Kína beelőzte Amerikát a mozikban

  • MTI
  • 2021. január 3.

Mikrofilm

Először fordult elő, hogy Kína megelőzte Észak-Amerikát a mozis piacok versenyében, noha tavaly egyetlen országot sem kímélt a világjárvány miatti globális válság.

A The Hollywood Reporter beszámolója szerint a világ jegyárbevétele valószínűleg több mint 72 százalékkal esett vissza 2020-ban, Kínáé 70, Észak-Amerikáé 80 százalékkal. A Comscore iparági elemzőcég becslése alapján az észak-amerikai mozis jegyárbevétel 40 éve nem volt olyan alacsony, mint tavaly: 2020. január 1. és december 31. között 2,3 milliárd dollárra (683 milliárd forint) esett vissza a 2019-es 11,4 milliárdról. A drámai zuhanás várható volt, mivel az Egyesült Államok sok filmszínháza már több mint kilenc hónapja zárva tart. Globálisan 11,5 és 12 milliárd dollár közé teszik a 2020-as jegyárbevételt, ami 2019-ben 42,5 milliárd volt.

Először fordult elő, hogy a világ mozis piacainak versenyében Észak-Amerikát megelőzte Kína, ahol a moziba járók tavaly 2,7 milliárd dolláros bevételt generáltak a Comscore szerint. Szintén először történt meg, hogy egy kínai film – a The Eight Hundred című második világháborús filmeposz – lett az első a világ jegyárbevételi toplistáján majdnem 440 millió dolláros eredményével. A lista első felébe, amelyet nem világjárványos időkben hollywoodi kasszasikerek dominálnak, tavaly több kelet-ázsiai film is bekerült, köztük a kínai My People, My Homeland, valamint a japán Demon Slayer.

Hollywood legnagyobb globális bevételt generáló filmje 2020-ban a Mindörökké rosszfiúk lett, melyet január közepén mutattak be, és 413 millió dollárt keresett a Comscore becslései alapján. Sam Mendes filmje, a január 10-én debütáló 1917 nagyjából 385 milliót hozott, Christopher Nolan Tenetje, az első hollywoodi kasszasiker-várományos, melyet a világjárvány alatt, nyáron kezdtek játszani, 362 millió dollárig jutott. A legtöbb nagy költségvetésű amerikai film tervezett tavalyi indulását 2021-re vagy még későbbre halasztották, vagy streamingszolgáltatóknak is lehetővé tették a bemutatását.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.