Ki tudja, mit mondhatott volna még nekünk a legismertebb ismeretlen költő

Mikrofilm

Irány a Verzió! Csütörtökön Dér Asia Kassák Lajosról szóló, A magunk módjára üvölteni című filmjét vetítik.

„Élete utolsó éveiben tevékenységét izgatottan kísérte figyelemmel a kritikai élet; s a társadalom, a nép állama, az 1965-ben odaítélt Kossuth-díj méltó megbecsüléssel adózott munkásságának” – írta 1967-ben az Élet és Irodalomban Garai Gábor Kassák Lajos halálára, ami ugyan szépen hangzott, de hamisan szólt. Ahogy pályakezdőként, úgy élete utolsó éveiben sem tudott vele mit kezdeni a hivatalos magyar irodalom; a különbség legfeljebb annyi, hogy az 1960-as évek illetékesei úgy tettek, mintha értenék. Jellemző, hogy Garai Gábor így zárta nekrológját: „De nem érhette meg azt, ami ezután következik: még mindig kiaknázatlan lehetőségei föltárulását, a lomha tegnapból születő örök-új holnapot. Ekképp hajtjuk meg hát a gyász zászlóit előtte, ki eszméleténél volt mindhalálig: Ki tudja, mit mondahatott volna még nekünk!”

Nos, 55 év múltán, Dér Asia A magunk módjára üvölteni című filmjében a kérdés már inkább az, hogy „ki volt Kassák Lajos”, akinek mindenki hallotta a nevét, de műveit csak kevesen olvassák. Dér azonban nem irodalmi vagy művészettörténeti alapon közelít, sokkal inkább az utókorra gyakorolt hatásokat illetően. Noha a film alapja a Standeisky Éva történésszel készült interjú, illetve az az életrajzi elemző beszélgetés, amit Tilos Rádióban Csunderlik Péter Régen Minden jobb volt! című műsorában ugyancsak történészek, Balázs Eszter, Konok Péter és K. Horváth Zsolt folytattak, nem véletlen a címben szereplő „magunk módjára”. Miközben végigkísérhetjük Kassák kalandokkal és kompromisszumokkal teli életet, megismerhetünk olyan művészeket is, akik az ő gimnasztyorkájából bújtak elő: például Juhász Rokkót, aki Kassák módjára kezdett csavarogni, vagy Ladik Katalint, aki ezt mondja: „Kassák valahonnan a semmiből jött ugyanúgy, mint én, de ő fejjel rohant a falnak, én inkább dobbantottam.”

Mindezt remek ritmusban összevágott archív felvételek, illetve Harcsa Veronika, Márkos Albert, Benkő Róbert, Pándi Balázs és Keszég László Kassák Lajos verseiből készült zenés feldolgozása teszi még inkább emlékezetessé.

A magunk módjára üvölteni című filmet november 10-én, 18.00-tól a Művész mozi Buñuel termében, november 16-án pedig 20.00-tól a Toldi kistermében vetítik.

A fesztiválról a Magyar Narancs múlt heti nyomtatott kiadásában található ötoldalas összeállítás.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.