VERZIÓ 16

Még mindig forog

Mikrofilm

Némely játékfilm végén ott olvasható a megnyugtató közlés, hogy a forgatás során senkinek (állatnak, kaszkadőrnek) nem esett bántódása, ám tudjuk, a dokumentumfilmezés, akárcsak a valóság, a legkevésbé sem kedvez az ilyen megbékítő formuláknak. Az azonban még dokuban is megdöbbentő, ha a zárópercben egy hosszú névsor a film készítése idején meghalt közreműködőket lajstromozza, miként a szíriai Saeed Al Batal és Ghiath Ayoub 2011 és 2015 között forgatott s tavaly bemutatott alkotása végén látható. Megdöbbentő, habár korántsem váratlan, hiszen a helyszín a jelenkor legvéresebb, reménytelen válsággóca, és voltaképpen már maga a címadás is az egészen bizonyosan bekövetkező sorozatos tragédiákra utal. És valóban, a szíriai polgárháború Douma frontvárosában megtapasztalható minden háború gyilkos rettenete, elképzelhetők és elképzelhetetlenek egyaránt helyet követelnek ebben a két, sokkoló órában. A helyzet a maga mindennapiságában olyannyira esztelenül szélsőséges, a megörökítés tétje oly nyilvánvalóan, sőt szemmel láthatóan halálos, a dokumentáló elszántság pedig póztalanságában is hősi és mártíri gesztusú, hogy az az esetleges kritikai megjegyzéseket jószerint kizárja. Ráadásul a felmerülő legalapvetőbb „kifogás”, a véres események átláthatatlan, követhetetlen (és egyúttal abszurdan önismétlő) jellege nem olyasmi, amit méltányos lenne a filmkészítők fejére olvasni. Az ugyanis megmarad a világtörténelem jelen idejű – és alighanem örök szégyenéül.

Vetítik: november 13-án, 20.15-kor a Művész Buñuel termében, illetve 17-én, 17.45-kor a Toldi nagytermében

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.