobb bevételű filmjét, az Avatart minden idők legalacsonyabb bevételű győztese, A bombák földjén ütötte ki.

Így aztán nem meglepő, hogy a ceremónia nézettsége évről évre csökken: olyan filmek versenyeznek, amelyeket az emberek nem láttak és/vagy nem is érdekli őket. Ám mivel a díjátadó nem a Netflixen vagy az Amazon Prime-on, hanem egy hagyományos tévéadón fut, igenis fontos a nézettség. Miközben abból sem akar lejjebb adni az Akadémia, hogy az Oscar még mindig egy presztízsdíj; így nem hajlandóak a teljes jelöltlistát képregényfilmekkkel feltölteni. Tehát

a mozi óriási változásokon megy keresztül,

az Oscar-díj pedig mindezzel láthatóan nem tud mit kezdeni.

  • Kövesse a széles közönség ízlését, mint anno és díjazza a szuperhős filmeket?
  • Vagy Cannes-hoz hasonlóan egyedül a művészi teljesítményre koncentráljon? (Ennek szellemében értékelték a Holdfényt, és hasonlóan gondolkodtak az Élősködők esetében.) Félő azonban, hogy ha az Oscar elindul ezen az úton, akkor Cannes-hoz hasonlóan még inkább marginalizálódik.

Így viszont marad az identitásválság és a káosz: egyszer odaadják a díjat a Holdfénynek, a következő két évben pedig visszakozva olyanok kapják a díjat, mint A víz érintése vagy a Zöld könyv. Ezeket sokkal többen nézték meg, de messze nem annyian, mint a Marvel kapitányt vagy az Aquamant, ám művészi értékük kérdéses, így az ínyenc filmrajongók szintén elégedetlenek.

Az Akadémia tehát két szék között a földre esett.

Az Élősködők sikerétől most a legtöbben azt várják, hogy végre irányt mutat: sokan abban bíznak, segít a díjnak magára találni. Bong Joon-ho filmje a pénztáraknál is siker (bár a Marvel-filmekhez nem mérhető); a kritikusok és a szakma is szerette, ráadásul kinyithat egy kaput a többi nemzetközi film előtt.

Jöjjenek a szuperhősök?

Jöjjenek a szuperhősök?

 

Ugyanis eddig a nemzetközi filmeket az Oscar se lenyelni, se kiköpni nem tudta: az Élősködők előtt eddig 10 idegennyelvű film kapott jelölést a Legjobb film-díjra; az ilyen mozik hagyományosan az 1956-ban létrehozott Legjobb idegennyelvű filmeknél versenyeznek, amit idén átneveznek a Legjobb nemzetközi filmre. Míg azonban évtizedekkel ezelőtt kegynek számított, hogy külön kategóriát hozott létre az Akadémia a külföldieknek, ma ezt már máshogy látjuk: "Az Élősködőknek sikerült kitörniük a külföldi filmek gettójából" – írta például a Guardian újságírója.

Bár a filmvilág központja még mindig Hollywood, ma már egy világsikerre pályázó film sem engedheti meg, hogy csak Amerikára koncentráljon. És ez igaz az olyan díjakra is, mint az Oscar: ha meg akarja tartani (vagy épp vissza akarja szerezni) tekintélyét, muszáj nyitnia a külföldi mozik felé. Mert – igen helyesen – az Oscar arra törekszik, hogy Amerika helyett az egész világ filmes díjává válhasson. A dél-koreai filmmel óriási szerencséjük volt, hiszen minden klappolt: a nézők, a kritikusok és a szakma is szerette – amerikai filmek mögött ritkán van ekkora konszenzus.

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.