Ki tudja, mit mondhatott volna még nekünk a legismertebb ismeretlen költő

Mikrofilm

Irány a Verzió! Csütörtökön Dér Asia Kassák Lajosról szóló, A magunk módjára üvölteni című filmjét vetítik.

„Élete utolsó éveiben tevékenységét izgatottan kísérte figyelemmel a kritikai élet; s a társadalom, a nép állama, az 1965-ben odaítélt Kossuth-díj méltó megbecsüléssel adózott munkásságának” – írta 1967-ben az Élet és Irodalomban Garai Gábor Kassák Lajos halálára, ami ugyan szépen hangzott, de hamisan szólt. Ahogy pályakezdőként, úgy élete utolsó éveiben sem tudott vele mit kezdeni a hivatalos magyar irodalom; a különbség legfeljebb annyi, hogy az 1960-as évek illetékesei úgy tettek, mintha értenék. Jellemző, hogy Garai Gábor így zárta nekrológját: „De nem érhette meg azt, ami ezután következik: még mindig kiaknázatlan lehetőségei föltárulását, a lomha tegnapból születő örök-új holnapot. Ekképp hajtjuk meg hát a gyász zászlóit előtte, ki eszméleténél volt mindhalálig: Ki tudja, mit mondahatott volna még nekünk!”

Nos, 55 év múltán, Dér Asia A magunk módjára üvölteni című filmjében a kérdés már inkább az, hogy „ki volt Kassák Lajos”, akinek mindenki hallotta a nevét, de műveit csak kevesen olvassák. Dér azonban nem irodalmi vagy művészettörténeti alapon közelít, sokkal inkább az utókorra gyakorolt hatásokat illetően. Noha a film alapja a Standeisky Éva történésszel készült interjú, illetve az az életrajzi elemző beszélgetés, amit Tilos Rádióban Csunderlik Péter Régen Minden jobb volt! című műsorában ugyancsak történészek, Balázs Eszter, Konok Péter és K. Horváth Zsolt folytattak, nem véletlen a címben szereplő „magunk módjára”. Miközben végigkísérhetjük Kassák kalandokkal és kompromisszumokkal teli életet, megismerhetünk olyan művészeket is, akik az ő gimnasztyorkájából bújtak elő: például Juhász Rokkót, aki Kassák módjára kezdett csavarogni, vagy Ladik Katalint, aki ezt mondja: „Kassák valahonnan a semmiből jött ugyanúgy, mint én, de ő fejjel rohant a falnak, én inkább dobbantottam.”

Mindezt remek ritmusban összevágott archív felvételek, illetve Harcsa Veronika, Márkos Albert, Benkő Róbert, Pándi Balázs és Keszég László Kassák Lajos verseiből készült zenés feldolgozása teszi még inkább emlékezetessé.

A magunk módjára üvölteni című filmet november 10-én, 18.00-tól a Művész mozi Buñuel termében, november 16-án pedig 20.00-tól a Toldi kistermében vetítik.

A fesztiválról a Magyar Narancs múlt heti nyomtatott kiadásában található ötoldalas összeállítás.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.