A női rendezők és a diverzitás éve is lehetett volna 2020 Hollywoodban

  • Gábor Áron
  • 2021.01.04 19:45

Mikrofilm

A Wonder Woman-t és társait is elsodorta a koronavírus, de úgy tűnik, legalább elindult valami.

2020-ra alighanem a múlt egyik fájó és sötét pontjaként fogunk majd visszaemlékezni, különösen filmes szempontból: ez volt az év, amikor egy trollos bohóckodás mozitörténeti forradalmat indított el; amikor földbe álltak a filmszínházak; és amikor a streamingplatformok felültek a szórakoztatóipar csúcsára. Persze így is akadt néznivaló, a kutatások alapján pedig a társadalmi felelősségvállalást tekintve kiemelkedően jó éven van túl Hollywood – kár, hogy a koronavírus ezt is beárnyékolja.

A Celluloid Ceilin – amely a legrégebbi és legtekintélyesebb, a nők filmes szerepvállalását vizsgáló tanulmány – szerint a női rendezők aránya például soha nem volt olyan magas, mint 2020-ban.

Az Amerikában tavaly bemutatott 250 legnagyobb film 18%-a mögött állnak női alkotók

– ugyanez az arány 2019-ben 13%, 2018-ban pedig mindössze 8% volt. Ugyanakkor sajnos egy csomó, nők rendezte filmet – például a Marvel Fekete Özvegyét – a tervekkel ellentétben mégsem tudták bemutatni a vírushelyzet miatt.

A MeeToo és TimesUp mozgalmak óta Hollywoodban egyre fontosabb téma a női rendezők kérdése. Az Oscar történetében mindössze 5 nőt jelöltek a legjobb rendező kategóriájában, nyerni pedig egyedül Kathryn Bigelow tudott 2010-ben A bombák földjénnel Az Oscar-jelöléseket évek óta hangos elégedetlenség övezi nemcsak például a női alkotójelöltek hiánya miatt, hanem azért is, mert az Akadémia, úgy néz ki, a rendezők alatt még mindig elsősorban a férfiakat érti. A legutóbbi ilyen női Oscar-jelölt Greta Gerwig volt 2018-ban a Lady Birdért, két évvel később azonban annak ellenére sem kapott nominációt a Kisasszonyokért, hogy magát a filmet és a forgatókönyvet is jelölték.

A nyomás hatására egyre több stúdióban ment végbe valamiféle paradigmaváltás – ahogy ma már az esetek többségében egyértelmű, hogy színesbőrű figurát ne alakítson fehér színész; úgy vált bevett gyakorlattá, hogy nőközpontú, vagy női hősökkel operáló mozikat se rendezze férfi. Ha csak a múlt évet nézzük, ott van a női kvázi-szuperhősöket felvonultató Ragadozó madarak (Cathy Yan), vagy a Wonder Woman 1984 (Patty Jenkins). A kritikák mindkét film esetében kiemelték, mennyit számít, hogy ezeket a történeteket női rendező mesélte el. Hiába emelkedett viszont az ilyen alkotások száma, a szakértők még mindig elkeserítően alacsonynak találják a női rendezők arányát.

A teljes filmes háttérstábot tekintve pedig még rosszabb a helyzet: 2020-ban alig jutottak nők olyan fontos pozícióhoz, mint a már emlegetett rendező mellett az író, az executive producer, a producer, a vágó vagy az operatőr. Az ilyen "szerepekben" a legnagyobb filmek 67%-ban a nők száma 0 és 4 fő közé esett. 24% az arány azoknál a filmeknél, amelyeknél ez a szám 5-9 közé tehető, és mindössze a filmek 9%-nál dolgozott 10 vagy több nő a stábban. A 250 legnagyobb bemutató mögött álló filmesek mindössze 23%-a nő – ez viszont még mindig jobb eredmény mint a 2019-es 21%, vagy az 1998-as 17%.

Hollywood_top_story_lead.jpg

 
 

A nők helyzetéhez hasonlóan továbbra is aggasztó a diverzitás szerepe, azonban ezen a téren is érezhető némi javulás. Hollywood malmai legendásan lassan őrölnek, ezért is döntött úgy az Oscart odaítélő Akadémia, hogy ha nem megy a változás magától, majd ők tesznek érte: emlékezhetünk rá, hogy szeptemberben módosították saját szabályaikat, amelynek köszönhetően 2024-től elvárják a filmektől a diverzitást. Ez a propagandisztikus félreferdítésekkel ellentétben nem jelenti azt, hogy a Joker, a Titanic és hasonszőrű társaik a jövőben nem is rúghatnának labdába; egyszerűen arról van szó, hogy ha egy Oscarra áhítozó mozi a sztorijában vagy főbb alkotóit tekintve nem képvisel diverzitást, akkor egyéb módokon (a produkció gyakornokai, pr-osai stb. tekintetében) kell kiállnia a sokszínűség mellett.

A 2020-as év leghangosabb társadalmi megmozdulása volt a Black Lives Matter, amely minden bizonyára számos filmet és sorozatot ihlet majd a jövőben. Ami a jelent, vagyis az elmúlt évet illeti, számos hangos sikert aratott filmet mutattak be, amely nemcsak bizonyos diszkriminált csoportok valamelyikéről szól, de a mögötte álló alkotó is valamilyen kisebbség tagja.

Ilyen volt Spike Lee Az 5 bajtársa; az Alice Wu-rendezte Ha tudnád; David E. Talbert filmje, a Ma Rainey: A blues nagyasszonya; vagy épp Radha Blank drámája, A negyvenéves változat.

Itt is hasonló a helyzet, mint a nőközpontú filmeknél: ma már elképzelhetetlen, hogy a Fekete párduc folytatását, vagy a Creed következő epizódját ne színesbőrű alkotó készítse. A Deadline számolt be egy filmes kutatásról, amely bebizonyította: a diverzitás pénzügyileg is kifizetődő. A tanulmány szerint az a film, amelyből a történetmesélés terén hiányzik a sokszínűség, akár 130 millió dollárral kevesebbet kaszálhat a pénztáraknál. Gondoljunk csak a már emlegetett Fekete párducra, amely valóságos közösségi megmozdulásokat eredményezett Amerika-szerte; aktivisták, egyházközösségek és iskolák vásárolták fel a jegyeket, a legismertebb színesbőrű sztárok pedig komplett multiplexeket béreltek ki, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok is megnézhessék a filmet. Hasonló ünnep volt a spanyolajkú kisebbség számára a Coco című Pixar-animáció bemutatója, vagy az ázsiaiaknak a Kőgazdag ázsiaiak című vígjáték.

Ehhez képest ami a döntéshozókat illeti, diverzitás terén alig történt változás Hollywoodban: a tévétársaságok vezetőinek 92%-a fehér, 68%-a pedig férfi; a stúdióvezetőket tekintve ugyanez az arány 91% és 82%. A 2018-ban és 2019-ben bemutatott 200 legnagyobb bevételű filmet nézve 10 főszereplőből mindössze 3, 10-10 rendezőből és íróból pedig kevesebb mint 2-2 volt színesbőrű. A Netflix úgy tűnik, ezen a téren is igyekszik utat mutatni – a legnagyobb streamingszolgáltató olyannyira fontosnak tartja a sokszínűséget, hogy az máris egy rakás netes viccet ihletett.

Neked ajánljuk